A BMC csapatánál többen is utálják a júliust

Még a téli felkészülési időszakban készített riportot a BMC csapatának két versenyzőjével egy amerikai lap.

Az olyan ászok, mint Thor Hushovd, Cadel Evans vagy Martin Kohler távoztával Brent Bookwalter lett az amerikai csapat egyik legősibb ékköve, hisz a 30 esztendős kerékpáros immáron 2008-óta erősíti a BMC sorát. A riport készítője arra kérte a kerekest, hogy jellemezze a csapaton belüli változások mikéntjét.

„Azt hiszem, hogy az előző évhez képest azért történt némi változás a csapat összetételét illetően. Én személy szerint immáron nyolcadik éve versenyzem ennél a sornál. Az egyik évben úgy tűnik, mintha semmit sem változott volna a helyzet, míg a következő esztendőben úgy érzem, hogy tótágast állt az egész keret. Természetesen Cadel Evans távozása hatalmas érvágás számunkra, ám vannak igencsak ígéretes fiatalok a sorunkban,” – mondta Bookwalter.

„Azt csinálom, amit mindig is szerettem volna. Rengeteg dolgon keresztülmentem már ezzel a gárdával. Szerepeltem hat nagy három hetes körversenyen, így nagyon jól tudják, hogy minden körülmény között számíthatnak rám,” – tette hozzá.

Bookwalter Peter Stetinahoz hasonlóan bízik azonban abban, hogy idén végre valahára már a saját eredményeiért is küzdhet, mondjuk a Kaliforniai Körverseny során.

„Az elmúlt évben már sokkal agresszívebb versenyzési stílust mutattunk be, amely vélhetően idén még inkább jellemző lesz ránk. Ha van egy olyan kapitányod, mint Cadel Evans, akkor zokszó nélkül beállsz a sorba. Ellenkező esetben amennyiben lehetőséget találsz vagy esetleg kapsz, akkor megpróbálod kiadni magadból a legjobbat,” – zárta gondolatait Bookwalter.

Peter Stetina szintén a Kaliforniai Körversenyre feni a fogát, amely ebben az évben sokkal inkább fog kedvezni a vérbeli hegyimenőknek mint az elmúlt évek során.

„A Tour Down Under valamint Cadel Evans búcsúviadalát követően én is Európába teszem át a székhelyem ahol számos tavaszi viadalon fogok szerepelni. Próbálom majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, hogy esélyem lehessen bekerülni a Kaliforniai Körversenyre utazó keretbe. Tavaly lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljam magam a Tour de France-on, amely egy nagyon stresszes verseny,” – nyilatkozta Stetina.

„ A Tour egyfajta imádat-gyűlölet verseny. Azt kell, hogy mondjam, hogy utálom a júliust, nem akarom ezt az egészet, de mégis azt mondom, hogy ott akarok lenni,” – vélekedett a Tour de France kapcsán a fiatal kerekes.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes