A Mont Ventoux emelkedője a jövő évi Touron

Bedoin polgármestere megerősítette, hogy részt fog venni a 2016-os Tour de France prezentációján - ezzel erősen utalva arra, hogy a Mont Ventoux is szerepelni fog az útvonalban.

Az idei versenyben igaz nem szerepelt, a versenyzőknek mégis foglalkozni kellett a híres heggyel, ugyanis megjelent egy videó, ami Chris Froome kiszivárgott teljesítményadataival mutatja a 2013-as 15. szakasz utolsó kilométereit.

Froome döntő támadása óta nem tért vissza a Tour a Bedoinból induló emelkedőhöz, de több elejtett szó is utalt már arra, hogy a jövő évi útvonalba beletették a szervezők.

A Tour egyik legikonikusabb hegye a háromhetes verseny egyik a franciák számára leginkább várt napján, Bastille elfoglalásának nemzeti ünnepén szerepelhet majd.

Habár még csak néhány részletet hoztak nyilvánosságra a 2016-os útvonallal kapcsolatban, Bedoin polgármestere már elég konkrétan célozgatott a 21,6 kilométeres emelkedőt illetően.

„Még semmi sem hivatalos, de úgy tűnik, áthalad majd Bedoinon a verseny, mivel meghívást kaptam a Tour hivatalos, párizsi prezentációjára” - mondta. Csak azokat a városokat hívják meg a bemutatóra, ahonnan indul, vagy ahova befut szakasz.

A Ventoux már a tizenötödik alkalommal fog szerepelni a Touron, kilenc ilyen szakaszon a kopasz hegy tetején volt a befutó.

Egyelőre még csak két szakaszról szivárogtak ki információk: a Grand Départ Normandiában lesz, az első szakasz pedig Mont Saint-Michel kis árapályszigetéről indul majd.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes