A Tour győztese a Vuelta megnyerésére pályázik

A Sky kerekese mindössze a második olyan versenyző, aki a Tour megnyerését követően rajthoz áll a Spanyol Körversenyen is.

A Vuelta Espana versenyigazgatója Javier Guillén nem hiába röpdös az örömtől, hisz az idei Tour de France első négy helyezettje, nevezetesen Christopher Froome (Sky), Nairo Quintana (Movistar), Alejandro Valverde (Movistar) és Vincenzo Nibali (Astana) is ott lesz az augusztus 22-i rajtnál.   

Ráadásul mellettük Fabio Aru és Mikel Landa (mindketten Astana) kettőse sem rossz felhozatal, tekintve, hogy Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) mögött, ez a duó zárt az idei Olasz Körverseny dobogós helyein.

A spanyol klasszis, Alberto Contador ellenben nem lesz ott az év utolsó háromhetes versenyén.

„Ha valaki azt mondja az év elején, hogy ilyen kaliberű versenyzők lesznek ott az augusztus 22-i rajtnál, biztos, hogy nem hiszem el. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen erős kerekesek érkeznek hozzánk, a Tour győztesének részvétele pedig külön kuriózum” – mondta Javier Guillén az újságírók kérdésére reflektálva.

Chris Froome előtt, a Vuelta történelmében mindössze egyetlen olyan kerékpáros volt, aki a Francia Körverseny megnyerését követően állt rajthoz a spanyolországi viadalon, mégpedig Carlos Sastre 2008-ban. Sastre abban az évben a harmadik helyen zárta a Spanyol Körversenyt.

A Sky csapata a duplázásban gondolkodik, előzetesen így Froome segítségére lehet majd Sergio Henao és Geraint Thomas kettőse. A brit-kenyai 2011-ben Juan Jose Cobo mögött a második helyen zárta a versenyt, míg 2015-ben az összetett negyedik pozíciójában végzett.

„Chris szeret Spanyolországban versenyezni és az emberek is kedvelik őt. Sajnálom, hogy Contador nem lesz itt, de az idei esztendejét elnézve, teljes mértékben megérthető és elfogadható a döntése. Tudható volt, hogy csak akkor van esélyünk látni őt, ha megnyeri a Tour de France-t is” – folytatta a versenyigazgató.

Előzetesen a fentebb már említett neveken kívül ott lesz a Puerto Banus-i rajtvonalnál Tejay Van Garderen (BMC), Joaquim Rodriguez (Katusha), Domenico Pozzovivo (AG2R La Mondiale) és Rafal Majka (Tinkoff-Saxo) is.

„A Vuelta az a Vuelta. Nehéz hegyi etapok, számos emelkedős befutóval megspékelve. Kiélezett lesz a harc a győzelemért, reméljük, hogy nem dől majd el viszonylag hamar a vörös trikó sorsa” – zárta gondolatait Guillén.    

Képek forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes