A kontinentális mezőnyből II. rész

A 2014-es évadban 176 kontinentális gárda került regisztrálásra, s habár a chilei PinoRoad már befuccsolt, ez a szám mégis az elmúlt évek legnagyobbika.

Dánia az elmúlt években, köszönhetően a sikeres világbajnokságnak is, igazi kerékpáros társadalommá formálódott. Idén öt csapattal képviseltetik magukat, amelyből kiemelendő a Christina Watches-Kuma illetőleg a Cult Energy-Vital Water csapata. Előbbi olasz támogatókkal kiegészülve továbbra is Stefan Schumacher köré épül, azonban nagy erősítés lehet Fortunato Baliani és Mattia Gavazzi kettőse is. Utóbbi pedig feltörekvő kiscsapatként az egyik legnagyobb dán ígéretet Magnus Cort Nielsent tudhatja a sorában.

Ecuador új belépőként csatlakozott 2014-ben a kontinentális mezőnyhöz. A Movistar egyfajta fiókcsapataként működve spanyol-ecuadori koprodukcióban futnak. Legnagyobb neveik Byron Guama és Jordi Simon.

A spanyolok sajnos évről évre fogynak. Idén már csak két csapattal képviseltetik magukat, nevezetesen a Burgos-BH illetve az Euskadi sorával. A Burgos, David Belda, míg az Euskadi öröksége Carlos Barbero köré épül.

A franciák szigorú szabályaik (1 millió Eurós költségvetés, fizetéssel) ellenére is három csapatot futtatnak. A Big Mat-Auber 93, Stéphane Rossetto és Steven Tronet kettősére épít, a Roubaix-Lille Metropole belga különítményében – Baptiste Planckaert, Maxime Vantomme – bízik, míg a La Pomme Marseille, Remi Di Gregorio nevére támaszkodik. Remek sorok.

Nagy-Britannia az elmúlt évekhez képest kissé megfogyatkozott. A tavalyi nyolc csapat helyett idén már csak öt folyamodott licencért. Érdekes projekt az egykori Sky alapító Sean Yates által életre hívott NFTO, amely az uborkaszezon legnagyobb igazolását hajtotta végre azzal, hogy elorozta a BMC-től Adam Blythe-ot. Remek sorral bír a Rapha Condor-JLT az egykori brit bajnok Kristian House valamint a fiatal siheder Thomas Moses kettősével a fedélzeten. A Team Raleigh gárdája nem akárkinek a támogatását élvezi, mint Bernard Hinault-é. A csapat legfőbb versenyzői Yanto Barker, Alexandre Blaine és Matthieu Boulo.

A németek nyolc gárdával szerepelnek. A legkomolyabb csapatnak a Team Stölting tűnik, amely jövőre várhatóan már a Pro-Kontinentális licencért fog folyamodni. Náluk pedálozik az egyik legígéretesebb német tehetség Silvio Herkoltz, a kiváló sprinter Jan Dieteren valamint az elnyűhetetlen ausztrál bringás Luke Roberts is. Érdemes még megemlíteni a Rose gyári csapatát, amely szintén remek eredményekre képes.

A görögök két csapatot bitorolnak. Az SP Tableware az egész kontinentális mezőny egyik legígéretesebb sora. Az Euskaltelben is megfordult Ioannis Tamouridis mellett a remek sprinter Georgios Bouglas erősíti ezt a sort.

Idén már végre Hong Kong is rendelkezik egy kontinentális csapattal. A HKSI a fiatal Lok King Cheungra épít, ám ez a gárda lényegében nem más, mint a nemzeti válogatott.

Hazánk egyetlen csapatát az Utensilnordot talán már nem kell bemutatni. Az olasz-magyar keret legerősebb nevei Dér Zsolt, Kusztor Péter és Alessandro Mazzi.

Indonézia szintén bír egy társasággal. A Pegasus csapatának legerősebb spílere Patria Rastra.

Már megszokhattuk, hogy Ázsia egyik legerősebb kerékpáros nemzete Irán. Négy csapattal is rendelkeznek, amelyek közül természetesen 2014-ben is a Tabriz Petrochemical a legerősebb társaság. Mirsamad Pourseyedigolaghor, Ghader Mizbani és Mahdi Sohrabi nevei garanciát jelentenek a sikerhez.

Az AnPost-Chainreaction csapata idén újra ír licenccel versenyez. A Sean Kelly által támogatott klub tavaly még belga csapatként brillírozott, 2014-ben azonban újra visszatér gyökereihez. Legnagyobb neveik az ausztrál Glenn O’Shea, a holland Bobbie Traksel valamint a fiatal brit tehetség Owain Doull.

Az olaszokról korábban már volt szó oldalunkon. Az új szabályok értelmében idén már hat csapattal képviseltetik magukat. A legerősebb közülük talán az MG Kivis-Trevigiani (Rino Gasparrini), az Area Zero Pro (Andrea Pasqualon) és Team Idea (Cristian Delle Stelle) triója.

Japán a megszokottaknak megfelelően ezúttal is jócskán kiveszi a részét a sportágból, hisz nem kevesebb, mint kilenc csapattal bírnak. Kiemelendő az elnyűhetetlen Aisan Racing Team, Taiji Nishitani és Masakazu Ito kettősének vezérletével, a francia-japán Bridgestone-Anchor koprodukciója Thomas Lebas és Damien Monier kettősével valamint az olasz-japán Vini Fantini-Nippo. Ez utóbbi csapat Alessandro Spezialetti irányítása alatt olyan neveket vonultat fel, mint Alessandro Malaguti, Pierpaolo De Negri vagy éppen Takashi Miyazawa.

Kazahsztán ezúttal két csapattal vonul fel. Az Astana kontinentális sorának legjobbja továbbra is a talján sprinter Marco Benfatto, míg a Vino 4ever az ország élő legendájának az olimpiai bajnok Alexandre Vinokourovnak a tiszteletére életre hívott klubja.

Korea kissé emelve a tétet immáron négy sorral büszkélkedhet. Ám a Geumsan Insam-Cello trónját erre az esztendőre talán a KSPO gárdája vette át. A név lényegében nem takar mást, mint az állami sportminisztériumot, amely működtet egy kerékpáros csapatot is. Legfőbb versenyzőjük a sprinter Sung Baek Park.

Lettország két csapatot bitorol. Az egyik az Alpha Baltic-Unitymarathons sportszervező cég által üzemletett sor, míg a másik a Rietumu-Delfin. Egyértelműen ez utóbbi a komolyabb csoportosulás, hisz itt teker a kiváló fehérorosz sprinter Siarhei Papok valamint az egyik legjobb lett kerékpáros Andris Smirnovs is.

Szintén két klubbal szerepel az UCI listáján Luxemburg. A Leopard-Trek bár úgy volt, hogy megszűnik Markus Zingen erőfeszítései révén azonban mégis életben maradt, így a fiatal Alex Kirsch-re építvén igyekszik továbbra is lehetőséget biztosítani a zöldfülű sihederek számára. A másik csapat számunkra igencsak kedves, hisz a Differdange-Losch szakmai stábjában dolgozik egykori kiváló kerekesünk Haiszer Ákos.  

Folytatjuk…          

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes