Nyeregbe magyar

(284 cikk ebben a kategóriában)

Elnökjelöltek a pénteki MKSZ közgyűlésre

November 7-én kerül sor a Magyar Kerékpáros Szövetség rendkívüli közgyűlésére, ahol a nemrégiben lemondott Katona Kálmán posztját hivatottak betölteni.

Méltó megemlékezés Riczu Imre emléke előtt

A mai napon került megrendezésre Törökbálinton az I. Riczu Imre Emlékverseny, amely méltó módon állított emléket a tragikusan fiatalon elhunyt egykori kerékpáros illetőleg szerelő előtt.

Stubán Ferenc válasza Dr Bátorfi Bélának

Dr. Bátorfi Béla nyílt levelére Stubán Ferenc szövetségi kapitány, egyben az Utensilnord csapatának sportigazgatója válaszolt.

Bátorfi Béla nyílt levele a szövetség felé

Dr. Bátorfi Béla a szövetségben zajló egyéb anomáliákkal foglalkozó levelében most a nyilvánossághoz fordul, nyílt levélben, változatlan formában leírva kifogásait.

Nincs pénz Szalontay EB szereplésére?

Szalontay Sándor október 4-én délután új országos csúcsot repesztett fedett pályán a svájci Aigle-ben (UCI World Cycling Center). Ideje minden idők legjobb magyar eredménye. A nemzetközi verseny repülő futamának selejtezőjében Szalontay 10,22 másodperces időt ért el 200 méteren.

Nevezési korlát a Riczu Imre Emlékversenyen

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel illetőleg a Rendőrséggel való egyeztetést követően a szervezőség 100 főben maximalizálja az I. Riczu Imre Emlékverseny indulóinak a számát.

Sikeresen zárult az első Parakerékpáros OB

A tegnapi napon a Hunagro Fondo lelkes csapata megrendezte Etyeken az I. Parakerékpáros Országos Bajnokságot, amelyen 21 fő tette tiszteletét 13 nevezőként.

tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes