Az első kiírásra 1962-ben került sor, amikor még egynapos viadalként rendezték a versenyt. Ekkor a trentoi befutót magabiztosan nyerte Enzo Moser. A második 1963-ás rendezés után aztán nem kevesebb, mint 16 esztendőt kellett várni az újabb trentinói versenyre, s habár 1977-ben és 1978-ban is megrendezték, azok az évek mégsem tekinthetőek ugyanannak a sorozatnak a részévé.
Trentino tartomány Olaszország egyik leginkább hegyekkel taglalt része az osztrák és a svájci határ közelében. Csúnyán szólva itt lehetetlen rossz versenyt rendezni, mivel bármerre is indulunk mindenfelé 15-20-25 kilométeres kaptatókkal kerülünk szembe.
Az eddig lebonyolított versenyeket tekintve nem kevesebb, mint kilenc olyan versenyzőt találunk, akik mind itt, mind előbb vagy utóbb a Giro d’ Italian is diadalmaskodtak. Ők név szerint Francesco Moser, Roberto Visentini, Giuseppe Saronni, Franco Chioccioli, Gianni Bugno, Paolo Savoldeli, Gilberto Simoni, Damiano Cunego és Ivan Basso. A verseny legeredményesebb kerekese egyébként is Cunego, aki már három alkalommal is elhódította az első helyezettnek járó trikót.
Természetesen voltak olyanok is, akik a rózsaszín trikót magukénak tudhatják, de akárhogyan is erőlködtek mégsem sikerült a Trentinón is győzniük, legfeljebb csak a dobogó valamelyik fokára állhattak fel. Ilyen volt például a svájci Tony Rominger, Evgeni Berzin, Pavel Tonkov, Stefano Garzelli és Marco Pantani is. Kiemelendő továbbá az 1999-es pódium, amikor három Girot is nyerő, Paolo Savoldeli, Gilberto Simoni és Marco Pantani pezsgőzhettek. Nyert összetettet a nemrégiben Magyarországon járt Claudio Chiapucci, Francesco Casagrande, Vincenzo Nibali, Alexandre Vinokourov és a tavalyi esztendőben Vincenzo Nibali is.
Számunkra magyarok számára a 2009-es esztendő a legemlékezetesebb, amikor kerékpáros történelmünkben ez idáig egyetlen alkalommal egy hazai csapat a Betonexpressz 2000-Limonta és egy magyar versenyző Cziráki István is rajthoz állhatott. Abban az évben április 22. és 25. között nem kevesebb, mint 162 kerekes vágott neki a távnak, amelyből végül mindössze 120-an érkeztek meg Pejo Fontiba. A piros-fehér-zöld trikolor alá bejegyzett kontinentális gárda a Stefan Cohnen, Donato Cannone, Antonio Quadranti, Roberto Antonio Richeze, Walter Proch, Mario Carletti és Cziráki István alkotta sorral állt rajthoz. Az első Arco-i 16,3 kilométeres időfutamot az Astana kerekese Andreas Klöden nyerte, Cziráki, 2 perc 15 másodperces hátránnyal a 139. helyen érkezett célba. A második Riva del Garda és Alpe di Pampego közötti etapon az akkor még a Miche csapatának színeiben tekerő lengyel Przemyslaw Niemiec diadalmaskodott, Pisti a 111. lett a győztestől 8 perc 55 másodperccel lemaradva. A harmadik felvonás alkalmával Teseroból átkerekezett a mezőny a sógorokhoz Innervillgratenbe. Kisebb meglepetésre elég sokan együtt maradtak a végére, így a dél-afrikai Robert Hunter győzedelmeskedett, a mi fiunk ismételten csak a 111. pozícióban érkezett, kicsit több mint 13 percnyi lemaradással. Az utolsó etap alkalmával, pedig Silianból, Pejo Fontiba a 214 kilométeres királyszakaszon hatalmas küzdelem alakult ki Danilo Di Luca és Stefano Garzelli között. A gyilkos nyerte a szakaszt, ám az igazi tét az volt, hogy a végül az ötödik helyen célbaérő Ivan Basso meg tudja-e szerezni az összetett győzelmet Janez Brajkovic orra elől. Bassonak ez természetesen sikerült, míg hazánk ifja a 81. helyen érkezve az összetett - a magyar kerékpársport helyzetét is figyelembevéve igencsak - előkelő 98. pozícióban fejezte be a viadalt. További örömre adott okot, hogy a csapat mind a hét rajthoz álló tagja teljesítette a nehéz versenyt.
