Az 1955-ben született Claudio Corti sikeres versenyzői pályafutást tudhat maga mögött. Már amatőr korában is szép eredményei voltak, megnyerte a Baby Girot és a San Cristobal-i amatőr világbajnokságot. 1978-ban kapott profi szerződést. Legnagyobb sikereinek az 1984-es világbajnokságon elért ezüstérem, az 1985-ös olasz bajnoki cím, illetve az 1988-as Trentoi Körverseny megnyerése számított. Corti 35 éves korában, 1990-ben kezdte meg sportvezetői pályáját, mindjárt egy hatalmas sikerrel. Minden idők egyik legelegánsabb stílusú versenyzője Gianni Bugno megnyerte vele a Giro d' Italiát és a világkupát is. A sikeres debütálás után edzői karrierje kissé megtörni látszott, sportbürokrata lett belőle, mert néhány évig a Cycling Sport Groups Associationt vezette. 1996-ban a bolognai háztartási gép óriás, a Saeco elhatározta, hogy beszáll a kerékpársport támogatásába, ezért megvásárolt a Marcatone Uno csapatát és leszerződtette Cortit az egység irányítására. Ezen a ponton kezdődött meg a legendás piros mezek 2004-ig tartó diadalútja. A csapat 1996-1997 között Magniflex, a következő két évben Saeco-AS Juvenes San Marino, 2000-ben Saeco Macchine per Caffè-Cannondale, 2001-2002 között Saeco Macchine per Caffè-Valli&Valli, végül Saeco Macchine per Caffè néven aratta sikereit.
A csapat legelső sikerkovácsa nagyszerű, de rendkívül ellentmondásos személyiség volt, minden idők legeredményesebb Giro versenyzője, Mario Cipollini, az Oroszlánkirály. A visszatérését tervezgető excentrikus toszkán 14 szakaszt nyert a Saeco színeiben a Girón, hatot a Touron, a Corti éra legelső évében pedig elhozta az olasz bajnoki címet is. Corti sportvezetői nagyságát a zseniális sprinter mellett mutatta Iván Gotti 1997-es rózsaszínű trikója is. Az eredményességet bizonyítja, hogy a versenyzői 1999 kivételével minden évben nyertek legalább egy szakaszt az Olasz Körversenyen, de 1997-ben öt, 1998-ban, 2001-ben, 2004-ben négy diadalt mondhattak a magukénak. A Touron 1998-ban Cippolini kétszer győzött. A következő évben csatlakozott hozzá a mezőny egyik felejthetetlen alakja, a „török kamionsofőr” Salvatore Comesso. Comesso sorsa végképp összeforrt Cortiéval. A legendás Toto, aki minden szökésben benne volt, de egyikben sem vezetett soha, igazából addig volt világklasszis, amíg Claudio mester kordában tudta tartani. Toto 2000-es szakaszgyőzelme a Tour, Lausanneból Freiburgba tartó szakaszán valószínűleg ma is vizsgaanyag a szökevények tankönyvében. Toto és Szása Vinokurov a szakasz legelejétől, hat órán át voltak szökésben, amikor az apró termetű, köpcös olasz célfotóval legyőzte a kazah legendát.
Corti és a Saeco addig sem eseménytelen életében akkor kezdődött vadonatúj és még izgalmasabb fejezet, amikor 2001 végén elcsaklizták a szomszédvár, a Lampre újdonsült Giro győztesét, Gilberto Simonit. Gibo vita nélkül az ezredforduló egyik legkiemelkedőbb hegyimenője volt, ihletett zseni, páratlanul elegáns, ambiciózus versenyző, aki mintha saját magával akarta volna demonstrálni azt a tételt, hogy a zsenik kezelhetetlenek. Corti és a hegymászó legenda együttműködése nem éppen zökkenőmentesen, egy abszurd vígjátékkal kezdődött. Pár évvel ezelőtt olvastam az újságban, hogy olasz tudósok megmérték, hogy mennyi a Pó vizében a kokain származékok lebomlásából származó vegyi anyag, és ebből ki tudták számolni, hogy mennyi kokaint fogyasztanak az észak-olasz polgárok. Nos, az adatok szerint nem épp keveset. 2002. április 24-én a Trentoi Körversenyen az a gyanú vetült a nagy Gibora, hogy a fogyasztás egy picinyke része személy szerint őt terheli, mivel a vizeletében kokain nyomára bukkantak. A bajnok ártatlanságát hangoztatta. Kijelentette, hogy a szer egy fogászati kezelés alkalmával került a szervezetébe. A fogorvos később vallomásában ezt meg is erősítette. Egy hónappal azután, hogy Gibo vélhetően igen jó hangulatú fogászati kezelésen vett részt, a Girón is kokaint találtak a mintájában. A trentói természetesen ismét kész volt a válasszal, ami kreativitásban magasan verte a rossz életű baszk húsmarhák sztoriját. Az anyag a nagynénjétől kapott perui köhögés elleni gyógycukorkából került a szervezetébe. Gibot hosszú idejű börtönbüntetést követelve kipenderítették a Giróról. Az A.S.O. pedig visszavonta a csapat meghívását a Tourról. Gibot felmentették, a kerékpáros szövetség elfogadta a magyarázatokat, annál is inkább, mert a hatóságok megszüntették az ellene folyó büntetőeljárást. Az akkor még dús, hollófekete hajkoronát viselő Gibo hajmintájából megállapították, hogy nem rendszeres kábítószer élvező és a szervezetébe került anyag olyan kis mennyiségű volt, ami nem alkalmas a sportteljesítménye befolyásolására. Mindenesetre a liberális fogorvosnak és a tréfás kedvű nagynéninek köszönhetően megbicsaklott Corti azon álma, hogy egy versenyzőjét ismét a Giro győzelmi dobogójának tetején láthassa.
A kisiklás azonban nem volt hosszú életű, hisz a következő évben Simoni oroszlánként vetette be magát a küzdelembe és csodálatos, lehengerlő győzelmet aratott hazája körversenyén. Három szakaszt nyert meg, köztük a legendás Zoncolánt is. Az én legszebb emlékem azonban nem a Zoncolanhoz, az Alpe di Pampeagohoz, vagy Cascata del Toce-hoz kötődik, hanem a 18. szakaszhoz. Ezen a szakaszon kegyetlen, embert próbáló idő volt, esett az eső, hideg volt, fújt a szél. A szakasz elején Pantani és Garzelli elkaszálta egymást. A Kalóz hosszú ideig üldögélt sírva az árokparton, majd visszaült a bringára és újra neki indult. Eközben elöl Simoni minden idők legfurcsább mezében, egy rózsamintás bringás nadrágban, vállain a Maglia Rosaval elszántan vezette a mezőnyt a viharban, a havas esőben, imitt-amott hófalak között fel, fel a hegyen. Bár az utolsó métereken Dario Frigo lesprintelte Gibot, olyan imponáló hegyimenő teljesítményt mutatott, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Gibo tehát másodszor is magasra emelhette a spirális győzelmi trófeát és ami fő, ezúttal Corti vezényletével és az ő csapata színeiben. A Touron, Gibo ismét a sportújságok címoldalára került, ekkor nyerte el a „Big Mouth”, azaz „nagyszájú” nevet. Valószínűleg ismét fogorvosnál járhatott, mert azt találta mondani, hogy majd ő megmutatja Armstrongnak, hogyan kell hegyet mászni. Erre azonban nemigen volt alkalma, mert Armstrong legelöl volt, Gibo pedig a sprinterek sorával ért fel a Galabierre. Simoni mégis tudott virágot vinni a Madonnának Lurdes-ba, mert a Pireneusokban megnyert egy szakaszt. Az év megkoronázásaként szintén a csapat versenyzője Igor Astarloa kaparintotta meg a világbajnoki címet.
Claudio Corti életét sokáig az keserített meg, hogy nem volt olyan versenyzője, aki eséllyel pályázhatott az összetett győzelemre egy nagy körversenyen. A következő évben azonban pont, hogy az ellentettjére fordult a kocka. Ott állt egy hatalmas dilemmával és két apró termetű testbe zárt óriási egóval. A dolog rendes mederben kezdődött, Gibo az első hegyi szakaszon átvette a vezetést és meg is tartotta azt a 7. Mortevergine di Mercogliano etapig, ahol hirtelenjében egy kisebb krízisbe került. Ifjú veronai hadnagya igyekezett megmenteni a piros mez becsületét, amelyet a szakasz megnyerésével azonmód rózsaszínre is váltott. A csapat szinte egyöntetűen boldog volt, Cunego hajtogatta, hogy ő mindenben Gibo mellett áll, és a Saeco kapitányát változatlanul Gilberto Simoninak hívják. A 13. versenynapon rendezett egyéni időfutamon Jaroszláv Popovics szerezte meg a vezetést. Következtek a Dolomitok nehéz napjai. Falzesben, Cunego ismét szakaszgyőzelemmel szerezte vissza a rózsaszín trikót. Simoni nem győzte hangsúlyozni, hogy ifjú kollégája mennyit köszönhet ebben az ő munkájának, amelyet az ukrán elleni támadásba fektetett. Cunego ezt követően már nem adta ki a kezéből a győzelmet és ő léphetett föl a győzelmi dobogó legfelső fokára Milánóban. Az akkor készült felvételeken a dobogó harmadik fokán álló Simoni mosolya nem tűnt túlságosan őszintének, attól kezdve úgy érezte, a veronai Kisherceg palotaforradalmat hajtott végre ellene és elorozta az ő harmadik Giro győzelmét.
Corti csapatvezetői zsenialitását bizonyítja, hogy nem hagyta, hogy az ászai közötti kitapintható feszültség felrobbantsa a csapatot. A sors és az UCI kifürkészhetetlen akaratából, a Pro Tour sorozat indulásának köszönhetően Corti hamarosan átélhette azt a kényelmetlen helyzetet, amikor osztozni kell az addigi korlátlan dicsőségen. Az addig kemény konkurencia harcban álló szomszédvár a Saeco és a Lampre 2004. év végén egyesült, mert külön-külön egyikük se tudta volna teljesíteni a Pro Tour feltételeit. Cortinak alkalmazkodnia kellett a befogadó egyesület vezetőjéhez Beppe Saronnihoz. Bár Gibo epikus harcban, 28 másodperccel második lett a Girón, Paolo Savoldelli mögött, megnyerte a Giro dell Emiliát, és második lett a Lombard Körön, sorsa összefonódott mesterével, 2005. év végén mindketten állás nélkül maradtak. Gibo lelépett Spanyolországba, hogy nagy csapatot formáljon a „kispulykákból”, a Saunier Duvalból. Cortit pedig elcsábították a szavannák és a fekete nők, elszerződött régi tanítványa, Igor Astarloza után a Barloworldbe.
2006-ban a piros mezesek 9 győzelmet értek el, amelyek közül kiemelkedett Astarloa Milánó-Torino sikere, Felix Cardenas GP Industria elsősége és Giampaolo Cheula első helyezése a Béke Versenyen. 2007-ban a Barloworldöt meghívták a Tourra, ahol a rémületes technikával versenyző, de kiváló hegyimenőnek bizonyuló Maurico Soler elhódította a hegyi király címet, Robert Hunter pedig szakaszt nyert. Az ősszel szörnyű tragédia rázta meg a csapatot, amikor Ryan Cox, 28 éves korában szívrohamban életét vesztette. A tragikus eset szinte előre vetítette a következő két év baljós eseményeit. Bár a csapatot ebben az évben már a Giróra is meghívták, az Olasz Körön mégsem értek el sikereket. A Touron pedig megindult a lecsúszásuk a szó képletes és valóságos értelemében is. A csapat ifjú dél-afrikai tehetsége John-Lee Augustin a 16. szakaszon a verseny 105 éves történetének legbizarrabb balesetét élte át. A szökésben lévő fiú a Col de Bonett lejtőjén eltévesztette az egyik hajtűkanyart és harminc métert csúszott lefelé a palakövek között anélkül, hogy elvesztette volna az egyensúlyát. A kiváló lélekjelenléttel rendelkező dél-afrikait és kerékpárját egyetlen karcolás nélkül segítették vissza a nézők az útra, így befejezhette a versenyt. A képletes lecsúszást, pedig egy derék salamancai hegyimenő Moses Duenas indította meg. A spanyol addig nagyjából egy dologról volt híres, arról, hogy egyik edzőpartnere Roberto Heras. Duenas mintájában Epot, az ezt követő házkutatáson, pedig a szobájában számos teljesítményfokozót találtak. A spanyol állította, hogy a csapata semmit sem tudott a dologról, a készítményeket saját maga vette, és használta fel. Cortit sokkolta az eset és ő is azt állította, hogy semmiről sem tudott.
2009-ben ismét nyolc győzelmet aratott a csapat, de ismét csak a kisebb versenyeken jeleskedtek. Az év végén a Barloworld a Duenas eset és vélhetően a válság miatt megszüntette a szponzorálást. Corti úgy nyilatkozott, hogy ő nyugodt, tudták, hogy az év végén ki fog szállni a fő támogató, de azt is tudta, hogy őneki nem olyan embereknek kell helyet keresni, mint Contador vagy Cavendish. A Corti tanítványok, bár valóban nem voltak világsztárok, mégis kelendőnek mutatkoztak az átigazolási piacon. A csapatvezető fia Marco Corti és Cheula a Footon Servettohoz igazoltak. A csapat gerincét alkotó dél-afrikai és brit versenyzők, pedig az alakuló brit szupercsapat a Sky alapjait képezték, név szerint John-Lee Augustin, Steve Cummings, Chris Froome, és Geraint Thomas. A Corti legényekből jutott a Liquigasnak (Longo Borghini) és a Movistarnak (Soler) is.
Maga Corti két évig állás nélkül volt, 2012-ben tért vissza a Columbia-Coldeportes színeiben a nemzetközi pelotonba. Ha most visszanézem Corti portréját, önkritikusan be kell vallanom, hogy erről markáns arcú, kopaszodó, visszafogott, tartózkodó természetű olasz úriemberről szinte szó sem esett. Itt sorakoznak előttem Cipollini, Ivan Gotti, Comesso, Simoni, Astarloa, Cunego, Cardenas, Hunter, Cheula, Soler, Augustin, Cummings, Froome, Thomas. Sokat mondó névsor. Corti sosem szerette a reflektorfényt, hagyta, hogy a tanítványai tettei beszéljenek helyette. Azok viszont olyan ékesszólóan mesélnek róla, hogy minden kerékpárrajongó kíváncsian várja, hogy vajon Fabio Duarte vagy éppen Esteban Chavez fog-e a nagy elődök, Félix Cardenas illetőleg Mauricio Soler nyomába érni. Bár, ezúttal ez a mez nem is piros...
Rácz Vanda írása és engedélye nyomán…
Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye
