A Belkin a 2014-es év végén kiszáll

Habár 2013 júniusában még hosszú távú tervekről volt szó, most hirtelenjében nagy veszélybe került az 1984-ben még Kwantum néven alapított csapat jövője.

A Tour de France közeledte egyben a különféle pletykák bölcsője is. Lehetett itt már hallani a Giant-Shimano illetőleg a Cannondale szponzorgondjairól azonban nem sokkal ezelőtt a holland Belkin számolt be arról, hogy alig másfél évnyi szponzorációt követően az amerikai informatikai cég kiszáll a gárda mögül.

A 2013-as Tour de France előtt a tengerentúli vállalat nagy tervekkel állt az egykori Rabobank csapata mögé, elsődlegesen azzal a céllal, hogy növeljék a márka ismertségét illetőleg eladásait. Azonban most hirtelenjében megváltoztak a cég globális elképzelései, mivel próbálnak nagyobb teret adni az álmárkáiknak nevezetesen a Wemonak illetőleg a Linksysnek. Ennek kapcsán a holland gárdának nagyon rövid idő áll arra a rendelkezésére, hogy új tőkeerős névadószponzort találjon.

„Nagyon sajnálatos, hogy ez az együttműködés nem tud folytatódni. Az elmúlt évben a #ridethefuture szlogen kapcsán rengeteg innovatív dolgot hoztunk létre törekedve arra, hogy minden kritériumnak tökéletesen megfelelve egy teljesen átstrukturált képet adhassunk.”

„Most haladéktalanul intenzív szponzorkeresésbe kell fognunk annak érdekében, hogy képesek legyünk folytatni azt az utat, amit megkezdtünk. Jelenleg nagyon bízunk a jövőben és reméljük, hogy egy új támogatóval az oldalunkon vághatunk neki a 2015-ös évadnak, folytatva azt a munkát, amit elkezdtünk.”

„Mi a holland nemzetet képviseljük a World Tour palettáján. Voltak már tárgyalásaink, ám a mérvadó Tour de France még csak most következik,” – mondta a csapat ügyvezető igazgatója Richard Plugge.   

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes