A kontinentális mezőnyből III. rész

A 2014-es évadban 176 kontinentális gárda került regisztrálásra, s habár a chilei PinoRoad már befuccsolt, ez a szám mégis az elmúlt évek legnagyobbika.

Malajzia jóval erősebb sorral vágott neki a 2014-es idénynek mint a korábbi években. Habár idén is csak a Terengganu képviseli a színeiket, ám szinte minden valamire való kerekesüket hazacsábították. Anuar Manan, Husainie Othman és Amiraul Mazuki is remek sprinterek a szakaszgyőzelmekért szinte minden ázsiai versenyen harcban lehetnek.

A hollandok, mint kerékpáros nemzet hat gárdával szerepelnek a listán. A legerősebb talán ezúttal is a Rabobank Development, Bert-Jan Lindeman vezetésével illetőleg a Cyclingteam De Rijke, amely a fiatal Dylan Groenewegenre épít. Sokan nem is értik, hogy mit keres még ez a fiú a kontinentális mezőnyben. Ezen csapatokon felül érdekes képet festhet a Parkhotel Valkenburg, amely az idény elején jócskán felhívta magára a figyelmet. Az Ő kapitányuk a Lotto-tól érkező Brian Bulgac

Norvégia nem csak a körversenyeinek, hanem a csapatainak a számát is növeli. 2014-ben hét norvég bejegyzésű gárdát találunk a lsitában. Természetesen kiemelendő a Lovassy Krisztiánt is foglalkoztató Team FixIT.no, de évek óta húzza az igát a Joker csapata valamint a Froy-Bianchi is.

Paraguay hűen kitart az argentin kézben lévő Start-Trigon gárdájával. A csapatvezető és egyben versenyző Mauricio Frazer ismerős lehet a magyar kerékpárrajongók számára, hisz vezetésével évről évre itt vannak a Central European Tour megmérettetésein illetőleg Mauricio remek kapcsolatot ápol több magyar kerékpárossal is. A sor legjobb versenyzője jelenleg a baszk Unai Iparragirre.

A Fülöp-szigetek 2013-hoz hasonlóan ezúttal is két csapattal üzemel. Az LBC-MVP még mindig kezdetleges státuszban működik, azonban a 7-Eleven a spanyol Edgar Nohales illetve a brit Daniel Patten személyében külföldieknek is lehetőséget nyújt.

Lengyelország idén öt csapatra váltotta ki az engedélyét. A legérdekesebb felállás egyértelműen ActiveJet gárdája, amely három spanyol kerekese révén komoly ibériai versenyeken is szerepel(t). Lukasz Bodnar, Konrad Dabkowski és Jesus Ezquerra vezetésével elég jó kis egyveleget alkotnak. Mellettük mindenféleképpen beszélni kell az évek óta stabilan működő BDC-Marcpol csapatáról. A jobbára most már fiatal tehetségekre építő sor továbbra is a remek eredmények szállítója.

Portugália sem adja alább, hat csapattal szerepelnek. A legjobb közülük egyértelműen a Banco BIC-Carmim, Manuel Cardoso és Daniel Mestre kettősével a fedélzeten. Megemlítendő még az Efapel-Glassdrive spanyol vendégmunkásaival Victor De La Parte-val és Garikoitz Bravo-val valamint az évek óta remeklő OFM-Quinta da Lixa.

Idén új belépőként köszönthetjük Puerto Rico-t, habár az InCycle-Predator amerikai csapat, azonban a licencet a kis alkotmányos szigetecske zászlaja alatt vették fel. Legismertebb neveik a sprinter Sergio Hernandez valamint a kolumbiai Andres Diaz.

2014-ben is harmadosztályú besorolással szerepel Csíkszereda kerékpáros klubja a Tusnad. A többszörös paraolimpikon Novák Carol Eduard által vezetett csapat legfőbb fegyvere ezúttal is a szerb Ivan Stevic, de a moldáv Oleg Berdos valamint a fiatalok Lázár Nándor és Sebestyén Szabolcs is kiugrásra készen várnak.

Oroszország négy csapattal próbálja kinevelni az utánpótlást a Katusha és a RusVelo számára. Az Itera-Katusha, a Lokoshpinx, a Russian Helicopters illetőleg a Team 21 színeiben is találunk ígéretes versenyzőket. A teljesség igénye nélkül Maxim Pokidov, Sergey Shilov, Ivan Kovalev és Sergey Belykh neveivel is könnyedén találkozhatunk a közeljövőben.

A szingapúri OCBC Singapore csapata az egyik legizgalmasabb formáció a harmadosztályú mezőnyben. Kiváló sprinterek – Rico Rogers, Jae Chan Jang – valamint egy egykori Kaliforniai Körverseny hegyi trikós –Thomas Rabou – személyében eséllyel indulnak el szinte minden versenyükön.

Szlovénia két csapattal neveli évről évre a jobbnál jobb kerekeseket. Az Adria Mobil hosszú idő óta az egyik legerősebb kontinentális sor, köszönhetően a kiöregedni egyszerűen nem tudó Matej Mugerli, Radoslav Rogina duónak. A Radenska pedig ontja magából a fiatalokat. Idén Luka Pibernik a legnagyobb reménységük, de már az Ő sarkát is tapossa a pimaszul zöldfülű Martin Otonicar.

A szomszédos Szlovákia háromra emelte bejegyzett klubjainak számát. A Dukla-Trencin mellé zárkózott a Banska Bystrica illetőleg az Epic Janom Greenway. Utóbbi kettő egyértelműen a fiatalokra épít.

Svédország két gárdával büszkélkedhet, habár a Giant-Shimano Development lényegében a holland Giant-Shimano utánpótlássora. Feltörekvő egyéniségeik Fredrik Ludvigsson mellett a dán Kristian Haugaard és Cyclo-Cross sztár Lars Van der Haar. A másik projekt a Firefighters Upsala, amely lényegében egy amerikai-svéd koprodukció. Legnagyobb nevük a korábban a Cervelo csapatát is megjáró Alexander Wetterhall.       

Üde színvoltja a karavánnak Tajvan két sora is. Az RTS kerékpárgyár évek óta működteti a Santic néven futó csapatát, melynek legnagyobb neve az orosz Boris Shpilevsky. A Gusto azonban egy teljesen új formáció, amely kizárólag hazai nevekre támaszkodik, ellenben négy olasz sportvezető irányítja a szakmai munkát.

A Torku Sekerspor botrányai ellenére továbbra is Törökország egyetlen képviselője. Juan Jose Cobo és David De La Fuente kettőse teszi érdekessé ezt a projektet.

Az Egyesült Arab Emirségek csapatát a SkyDive Dubai-t valószínűleg már nem kell bemutatni. Lucas Sebastian Haedo, Francisco Mancebo és Oscar Puyol hármasa garancia a sikerre, csak egyelőre mintha kevés lenne a versenynapjuk.

Ukrajna három csapattal próbálja öregbíteni országa kerékpársportját. A Föld legrégebbi kerékpáros csapata az Amore & Vita lényegében csak a licencében ukrán. Ezzel szemben az ISD és a Kolss egyetlen külföldi kerékpárost sem foglalkoztat. Előbbi legjobbja a sprinter Vitaliy Popkov, míg utóbbi Mykhaylo Kononenkora próbál építeni.

Az Egyesült Államok az egyik legnagyobb létszámú kontingenst vonultatja fel szám szerint tíz csapatával. A legerősebbeknek a Jamis-Hagens Bermans (Gregory Brenes, Juan Jose Haedo, Eloy Teruel) és az Optum pro Kelly Benefit (Ryan Anderson, Tom Zirbell) kettőse tűnik. Rajtuk kívül erős sorral bír a Jelly Belly (Matthew Lloyd, Fred Rodriguez) és a Bontrager utódja a Bissell Development (Clement Chevrier, James Oram) is.  


Fotók: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes