A 2014-es Tour Grand Departjának számai

Csak a gazdasági bevétele közel 150 millió Font volt Yorkshire tartományának.

Habár egyes hírek ellentmondásosak voltak, most egy 64 oldal jelentést készített az eventIMPACTS minden apróságra kitérve a 2014-es Tour de France Grand Departjának három angliai szakaszának viszonylatában.

Ennek alapján csak az utak mentén közel 3 és fél millió ember követte a versenyt, nem mellékesen mintegy 128 millió angol Fontot elkötve a Yorkshire-i tartomány vállalkozásainál.

„Nem kérdéses, hogy hatalmas sikerrel zárult a Tour de France Yorkshire-i rajtja. A hihetetlen atmoszféra mellett a helyi vállalkozások is eredményesen zárták az eseményt,” – mondta Gary Verity a Welcome Yorkshire Projekt vezérigazgatója.

A jelentés számaiból az is kiderül, hogy valójában 4,8 millió ember fordult meg a három nap alatt az utak mentén, ám ténylegesen bizonyíthatóan csak 3 és fél millió követte a Francia Körverseny eseményeit. Az első két nap vitte a prímet a maga 2,3 millió rajongójával.

„Láttam az emberek szemében azt a szeretetet, amit a Tour de France irányába mutattak. Köszönettel tartozom mindenkinek Yorkshire-ben, aki lehetővé tette ezt a fantasztikus rajtot. Amikor azt mondták, hogy minden idők legnagyobb Tour rajtját hozzák tető alá akkor még szkeptikus voltam. Azonban most már az a véleményem, hogy viszonylag magasra tették a mércét az elkövetkezendő évek Grand Departjai számára,” – nyilatkozta Christian Prudhomme versenyigazgató.

Természetesen a rengeteg látogató hatással volt a környék gazdaságára is, hisz a turisták a becslések szerint mintegy 128 millió Fontot költöttek a szállásra, az étkezésre valamint a versenyhez kapcsolódó egyéb kiadásokra. A legtöbb ideérkező Yorkshire mellett meglátogatta Londont és Essex megyét is.

A jövő évi Tour de France Hollandiában pontosabban Utrecht városában veszi kezdetét július 4-én. Az a bizonyos léc viszonylag magasan van, így van mihez viszonyulnia a tulipánosoknak.

Az angliai rajt számokban:

  • 4,8 millió látogató
  • 128 millió Font bevétel
  • 13000 rendező
  • 100 kilométernyi kordon
  • 18,6 millió televíziónéző    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes