A gall legenda: Laurent Jalabert II. rész

A gloire a kollektív francia néplélek és nemzeti identitás igen fontos alkotóeleme, amelynek állandó hangsúlyozása természetesen megjelenik a kerékpársportban is.

Jalabert hűséges típus volt, mindösszesen csak 3 csapatot járt meg 14 évet felölelő pályafutása során. 1989-ben lett profi a francia Toshiba csapat színeiben, ahol összesen 3 szezont töltött el. Kezdetben Jaját sprinterként tartották számon, és rendszerint a sík szakaszokon is villogott igazán, de a Clasica San Sebastianon szerzett második helyezése, vagy a Paris-Nice versenyen elért összetett második helye alapján azért lehetett már fiatal korában is látni, hogy a hegyesebb versenyeken is meg tudná állni a helyét. 1991-ben debütált a Touron, ahol szakaszt ugyan nem tudott nyerni, de több sík napon is a legjobb 5 között végzett, és végül a zöld trikóért folytatott versenyben a második helyet szerezte meg az üzbég Abduzsaparov mögött. Ez a szereplés remek ajánlólevél volt ahhoz, hogy a következő szezonban magasabb szintre lépjen, és Jaja 1992-ben átszerződött az ONCE csapatához, amelyik a korszak egyik legerősebb istállója volt, és ahol a francia pályafutása legszebb 9 esztendejét töltötte el. Manolo Saiz egy zseniális csapatvezető volt, aki remekül tudta motiválni az embereit, és akiért éltek-haltak a versenyzői. A „Dagi” egy elsőrangú csapatot épített az évek során, amelyik minden versenyen ott volt az esélyesek között, a Vueltákon hosszú éveken át domináltak, és a Tourokon is megállták a helyüket. Jaja kezdetben itt is a végsebességéből élt, és a sprinter erényeit csillogtatta leginkább. 1992-ben 10 győzelmet aratott, megszerezte élete első szakaszgyőzelmét a Touron Brüsszelben, a verseny végén pedig pályafutása során először állhatott a pódiumon a Champs Elyssesen, miután övé lett a legjobb sprinternek járó zöld trikó. Szezonjára az év végi világbajnokságon tette fel a koronát, a spanyolországi Benidormban Gianni Bugno mögött ezüstérmet szerzett a világbajnokság mezőnyversenyén, ebben az évben már a világ legjobbjai között tartották nyilván. 1994-ben jött el Jaja életének talán legfontosabb fordulópontja. A Tour második szakaszán a befutó előtti kavarodásban hatalmasat bukott, 3 métert repült, és a balesetben elveszítette két fogát is. A legenda szerint a későbbiekben felesége kérésére változtatta meg versenyzői stílusát, és kezdett el érdeklődni a hegyesebb versenyek és az egynapos klasszikusok iránt. Valójában azonban mindig is benne volt a pakliban, hogy idővel Jaja tovább akar majd lépni, hiszen a hegyekhez szükséges adottságai már egészen fiatal korában is nyilvánvalóak voltak mindenki előtt. Ebben az évben tavasszal például úgy nyerte meg élete első ponttrikóját a Vueltán, hogy a hegyekben gazdag granadai szakasz mellett meghódította a legendás Lagos de Covadongát is, ami önmagáért beszél. Mellé pedig, nem mellesleg, megnyert még 4 sprintbefutót. Az nagyon valószínű, hogy a Touron elszenvedett balesete kellő érv volt ahhoz, hogy a későbbiekben Jaja jobban hanyagolja a sprinteket, de véleményem szerint idővel enélkül is tovább fejlődött volna a hegyek között.

1995-ben futotta Jalabert pályafutásának egyik legjobb szezonját. A Touron ihletett formában versenyzett, Mendében szakaszt tudott nyerni július 14-én, a Bastille napján, ami mindig kiemelten fontos a franciáknak, ráadásul összetettben az előkelő negyedik helyen tudott végezni, és pályafutása során másodszor is elhódította a zöld trikót. Karrierje legsikeresebb Tour szereplése volt ez. De az igazán nagy dobást Jaja a Vueltára tartogatta, ahol élete legjobb három hetes versenyét futotta. Nem kevesebb, mint 5 szakaszt tudott megnyerni, elhódította a ponttrikót és a hegyi trikót is, és ami a legfontosabb, az összetettben is ő volt a legjobb. Ilyet GT-n korábban egyedül csak Eddy Merckx tudott csinálni, azóta se sikerült senkinek ezt a teljesítményt megismételnie, nem véletlenül kezdték el Jaját a Kannibállal összehasonlítani. Az összehasonlítás talán túlzó volt, de abban mindenképpen igaznak bizonyult, hogy Jalabert minden versenyen a győzelemre tört, mentalitásában nagyon is hasonlított a belga legendához. A következő évben, amikor Jaja pályafutása során először megnyerte a mini Tour-nak is nevezett Paris-Nice verseny összetettjét, sokakban felmerült, hogy a francia megérett akár a Tour győzelemre is. Mai szemmel nézve, talán 1996-ban lett volna a legtöbb esélye elhódítani a sárga trikót, ebben az évben omlott össze ugyanis a nagy Indurain, és tűnt fel az alig 22 éves Jan Ullrich, aki fantasztikus versenyzéssel segítette győzelemre kapitányát, Bjarne Riist. Sokak szerint a német meg is nyerte volna a versenyt, ha a Telekom engedi, hogy saját magáért mehessen. Jajának azonban nem ment jól, és féltávnál ki is szállt a mezőnyből, és inkább készült az atlantai olimpiára, ahol végül csak a 21. helyet tudta megszerezni. Nem volt jó üzlet. Jaja végül év végén a Vueltán vigasztalódott, igaz, előző évi remeklését ott sem tudta megismételni, de a két szakaszgyőzelme mellé megszerzett újabb ponttrikót azért így sem lehet gyenge teljesítménynek nevezni, főleg annak fényében, hogy végül Jaja csapattársa, a svájci Alex Zülle nyerte meg a viadal összetettjét. 1997-ben aztán Jaja szinte lemásolta előző évi szereplését, újra Paris-Nice győzelemmel indult a szezonja, ismét szétszedte a mezőnyt a tavaszi klasszikusokon, és ismét csak a Tour egyik esélyeseként emlegették, ahol aztán ezúttal sem sikerült maradandót alkotnia, mindössze a 43. helyet szerezte meg összetettben. Ellenben a Vueltán ismét remekelt, újabb két hegyi szakaszt tudott megnyerni, és ismét elhódította a ponttrikót, összetettben ezúttal is Alex Zülle ünnepelhetett. A szezon végén Jaját ráadásul világbajnoknak koronázták, a hegyes San sebastiani pályán az ukrán Goncsár és a brit Boardman előtt toronymagasan nyerte meg az időfutamot. A későbbiekben aztán Jaja valamelyest már hátrébb szorult az ONCE csapat hierarchiájában, legalábbis a GT-ken Saiz már nem köré építette fel a csapatát. Az 1998-as Vueltán mindenesetre így is összejött még egy összetett ötödik helyezés. Jalabert utolsó igazán kiemelkedő három hetes versenyét az 1999-es Giron futotta a spanyol csapatban, ahol 3 szakaszgyőzelem mellé begyűjtötte a ponttrikót is - ezzel a negyedik olyan versenyző lett a történelemben, akinek mindhárom GT-n sikerült ez a bravúr - , és összetettben a negyedik helyen zárt.

2001-ben, 9 sikerekben gazdag szezon után a veterán Jalabert a távozás mellett döntött, elhagyta az ONCE-t, és egy fiatal, ambiciózus csapatvezető kezei közé került. Bjarne Riis és a CSC csapat ekkoriban szerette összegyűjteni az olyan versenyzőket, akik korábban jelentős sikereket értek el, de később valamiért lejtőre került a pályafutásuk, hogy aztán a dán mester kezei között főnixként támadjanak fel újra. Jalabert pedig tökéletesen beleillett a csapat profiljába, és Riis kezei között ismét régi énjét idézve vágott neki újra a versenyeknek. Hihetetlen motivált volt, 33 évesen is égett a vágytól, hogy még egyszer utoljára megmutassa, nem véletlenül volt hosszú éveken keresztül az egész mezőny egyik legjobb bringásaként számon tartva. A 2001-es Touron tanúi lehettünk a francia metamorfózisának, Jalabert valósággal újjászületett, és legszebb napjait idézve versenyzett. Szinte a teljes három hetet szökésben töltötte, és rögtön a negyedik napon szakaszt tudott nyerni Verdun-ben. Az újságok ismét vele foglalkoztak a legtöbbet a franciák közül. Jaja azonban nem elégedett meg ennyivel, és tovább ütötte a vasat, a hetedik szakaszon Colmar-ban ismét ő győzött, mindezt július 14-én sikerült megcsinálnia, így pályája során másodszor is övé lett a Bastille napja. A hegyek között aztán folytatta, amit elkezdett, és újabb szakaszt ugyan nem tudott már nyerni, a pöttyös trikót azonban gond nélkül hódította el így is pályafutása során első alkalommal. Aktív versenyzésének köszönhetően ráadásul megnyerte a piros rajtszámot is. Ugyan nem Jaja volt összetettben a legjobb francia, mégis szinte csak vele foglalkoztak a francia lapok, megérdemelten. 2002-ben, élete utolsó Tourján méltóképpen búcsúzott el szeretett versenyétől, és egyben a mezőnytől is, előző évi teljesítményét megismételve másodszor is megszerezte a pöttyös trikót, így élete legutolsó Tourján is ott állhatott a pódiumon a Champs Elyssesen, ahol könnyeivel küzdve mondott beszédet az őt ünneplő több ezer szurkoló előtt. Megható pillanatok voltak.

Jaja nagyszerű pályafutása befejezése után sem szakadt el a sportágtól, visszavonulása óta is évről-évre visszatér a Tourra, hol mint szakkommentátor, hol mint díjátadó, de még a kísérő motorokon is találkozhattunk vele a korábbiakban. Mostanában ironman versenyeken is elindul, nem is rossz eredményekkel. Jalabert, Richard Virenque társaságában talán az utolsó olyan francia kerékpáros volt, akit a maga idejében a világ legjobbjai között tarthattunk számon. Jalabert visszavonulása óta nagyon sok harcos, szerethető francia versenyző tűnt fel a mezőnyben, de azt a szintet, amit Jaja képviselt, egyikük sem közelítette meg. Nagyon szeretném, ha a közeli jövőben felnőne valaki az ő szintjére, és lenne esélye igazán nagyot alkotnia a Touron. Ideje lenne már, hogyha az új Hinaultnak nem is, de legalább az új Jajának szurkolhassanak a franciák a legendás hágókon. Mert egy jó francia versenyző nélkül a legjobb versenyt hozó Tour de France sem az igazi, Jalabert pedig, a maga idejében igazán nagyszerű volt.


Győri Tamás írása nyomán...

Kép forrása: Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes