A gall legenda: Laurent Jalabert I. rész

A gloire a kollektív francia néplélek és nemzeti identitás igen fontos alkotóeleme, amelynek állandó hangsúlyozása természetesen megjelenik a kerékpársportban is.

A franciák méltán büszkék nagyszerű kerékpáros hagyományaikra, és arra, hogy ők hívták életre a világ legnagyszerűbb kerékpárversenyét 1903-ban. A Tour de France-ok történetében igen erős hazai dominancia figyelhető meg, toronymagasan a gallok adták a legtöbb összetett győztest, és egykor olyan legendákat neveltek fel a sportág számára, mint Jacques Anquetil, Bernard Thévenet, Bernard Hinault vagy éppen Laurent Fignon. Az utóbbi közel 30 évben azonban valami mintha megfeneklett volna az ország kerékpársportjában, és Hinault 1985-ben aratott diadala óta nem viselhette francia versenyző a Mailot Jaunet a Champs Elysses-en felállított pódiumon. Azóta olyan nagy nemzetek adtak győzteseket, mint Spanyolország (Delgado, Indurain, Pereiro Sio, Contador, Sastre), az USA (LeMond), Németország (Ullrich), Olaszország (Pantani), vagy Ausztrália (Evans). De ami különösen fájó lehet a galloknak, és szinte romba dönti a francia büszkeséget, hogy még olyan kicsi országok versenyzőinek is több dicsőség jutott az övéiknél az utóbbi években, mint amilyen Dánia (Riis), Írország (Roche) vagy éppen Luxemburg (Andy Schleck). A jelenlegi francia kerékpárosok mindegyike úgy nőtt már fel, hogy gyerekként sem láthatott soha francia Tour de France győztest. Hogy ennek milyen okai vannak, órákig lehetne sorolni. Ugyanakkor a franciák, egykori dicsőségük elvesztése fölötti kesergésükben hajlamosak elfeledni, hogy nem Hinault volt az utolsó francia GT győztes, még ha presztízsben a Vuelta meghódítása nem is közelíti meg a Tourt övező mítoszt, a verseny útvonalának nehézsége azonban rendre vetekszik a francia nagytestvérével. Az 1995-ös Vuelta Espana győztese, Laurent Jalabert volt talán az utolsó olyan francia versenyző, akit megérdemelten nevezhetünk világklasszisnak, és akit fénykorában bármelyik csapat szívesen látott volna a soraiban.

Laurent Jalabert szinte tökéletes versenyző volt a maga idejében, igazi all-rounder, hogyha a mai menők közül összegyúrnánk Philippe Gilbertet, Fabian Cancellarát és a fénykorát élő Danilo Di Lucát, akkor körülbelül képet kaphatunk arról, milyen is volt az isteni Jaja egykor. A klasszikusokon egyszerűen lehengerlő, az időfutamon kiemelkedő, magas hegyek között pedig megbízhatóan erős, és emellett még jól is sprintelt, különösen fiatal korában. Szinte mindent megnyert, amit versenyző megnyerhet, még talán többet is, leszámítva a Tour de France sárga trikóját, amire pedig egész pályafutása során annyira vágyott. És ami a személyes nagy tragédiája, hogy valószínűleg az összes egyéni sikerét odaadta volna egyetlen sárga trikóért cserébe. Jaja rossz időben versenyzett, fiatal korában Indurain, idősebb korában pedig Armstrong uralta a Tourt, és a két korszakalkotó zseni közötti alig 2 éves átmeneti időszakban is olyan nagyszerűségek tolongtak már a sárga trikóért, mint Ullrich vagy Pantani. Jajának nem adatott meg egy olyan, két nagyszerű klasszis közötti átkötő év, a vele járó gyengébb mezőnnyel, mint amilyen 2006-ban volt Armstrong és Contador uralkodása között. Minden tiszteletem Pereiro Sio-é, de ha ő nyerhetett Tourt, akkor Jajának legalább háromszor kellett volna diadalmaskodnia imádott versenyén. De ilyen az élet, nem mindenki nyerhet sárga trikót, aki pedig egyébként megérdemelné.

De Jaja helye így is megkérdőjelezhetetlen a sportág pantheonjában, annyi rekordot döntött meg, és annyi jelentős versenyt nyert meg pályafutása során, aminek köszönhetően méltán emlegethetjük nevét a legszűkebb elit tagjaként. 4 alkalommal végzett az élen az UCI világranglistáján, amit csak Sean Kelly tudott túlszárnyalni 5 elsőségével. Petacchi, Merckx, és Abduzsaparov mellett Jaja az egyetlen olyan versenyző, aki mindhárom nagy körversenyen meg tudta nyerni a ponttrikót, amire a közeljövőben talán senkinek sem lesz esélye. Jaja a Vultán négy alkalommal nyerte meg a ponttrikót, ami egyedülálló rekord. Ráadásul a Touron még kétszer hegyi király is tudott lenni, emellett mindkét évben hazavihette a legagresszívebb versenyzőnek járó piros rajtszámot is, és a Vueltán szintén volt hegyi király. A Vueltákon aratott 18 szakaszgyőzelmével minden idők harmadik legsikeresebb versenyzője a viadal történetében, a spanyol legenda Delio Rodriguez, és az olasz sprinterkirály Alessandro Petacchi előzi csak meg. A nagy körversenyeken összesen 25 szakaszt tudott megnyerni (Touron 4, Giron 3), amivel minden idők 18. legsikeresebb kerékpárosa ezen a téren, olyanok vannak előtte többek között, mint Merckx, Cipollini, Petacchi, Binda vagy Hinault, és olyan nagyszerűségeket előz meg Jaja, mint Anquetil, Zabel, Sean Kelly, Rominger vagy éppen Indurain. Igazán impozáns névsor. Volt világbajnok időfutamban, és természetesen francia nemzeti bajnok. A klasszikusok közül meghódolt előtte a Milan-San Remo (1995), a Giro di Lombardia (1997), a Fléche Wallone (1995, 1997), a Clasica San Sebastian (2001, 2002), a Paris-Bourges (1990), és a Milan-Torino (1997), hogy csak a legnagyobb egynapos győzelmeit említsük. Az egyhetes versenyek közül pedig olyanokat húzott be, mint a Paris-Nice (1995, 1996, 1997), a Tour de Romandie (1999), a Volta Catalunya (1995), a Vuelta Pais Vasco (1999), a Criterium Internacional (1995), a Setmana Catalana (1999, 2000), a Vuelta a la Rioja (1993), a Vuelta Asturias (1998), vagy éppen az Escalada Montjuich (1997). A lista természetesen közel sem teljes, csak a legjelentősebb viadalokat emeltem ki, Jalabert nem kevesebb, mint 189 profi győzelmet aratott 14 évet felölelő pályafutása során, ez egy szezonra lebontva 13,5-ös átlag, ami egészen egyszerűen elképesztő. Ma nem egy olyan csapat van a mezőnyben, amelyik boldogan elfogadná, ha egész szezonban az összes versenyzője együttvéve tudna ennyit nyerni. Jalabert legfontosabb győzelme mind közül a már korábban is említett Vuelta Espana amarilla trikója 1995-ből, e nélkül is legenda lenne természetesen, de egy GT győzelem azért minden másnál többet ér.

Győri Tamás írása nyomán

Folytatjuk…

Kép forrása: Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes