Nyeregbe magyar

(284 cikk ebben a kategóriában)

UCI kontinentális csapatot indít Kőbánya

Budapest X. kerületében komolyan veszik a kerékpársportot. A Vuelta Sportiroda több mint 10 éve segíti a helyi bringás életet, túrákat iskolai bringás rendezvényeket, kisebb versenyeket, oktatásokat szervezve.

Szalontay Sándor a litván válogatottal folytatja

A Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a pályakerékpáros szakág vezetősége úgy döntött, hogy Szalontay Sándort visszahívja a UCI World Cycling Centeréből. Sándor november 6-án érkezik haza Svájcból és november 9-én utazik tovább Litvániába, ahol felkészülését a litván válogatottal folyatja tovább.

Az UCI edzőközpontjában Butu és Garamszegi

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség meghívására Butu Arnold Csaba és pilótája, Garamszegi László közös edzőtáborban szerepel a svájci UCI-központban a világ legjobb pálya parakerékpárosaival.

Szalontay is ott lesz a világkupa kolumbiai futamain

Október 29-én reggel tévesen jelent meg az a feltételezés egy internetes portálon, miszerint a Magyar Kerékpársportok Szövetsége, illetve a pálya szakág vezetője elfelejtette volna benevezni Szalontay Sándort a pályakerékpáros világkupa első, Kolumbiában megrendezésre kerülő fordulójára.

Lovassy Krisztián 7. Scratchben a pálya EB-n

A férfi scratch futamban Lovassy Krisztiánért izgulhattunk a pályakerékpáros Európa-bajnokság tegnapi versenynapján. Nem is hiába!

Dér Zsolt megvédte címét a Riczu Imre Emlékversenyen

Rendkívül szép vénasszonyok nyarában zajlott az idei év utolsó rangos nemzetközi eseménye Törökbálinton a Tuttobici Hungarofondo csapatának rendezésében, amelyen majdnem 250 bringás jelent meg.

Magyarország 2015. évi Pályakerékpáros Bajnoksága

Október 3-án került sor az idei pályakerékpáros bajnokság második versenynapjára, amelynek keretein belül ezúttal a serdülő-, ifjúsági- és U23-as férfiak, valamint ifjúsági- és felnőtt nők versenyszámai kerültek megrendezésre.

tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes