A nagy versenyeket egytől, egyig korabeli újságok szervezték, hogy fennmaradjanak és népszerűsítsék magukat. Mára már más a kapcsolatuk, de továbbra is elválaszthatatlan a sport és a média. Rövid áttekintés a média fejlődéséről az újságtól az okostelefonos applikációig.
Kezdetben az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején egyetlen forrásból értesülhetek az érdeklődök a versenyekről: az újságokból. Akik első kézből szeretek volna információkat kapni, azok kimentek a velodromokba, hogy lássák a győztest a célvonalnál. De ők sem tudhattak semmit a többi leszakadt versenyző sorsáról, buktak-e vagy feladták a versenyt, közelednek már vagy több órás hátrányban vannak? Az újságcikkek csak másnap reggel jelentek meg és volt rá példa, hogy még akkor sem tudtak teljes eredménylistát publikálni az előző napi versenyekről. A rajzok, grafikák és az interjúk jelentették a nagy tömegek számára a kapcsolatot a versenyzőkkel. A kor újságírói igyekeztek visszaadni a heroikus küzdelmet, amit a versenyzők vívtak egymás ellen és magukkal. A telefonok megjelenése megkönnyítette a zsurnaliszták dolgát, és gyorsították az információk áramlását. A telefonon leadott beszámolók hamarabb értek el a szerkesztőségbe majd a nyomdába, így akár az esti különkiadásokból is értesülni lehetett a versenyekről. A fotómasinák által készített fekete fehér képek pedig szép lassan átvették a rajzolt grafikák helyét.
Az újságok monopóliumát a rádió törte meg. Az 1920-as évek elején elterjedő rádiók kezdetben méretük miatt csak helyhez kötötten használták, elsősorban bokszmeccsek és futball mérkőzések közvetítésére. Szinte lehetetlen volt még ekkor megoldani, hogy egy kerékpárversenyt végigkísérjenek. A Tour de France-on történtek különböző kísérletek erre. A rádiósok egy tizennyolc méter magas bambusz rudat használtak antennának és teherautókon vitték a verseny után a rádióadót. Mai szemmel már viccesnek mondható megoldás nem működött tökéletesen, hiszen nem tudtak számos helyre eljutni. Mégis körülbelül ötvenöt élő kisebb közvetítést és interjút tudtak leadni a versenyekről az 1926-os esztendőben, de felvenni nem tudták az anyagot így az egyszeri és megismételhetetlen volt. Az antennák és a hálózat kiépítettsége miatt, pedig még nem beszélhetünk országos, európai vagy akár világméretű rádióadásról a kerékpárversenyek tekintetében. A változást a technika fejlődése és az 1929-es Touron történtek hozták el. Amikor Victor Fontan sárga trikóban a Tour feladására kényszerült a rádióhallgatók már élőben értesülhettek erről. Miközben az addig monopolhelyzetet élvező újságok ezt a hírt legközelebb az esti számukban, de inkább csak másnap, a reggeli kiadásban tudták lehozni. A rádiózás fejlődésével még az 1930-as években lehetővé vált, hogy a helyszínen felvegyék az adást, így nem kellett már épp akkor a készülék mellet lenni, amikor az interjúk készültek és a versenyzők, csapatfőnökök hangja megmaradt. Ez a technikai újítás a versenyzőknek is jól jött. Hiszen az addig kötött idejű rádióhírekkel ellentétben nem kellett minden nap pontban este hét órakor nyilatkozni, megtehették ezt előbb vagy később is. A bárokban, éttermekben elterjedtek a még mindig hatalmas rádiókészülékek, amiken már többé-kevésbé élőben lehetett hallgatni a versenyek alakulását. A leleményes vendéglátósok táblákra írták ki a versenyek állását, a nagy körök napi és összetett eredményeit. A kerékpársport rajongói, ha rövid időre is de élőben ott lehettek a nagy hágókon, pedálfordulatról pedálfordulatra követve a verseny egyes részeit és annak jellegzetes hangjait. De mindezt csak a szakaszok azon részein, ahová kivonult a rádiós stáb, egy-egy egész versenyt vagy etapot még nem lehetett végigkövetni e módon sem.
A rádió hódítása mellett kezdetek megjelenni a filmszínházak, mozik is. De annak ellenére, hogy a filmek és a filmipar elvette a színházak vezető szerepét, nem tudtak a sportközvetítések piacára betörni. A mozikban vetített filmhíradók, ahol a kerékpárversenyek részvevői először váltak a szó mai értelemében is sztárra, több napos, gyakran csak egy teljes hetes késéssel tudták az eseményeket prezentálni mozgóképen.
A 1940-es évek végén a II. világháború után jelentek meg az azok a rádióközvetítések, amik már összefüggő közvetítést tudtak adni a versenyek, szakaszok utolsó pár kilométeréről.
Valószínű az első televíziós összefoglaló 1949. július elsején került a képernyőre, az előző napi Párizs-Reims, Tour de France szakaszról. A felvételeket egy kézi kamerával motoron utazó operatőr készítette. Akkoriban televíziókészülék még alig léteztek, körülbelül ezerötszáz darabról volt tudomás Franciaországban. Ez a nézőszám elhanyagolható volt a rádióhallgatók és az újságolvasók mellett. Elsősorban a gazdagabb északi régiókban volt ismert a tv készülék, korabeli források szerint a szegényebb és elmaradottabb déli országrészben még a létezéséről sem tudtak. Az 50-es évek elején a televízió továbbra sem tudata kiszorítani az egyre több, hosszabb és összefüggő élő adással jelentkező rádiót. A kíváncsi, érdeklődő nézők a műszaki boltok kirakata előtt nézték meg a tegnapi, tegnapelőtti szakaszokról a képeket, de az eredményt már tudták a rádióból és az újságok sportrovatából. A televízió elterjedésével egyre több szponzor szeretett volna láthatóvá és szélesebb körben ismerté válni. Megjelentek a reklámok, amik a kerékpársport köré épültek. Ehhez pedig kéznél voltak a kerékpársport legnagyobb alakjai: Bartali, Coppi, Bobet, akikkel eladható volt bármi a borotvapengétől a sima háztartási cukorig. Ha ez nem lett volna elég a kor újságírói, rádiós kommentátorai hősöket csináltak a versenyzőkből. A legismertebb közülük talán Antoine Blodine, aki örökölte édesapja, Germaine Blondine költői vénáját és ezt felhasználva írt és közvetített a versenyekről. Bernard Hinault így emlékszik vissza rá: „Soha nem készített interjúkat csak a benyomásait rögzítette a versenyekről, amiket látott és érzett. Szerette a Tourt és egyszerű nyelven varázsolt belőle modern eposzt, trubadúr dalt, keresztes háborút, ahogy leírta annak szépségeit. A legsablonosabb mindennapi szakaszból is jelentős eseményt tudott csinálni, elég volt csak látnia. A legkiszámíthatóbb verseny alatt is fent tudta tartani az érdeklődést”
Az újságok és a rádiós közvetítések egyeduralmát a rohamosan terjedő televízió készülékek kezdték el átvenni. 1959-re Franciaországban másfél millió készülék volt már a háztartásokban, így több millió emberhez jutott el a mozgókép, amivel a nyomtatott sajtó és a rádió nem tudott versenyezni. Az egyetlen előnye a két öregebb médiának a frissessége volt. Az 50-es évek végén a versenyek utolsó pár kilométerét, vagy amit a kamera belátott a célvonaltól azt tudták már élőben közvetíteni. Aki követte a Tour de San Louis Argentin körversenyt az pontosan ezzel a módszerrel találkozhatott ma is. 1959-ben próbálkoztak meg azzal, hogy rögzített kamerákkal helikopterre felküldve a jelet közvetítsenek hosszabb részt egy-egy versenyről. Az álló kamerák miatt egyelőre többet lehetet látni a tájból és a nézőkből, mint az előttük elszáguldó versenyből. A kommentátorok, pedig hosszasan beszélve próbálták fenntartani az érdeklődést arra a pár percre, amíg a versenyzők elhaladtak az objektív előtt. A tv még nem tudta a hegytető és a cél közötti közvetítést megoldani így a közvetítés rendre meg-megszakad.(Az állókamerák általában a hegytetőkőn és a célban voltak elhelyezve). A rádió volt az, ami már szinte a mezőnyből tudott közvetíteni motorokon követve a pelotont és külön a szökevényeket, leszakadókat is. A tranzisztoros rádió megjelenésével és elterjedésével, a rádiós riporterek verseny közben készítettek interjút a versenyzőkkel, például, hogy érzik magukat, mit miért tesznek, ezzel pedig hiába volt a TVn élő kép nem tudtak versenyezni a televízió munkatársai. A tranzisztoros rádiók elterjedésével, pedig a hallgatóknak sem kellett egyhelyben lenniük, mint a bútorméretű elektroncsöves rádiók estében, a kezükben elférő kis készüléket oda vitték, ahová akarták, az már mindenhol alkalmas volt az adás vételére. 1964-es Tour volt az a verseny, amit végigkövettek a kamerák a rajtól egészen a célig. A számtalan állókamera mellett, mindössze két motoros kamerás és egy helikopter állt rendelkezésre, hogy a több, mint száz fős mezőnyt kövessék. Ez volt az év, amikor az újságok hatalma meggyengült és megkérdőjeleződött szerepük a kerékpársport világában. A televízió által érkező vetélytárssal, ahol kép és kommentár volt még fel tudták venni a versenyt, a drámát leíró és bemutató cikkekkel, de egy korszak itt lezárult, annak ellenére, hogy még ki tudták egészíteni a TV-t. Ugyanakkor a versenyek igazgatói attól féltek, hogy a TV „elveszi” az embereket az utak mellől és azok otthon fogják követni a versenyt. Szerencsére ez nem történt meg, mert a drámát a verseny igazi hangulatát mai is tömegek szeretnék átélni karnyújtásnyira a versenyzőktől.
A Merckx érára (kb. 1968-1977) és azalatt a rádió az újság és a televízió még egyfajta egyensúlyban tudott működni, elsősorban az időjárás és a sport jellege miatt. Rossz időjárási körülményekben a televíziós közvetítés nem működött. Ocana híres és tragikus eséséről a rádióból értesülhettek a nézők, képeket, pedig először az újságban láthattak róla. A televíziózás fejlődésével az újságok és a rádiók szerepe megváltozott. A rádió visszaszorult a mezőnybe, a csapatkocsikban a mai napi megvan a rádió, amin keresztül a zsűri tájékoztatni tudja a csapatokat a versenyen történtekről, veszélyekről, kulcsfontosságú információkról. Majd 1999-ben a versenyzők is kaptak rádiót, hogy ne kelljen a saját csapatkocsijukhoz visszacsorogni, hátramaradni a mezőnyben ahhoz, hogy információt és utasítást kaphassanak saját csapatfőnöküktől.
A televízió az 1990-as években vette át a hatalmat végleg és egyértelműen a többi média felett, amikor megjelentek a Wescam-ok. Ez a fajta kamera, kiváló minőségű képet tudott adni a helikopterekre szerelve is, akár a tájról akár az egyes versenyzőkre közelítve is. Ekkor váltak a kerékpárversenyek igazi turisztikai kalanddá, mert ezzel a kamerával lehetőség nyílt bemutatni, a közeli kastélyokat, romokat, ormokat és a szebbnél szebb tájakat, ahol elhaladnak a versenyek. Még ebben az évtizedben az időjárással járó kellemetlenségek is legyőzte a technika. Az 1994-es Touron a felhők felett mozgó repülőgépre küldték fel a jelet és így az óriási ködben is látható volt a verseny. Ahová eddig nem értek el a kamerák lencséi, ott egycsapásra a ködben mozgó sziluettek és autók lámpái jelentek meg. Luc Leblanc hautacami győzelmét a sűrű köd ellenére már bárki láthatta, akinek volt tv készüléke. A közelmúltban nemcsak a közvetítések fejlődtek már-már az elvártnál is magasabb szintre, hanem maguk a tv készülékek is egyre modernebbek lettek. Az ún. HD (high definition –azaz nagyfelbontású) képminőségben 2007 óta nézhető a Tour de France és a többi verseny. Az okostelefonok terjedésével, pedig mára olyan alkalmazásokat töltehetük le, amikkel a világ bármely pontján végigkövethetjük a versenyeket, a legapróbb részletek is figyelembe véve.
A média a mai napig profitál a sportból és a sport is profitál a médiából. A média fejlődés lehetővé tette, hogy ez a színtiszta európai sportág eljusson a világ minden szegletébe, mind az öt kontinensre. Ezzel megteremtve a mára már természetesnek tűnő nemzetközi mezőnyt is. A kerékpározás legnagyobb eseményét tavaly, megközelítőleg 260 kamera, 121 tv-adó és 186 ország követte. 72 rádióadón lehetett bekapcsolódni a versenybe és napi 450 újságíró tudósított 350 különböző nyomtatott vagy elektronikus újságnak. Összehasonlításképp: 1900-ban mindössze egy országos sportújság létezett Franciaországban.
