Utensilnord: lendületben a Tour de Hongrie-t követően

Hazánk egyetlen kontinentális csaspata a hármas csapatbajnokság mellett, Olaszországban áll rjathoz a hétvégén.

Hazánk egyetlen kontinentális csapata az Utensilnord eredményesen szerepelt a nemrégiben véget ért Tour de Hongrie során, hisz legjobb magyar sorként az összetett csapatverseny negyedik pozíciójában zártak, miközben Rózsa Balázs elnyerte az OTP Bank különdíját, mint a magyar fiatal kerekesek különversenyének első helyezettje. Mindemellett a gárda négy kerékpárosa is az első huszonötben zárta a kilencvenedik születésnapja alkalmából visszatérő Magyar Körversenyt.

A Tour de Hongrie során, mondhatni lendületbe jött a csapat, amely ezen a hétvégén, két fronton is igyekszik helyt állni. A keret egyik fele vasárnap Balmazújvárosában a hármas csapatbajnokságon áll rajthoz, míg a többiek az egyik legkomolyabb olasz utánpótlás-viadalra, az immáron negyvennegyedik alkalommal megrendezendő Grand Prix Capodarco egynaposára utaznak. Az emelkedőkkel teletűzdelt verseny legfőképp arról nevezetes, hogy nem sokaknak adatik meg az a dicsőség, hogy egyáltalán eljussanak a célvonalig.

Korábban olyan nevek diadalmaskodtak ezen a megmérettetésen, mint Davide Bramati (1989), a tragikusan fiatalon elhunyt Fabio Casartelli (1991) vagy éppen a manapság remek eredményekkel előrukkoló Peter Kennaugh (2012). A legutóbbi versenyt, a ma már a Southeast pro-kontinentális csapatában versenyző olasz Matteo Busato nyerte.

Jó néhány kontinentális csapat mellett több nemzeti válogatott, illetőleg az olasz utánpótlás legjava is képviselteti magát ezen a viadalon. Nem lesz könnyű dolgunk, de a Tour de Hongrie segített a versenyzőinknek formába lendülni, az ott elért sikerek pedig plusz motivációt jelentenek fiataljaink számára. Természetesen nem lehetnek vérmes reményeink, hisz ezen a versenyen, már a célba érkezés is győzelemként fogható fel. Ezt követően a Croatia-Slovenia 1.2-es besorolású egynaposa következik, ahol szeretnénk profitálni az elmúlt időszak versenyeinek tapasztalataiból” – mondta Stubán Ferenc sportigazgató.   

Fotó: Utensilnord

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes