A következő Tourra a legnagyobb változást a politikai élet hozta. A Tour előtt nagyjából egy hónappal megalakult Franciaország első szocialista kormánya, amit León Blum vezetett. A számos új törvény mellett - például: 40 órás munkahét, nők a kormányban (noha szavazati joguk még nem volt a választásokon), 14 éves korig tankötelesség - végérvényesen megváltoztatták a Tour de France jellegét.
León Blum kormánya bevezette a fizetett szabadságot, aminek eredményeként franciák tömegei tódultak az utak mellé a Tour alatt. Eddig se volt népszerűtlen a verseny de, 1936-ban és utána jelentek meg a jellegzetes képek a nézőkről akik, asztalok és székek mellett töltik az egész napot, hogy láthassák a mezőnyt. Most már nem csak a városokban voltak nézők, hanem szinte végig az útmentén is ahol elhaladt a verseny. Desgrange nagyjából megtartotta a jól bevált formát, öt időfutam szerepelt, ám mindegyiket csapatidőfutamként teljesítették ebben az évben. (Ez 1938-ig így is maradt). Megőrizték az osztott szakaszokat, hogy a verseny minél több városba eljusson és minél több szakaszgyőztest produkáljon, ami megdobta a L’Autó eladását is. Ekkor már volt olyan nap ahol három szakaszt kellett teljesítenie a versenyzőknek. Desgrange-nak ez volt az utolsó Tourja, amit a helyszínen tudott követni, de azt is csak a második szakaszig. A nyár elején veseműtéten esett át, orvosa és családja kérésének ellenére azonban kocsiba ült, hogy szemmel tartsa „gyermekét”, de már nem volt olyan egészségi állapotban, hogy ezt végig megtegye. A 71 éves Desgrange, Victor Goddet fiának, Jacques Goddet-nek adta át a stafétabotot. Természetesen még mindig ő döntött, de már soha nem tudott végig jelen lenni a versenyén egészségi állapota miatt. A Tourt, Sylvere Maes nyerte (nem rokona az előzi évi győztesnek), aki visszavonulása után kávézót nyitott ’Au Tourmalet’ névvel.
Az 1937-es Tourt noha 20 etapra írták ki, ezek között nyolc osztott szakasz szerepelt. Valójában harmincegy szakaszból állt a verseny és ugyanennyi városban volt cél és befutó is. A 30-as években vált végleg rugalmassá az útvonal, számos új város szerepelt és már nem ragaszkodtak ahhoz, hogy nagyjából ugyanazokba a városokba menjen a verseny. A sok szakasszal járó növekvő számú sprintbefutók miatt, az időbónuszt, amennyiben egyedül érkezik a győztes felemelték négy percre. A Tourt, Roger Lapebie nyerte, első olyan versenyzőként, aki minden szakaszon váltót használt. 1938-ban szüntették meg, azt a szabályt, hogy touriste-routiere-ek is indulhattak a Touron. A kerékpársport fejlődésével végleg kiszorultak az amatőrök a Tour de Franceról. Ebben az évben átszervezték az időfutamokat, elhagyták a csapatidőfutamot, így mindössze két egyéni kronó szerepelt. A versenyt Gino Bartali nyerte, ő volt az első olyan győztes, akinek a neve a mai napig ismerősen cseng a kerékpárrajongók számára. Az 1939-es Tourra már erősen rányomta bélyegét az európai politikai helyzet, számos ország nem képviseltette magát a versenyen. Az öt egyéni időfutamot közül egyet a 2770 méter magas Iseran-on vezettek át, így megszületett a hegyi időfutam diszciplína. Jean Leulliot újságíró, később a szervezőbizottság tagja és a prológ „feltalálója” így írt erről:
„Ez volt az első időfutam, amit a magashegyekben rendeztek. Hogy hogyan sikerült? Sikerként zárult, de mint minden újításnak, ennek is még apróbb fejlesztésekre van szüksége. Hogy a jelentőségét jobban átérezhessük, rövidebb távon kell megrendezni és a célvonalat lehetőleg a hegy tetején kell meghúzni. Ezzel el lehet kerülni a túl sok sík utat és a lejtmenetben összegyűlő kisebb csoportokat. De hogyan adjuk át olyan embereknek a hegyi időfutam velejáróit, akik még soha nem mentek hegyre kerékpárral? Hogyan írjuk le a jelentős fizikai erőkifejtést, ami ahhoz kell, hogy átjussunk egy hágón? A szív olyan gyorsan ver, hogy úgy érezhetjük, mindjárt felrobban. A légzés nehéz, majd fokozatosan válik egyre hangosabbá és gyorsabbá. A testhőmérséklet emelkedik, miközben a lábak remegnek, de nem lehet megállni, nem lehet akár egy lábfordulatot sem kihagyni az óra elleni versenyben. Ehhez adjuk hozzá a hideg hegyi levegőt, amitől úgy reszketnek a versenyzők, mintha lázuk lenne. Ez egy elképesztő erőfeszítés, amit nem lehet semmi máshoz hasonlítani, látván Maes, Vissers és a többiek szenvedését, akik az egész Iseran-t a nyergükből kiállva teljesítették. Annyira elfáradtak a szakasz ezen részén, hogy se erejük, se akaratuk nem volt már a többi részen tempózni„
A Tourt ismét Sylveré Maes nyerte; azonban egy bő hónap múlva kitört a második világháború. A következő versenyre nyolc évet kellet várni, az 1947-es Tourok Tourja – A Szabadság Versenye – ami győzelmet aratott az értelmetlen pusztítás felett, elindította a kerékpársport a hőskorából a nagy bajnokok nevével (Coppi, Anquetil, Merckx) fémjelzett aranykorba.
Összegzés: A mai modernkori Tour de France szinte összes alapját letették a II. világháború előtt. Míg az első évtized elsősorban kísérletezéssel telt, addig a 20-as években már tudatosabban építették a versenyt. 1930-ra pedig Desgrange rendelkezett annyi rendezői, üzleti és kerékpáros tapasztalattal, hogy felismerje a verseny komplexitását és megalkossa a máig használt formát a többnapos országúti versenyzésben. Ebben az évtizedben már az igazságosság felé haladt, a 20-as évekre jellemző kegyetlenségével szemben. Az 1947 utáni változásokat elsősorban az infrastruktúra fejlődése hozta el és az ezt nagyszerűen kihasználó Jacques Goddet, a Tour háború utáni igazgatója, akit Desgrange „spirituális fiaként” nevezett. Az 1910-es, 20-as, 30-as években hegyi befutókat még nem tudtak rendezi, mert nem volt meg a megfelelő kiépítettség a hegyekben, ahogy a transzferek megvalósításához sem állt rendelkezésre autópark, mint ma. 1952-ben volt az első hegyi befutó, de igazán csak a 70-es 80-as évektől mondható rendszeresnek meglétük. A 80-as évek elején törölték el végleg az osztott szakaszokat. A légi és szárazföldi közlekedés fejlődésével pedig lehetővé váltak a hosszú transzferek, amivel a Tour elnyerte mai rugalmasságát a számos külföldi rajttal (Amszterdam, Köln, London). A versenyigazgatók és a szervező bizottság a mai napig kísérleteznek és változtatnak a Tour de France szabályain, formáján; pontosan abból a célból, mint tette Desgrange is. A Tour de France az első „harmichárom” éve alatt egy újság kalandjából és próbálkozásaiból a világ legnagyobb kerékpárversenyévé nőtte ki magát, aminek 101. versenyét ünnepelhetjük idén. Henri Desgrange 1940 augusztusában hunyt el. Életének utolsó heteiben, amikor már járni is alig tudott, stopperórával mérte az idejét a szobájának egyik sarkából a másikba. Törekedve a minél gyorsabb átjutásra a szobán.
Fotók: archívum
