A román kerékpársport előretörése

Ha a szomszédos országok profi (azaz a World Tour illetőleg Pro-Kontinentális vonalban szereplő) versenyzőit nézzük, akkor hazánk Románia és Szerbia társaságában zárta a sort. Jelen állás szerint azonban Romániának jövőre már két Pro-Kontinentális szinten versenyző kerekese is lesz.

Persze mielőtt elragadtatnánk magunkat gyorsan jegyezzük meg, hogy sajnos az idei évet Dér Zsolt és Lovassy Krisztián szempontjából is sérülés hátráltatta, míg tehetséges fiataljainknak -  Kenyeres Ábel, Lengyel Zoltán, Pelikán János, Rózsa Balázs – időre van még szüksége a nemzetközi versenyek tempójának felvételéhez. Csodát ne várjunk, de tény, hogy jelen pillanatban ezek a srácok képezik az alapanyagot.

Szóval Románia.

Az év elején a kontinentális Vini Fantini-Nippo csapatában szereplő Michael Eduard Grosu keltette fel a figyelmet, aki több Top 10-es helyezést is hozott például a Gp Izola vagy éppen a neves Coppi e Bartali viadalairól. Később aztán szakaszt nyert a Carpathian Couriers Race-en, majd sokak meglepetésére megnyerte a 2.1-es besorolású Észt Körversenyt. Hogy az idényt is stílusosan zárja még a Quinghai Lake szakaszversenyén is jutott neki egy elsőség, majd a Ponferrada-i Világbajnokságon is megmutathatta képességeit. Eredményeinek köszönhetően nem kevesebb, mint 251 Europe Tour pontot gyűjtött a román nemzet számára.

A csapat Nippo-Vini Fantini néven jövőre már a Pro-Kontinentális vonalban folytatja, ahol vélhetően Grosu számára is jut majd egy hely, a ma már Damiano Cunegot is a soraiban tudó keretben.

Serghei Tvetcov mindössze 2014-ben lett román állampolgár, hisz a napvilágot moldovában látta meg. 2008-ban a kontinentális Olimpic Team Autoconstruct csapatánál kezdte pályafutását, majd két évet lehúzott a csíkszeredai Tusnad színeiben is. 2011 végén egy csalódást keltő idényt követően a tengerentúlra költözött, ahol előbb a rövid életű Team Exergy, majd az elmúlt két évben az Egyesült Államok legrégebbi kontinentális sorához Jelly Belly csapatához szerződött. Az idei esztendőben sikert sikerre halmozott, hisz megnyerte a Tour of Gila egyenkénti időfutamát, de láthattuk a Kaliforniai Körversenyen illetőleg a Utahi Körön is. A USA Pro Cycling Challange alkalmával a nemzetközi sajtó is felkapta a nevét, hisz végig harcban volt összetettben és végül az előkelő harmadik pozícióban zárta a neves viadalt Tejay Van Garderen (BMC) és Tom Danielson (Garmin-Sharp) kettőse mögött. A Világbajnokság sajnos nem sikerült számára a legjobban, de ott is megmutathatta képességeit.

A tegnapi napon véglegesedett, hogy a 2015-ös évadot már az olasz Pro-Kontinentális Androni Giocattoli színeiben kezdheti meg.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes