A jövő évi Tour eddig ismert hegyei

Október 22-én azaz jövő héten szerdán kerül sor a 2015-ös Tour de France útvonalának prezentációjára, habár már négy kulcsfontosságú emelkedőt ismerünk a penzumból.

Mur de Huy

1,3 kilométer 9,3 %

Az előzetes pletykák alapján a harmadik szakasz vélhetően a La Fleche Wallone klasszikusáról is jól ismert Mur de Huy kaptatóján érhet véget. A rövid, de annál meredekebb fal az olyan klasszikus specialistáknak feküdhet mint Philippe Gilbert, Michal Kwiatkowski vagy éppen Alejandro Valverde, aki 2014-ben nyerte is a belga klasszikust.

Mur de Bretagne

2,2 kilométer 6,5 %

A nyolcadik szakasz végén a Mur de Bretagne várhatja a mezőnyt, amelyre jól emlékezhetünk, hisz 2011-ben már otthont adott egy Tour befutónak. Akkor Cadel Evans győzedelmeskedett, de a meredek fal a rövidsége miatt nem engedett teret a nagyobb akcióknak.

La Toussuire

18 kilométer 6,1 %

Egy mindenki által jól ismert emelkedő, hisz 2012-ben Chris Froome itt előzte be kapitányát Bradley Wigginst, amely történet mind a mai napig a kerékpársport egyik legfelkapottabb pletykája. 2015-ben a tervek szerint a 18. szakasz részét képezheti az emelkedő. 2012-ben egyébként Pierre Rolland nyerte a befutót.

Alpe d’Huez

13,8 km 8,1 %

A legendás, a kultikus. 1952-ben szerepelt először a Francia Körverseny útvonalában az Alpe d’Huez, amely ikonikus szereplője a viadalnak. 2015-ben egy rövid etapot követően szolgálhat hegyi befutóként hasonlatosan mintahogyan 2011-ben volt. Az emelkedő 21 hajtűkanyart tartalmaz, ennek ellenére 1986-ban Greg LeMond és Bernard Hinault lényegében kéz a kézben haladtak át a célvonalon.   

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes