A Tour de France első hetének útvonala

Azt már régóta lehetett tudni, hogy a 2014-es Tour ismét a Brit-szigetekről rajtol, de hogy merre tovább arra a közelmúltig várnunk kellett. A hivatalos bemutatót követően, a szerencsés falvak, városok megkezdték a felkészülést, hogy milyen kompozícióval köszöntsék a Tourt. A Tour első heti útvonalának elemzése.

Az első Tour szakasz, ami érintette Angliát (1974) mai szemmel elég furcsának tűnhet. A harmadik szakaszra a verseny egyszer csak átköltözött a szigetre egy etap (Plymouth-Plymouth) erejéig, majd szünnap nélkül folytatódott a viadal, annak anyakontinensén. Mára már kompletten meg lehet venni a Grand Depart-t, egy többnapos kerékpáros ünnepet. Ez mind a Tournak, mind a Tourba befektető régiónak, megéri, így az ASO (a Tour de France-ot rendező cég) előszeretettel pályáztatja, általbán az első három szakaszt. Idén, 2007 után újra Angliába látogat a peloton. A csapatbemutató július 3-án az új leedsi, Bruce Springsteen és Elton John által felavatott First Direct Arenaban lesz. Ez egy 13.500 nézőt befogadni képes multifunkcionális komplexum, ami 2013 szeptemberében lett kész. Sokat elmond az első három szakaszról, hogy az általában szabad téren megrendezett csapatbemutató, most egy zárt helyen lesz. A brit szigetek időjárása miatt az eső és a szél komoly tényező lehet az első három szakaszon.

1. szakasz - Július 5. Szombat - Leeds-Herrogate 190,5 km

Leeds városa ad otthont a 2014-es Grand Departnak, ahonnan a mezőny kilovagol az észak-nyugati sziklákig, hogy aztán visszatérhessen a közeli Herrogate városába. Két harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedő nehezíti majd a dolgokat nevezetesen a Cote de Gray (1.6 km, 7.1%), a Cote de Buttertubs (4.5 km, 6.8%) illetőleg a Cote de Griton Moor (3 km, 6.6%). Az utolsó kaptatótól azonban még közel 60 kilométer van a befutóig, s habár az utolsó kilométereken van még egy 2 %-os rész a nagy többség mégis úgy véli, hogy Mark Cavendish (Omega Pharma-Quick Step) és Marcel Kittel (Giant-Shimano) első nagy összecsapása következik. A célvonal Cav édesanyjának otthona közelében, így több szempontból is érdekes és egyben kemény nappal rajtol a viadal.

2. szakasz – Július 6. Vasárnap – York – Sheffield 201 km

Nem kevesebb mint kilenc kategorizált emelkedő melyek közül a legnehezebbnek a nap egyetlen második kategóriás kaptatója a Cote de Holme Moss (4.7 km, 7%) tűnik, ráadásul az utolsó 5 kilométernél is van még egy fal a Cote de Jenkin Road (800 m. 10,8 %). Az összetettben esélyeseknek észnél kell lenniük, de ez tipikusan egy olyan szakasz lesz, amelyen gazdát cserélhet a sárga trikó, aminek új viselője akár jó pár napra be is biztosíthatja magát.

3. szakasz – Július 7. Hétfő – Cambridge – London 155 km

A szenvedést követően újra a sprintereké lesz a terep egy teljesen sík 155 kilométeres penzum formájában. Az utolsó 25 kilométerre már London vonzáskörzetében kerül sor, készülhet a Giant-Shimano, az Omega Pharma-Quick Step illetőleg a Lotto-Belisol vonata.

4. szakasz – Július 8. Kedd – Le Touquet Paris Plage – Lille 163,5 km

Franciaországba visszatérve az ország észak-nyugati részén az első világháború eseményeire emlékszik majd a mezőny. Mindössze két negyedik kategóriás emelkedő nehezíti majd a kerekesek dolgát, rögtön az etap elején a Cote de Campagnette (1 km, 6.5%), míg a véghajrához közeledve a Mont Noir (1.3 km, 5.7%). A befutó viszonylag technikás lesz, telis tele kanyarokkal, ám ez a nap is a sprintereknek kedvezhet. Az etap folyamán Belgiumba látogat a karaván.

5. szakasz – Július 9. Szerda – Ypres – Arenberg Porte du Hainaut 155,5 km

A Párizs-Roubaix útvonalából már jól ismert pavék. Nem kevesebb mint kilenc belőlük. Vízválasztó lesz ez az etap, hisz itt könnyedén elszállhatnak az esélyek. Egy tavaszi klasszikus a Tour de France útvonalában. A szektorok: Carrefour de l’Arbre (1100 m), Pont-Thibault (1400 m), Mons-en-Pevele (1000 m), Bersee (1400 m), Beuvry-la-Foret (1400 m), Tilloy-les-Marchiennes (2400 m), Warlaing (1400 m), Hornaing (3700 m) és zárásként a Wallers (1600 m). Szinte minden csapat letesztelte a szakaszt, esélyekről azonban még így is nagy badarság lenne beszélni.

6. szakasz – Július 10. Csütörtök – Arras – Reims 194 km

A brutális ötödik napot követően a Vogézek felé veszi az irányt a mezőny. A két negyedik kategóriás emelkedővel fűszerezett napon - Cote de Couchy-le-Chateau-Auffrique (900 m, 6.2%), Cote de Roucy (1.5km, 6.2%) a legendás Reims ad otthont a befutónak, ahol korábban nyert már szakaszt Alessandro Petacchi, Robbie McEwen és Erik Zabel is.

7. szakasz – július 11. Péntek – Epernay – Nancy 234,5 km

Mielőtt nekivágna a karaván a valódi hegyeknek még abszolválniuk kell a verseny egyik leghosszabb etapját. Az utolsó 15 kilométeren belül két negyedik kategóriás emelkedő - Cote de Maron (3.2 km, 5%), Cote de Boufflers (1.3 km, 7.9%) – gondoskodik a szelektálásról. Vagy a klasszikus menőké vagy pedig a hegyeket jobban bíró sprintereké (Peter Sagan, Alexander Kristoff, Sacha Modolo, John Degenkolb) lehet ez a nap.

8. szakasz – július 12. Szombat – Tomblaine – Gerardmer 161 km

Az első 132 és fél kilométeren semmiféle probléma nem lesz, azonban onnantól két második - Cote de la Croix des Moinats (7.6 km, 6.2%), Col de Grosse Pierre (3 km, 7.5%) és befutóként egy harmadik kategóriás – Gerardmer (1 km, 10,3 %) – tornyosul a mezőny útjába. Ez még tipikusan az az etap, ahol nagy különbségeket nem lehet kialakítani, de mégis csúnyán meg lehet rogyni.

9. szakasz – július 13. Vasárnap – Gerardmer – Mulhouse 170 km

Három harmadik, két második és egy első kategóriás kaptató, azonban a célig még közel 40 kilométer lejtmenet illetőleg sík. A legkeményebb emelkedő természetesen a második kategóriás Col de la Schlucht (8.6 km, 4.5%) lesz, amely inkább a hossza miatt lesz fárasztó mintsem a meredeksége révén. Amikor legutoljára 2005-ben erre járt a Tour akkor egy szökés ért haza. Talán ezúttal is erre lehet leginkább kilátás.     

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes