A Bardiani megszegte az MPCC szabályait?

A MPCC vizsgálat alá vonta a Bardiani-CSF csapatát miután azok megszegték a szabályzatukat.

Az olasz Pro-Kontinentális Bardiani-CSF csapatának háza táján kifejezetten büszkék arra, hogy eleddig sohasem kerültek még csak dopping témakörének távoli árnyékába sem.

Eleddig. Ugyanis az MPCC, avagy a Hiteles Kerékpározásért Mozgalom információi szerint a gárda a Giro d’Italia során megszegte az egyik fontos szabályukat.

A szervezet, - amelyhez egyébként önkéntesen csatlakozhatnak a klubok, - egyik fontos és kiemelt paragrafusa kimondja, hogy azon versenyzők, akiknek túl alacsony vagy éppen túl magas a kortizol szintje, automatikusan pihenőre kényszerülnek, azaz legalább nyolc napig nem indulhatnak el egyetlen versenyen sem. A WADA kódexe valamint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályzata ellenben nem rendelkezik ezekről az esetekről, azaz nem szankcionálja az ilyen fajta történéseket.

A Giro d’Italiat megelőző kötelező orvosi vizsgálat során a LottoNL-Jumbo új-zélandi kiválósága George Bennett éppen hogy, de alacsony kortizol szintet produkált, így a holland klub azonnali hatállyal visszaléptette a versenytől.

Az alacsony kortizol szint még nem utal doppingolásra, hisz általában egy kezdődő vagy éppen súlyosabb betegség, de akár egy egyszerűbb megfázás is kiválthatja a szervezet ezen reakcióját, de a kortikoidot tartalmazó gyógyszerek is előidézhetik az állapotot.

„A Giro d’Italia rajtját megelőző napon szervezetünk az MPCC tájékoztatta a Bardiani-CSF csapatát, hogy az egyik kerékpárosánál túlságosan is alacsony kortizol szintet diagnosztizáltak. Emellett természetesen felszólítottuk őket, hogy a szervezetünk szabályainak értelmében léptessék vissza a kerékpárosukat, amit azonban nem tettek meg,” – szól az MPCC közleménye.

Azt nem lehet tudni, hogy ki az érintett kerékpáros, de egyes lapok tudni vélik, hogy a 10. szakasz győztese Nicola Boem lehet az, mivel a hír, amelyet az elmúlt tíz nap bármelyikén nyilvánosságra hozhattak volna érdekes módon pont Boem győzelme után került publikálásra.

Az MPCC vezetősége június 8-ára Lyon-i központjába idézte a csapat vezetőségét, ahol akár még a tagságuk is felfüggesztésre kerülhet.

Érdekes…  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes