Ullrich a sportág ellentmondásos, de megkerülhetetlen alakja. A gyömbérhajú fiú kerékpársportra született, olyan őstehetség, akiből nem igen volt több a sportág történetében. Abban az életkorban, amikor mások még csak tehetséges kezdők, már második lett saját csapatkapitánya, Bjarne Riis mögött az 1996-os Tour de France-on. A következő évben mindössze 23 és fél évesen szerezte meg Tour győzelmét. Később nyert Vueltát, időfutam világbajnokságot, és Olimpiát, volt második Pantani és Armstrong mögött. A sikerek mellett azonban gyakran kísérték árnyak a pályáját. Örökös élcelődések céltáblája volt a versenysúlya miatt. Folyamatosan különféle magánéleti és szakmai válságok rázták meg, amíg az utolsó nagy botrány végképp kettétörte karrierjét. Én magam meglehetősen furcsa körülmények között találkoztam először Jan Ullrich nevével. Ő volt „az ember, aki ott se volt.” 2002-ben határoztam el, hogy életemben először megnézem a Tour de France közvetítését, ha már először a történelemben magyar is indul rajta. Kezdetben nem sokat értettem az előttem folyó eseményekből. Amikor bekapcsolódtam a közvetítésekbe, Igor Gonzalez de Galdeanon volt a sárga trikó.
Míg a síkon haladtak, a napok egyformán teltek, szökés, utolérés, sprinthajrá. A két riporter minden áldott nap elmondta, hogy unalomba fulladt az egész verseny, biztos, Lance Armstrong fog nyerni. Bár Armstrong nevét ismertem, soha nem láttam a közvetítésben, mert mit is csinált volna Armstrong a verseny első harmadában. Nem igen értettem, hogy nyerheti meg a versenyt egy láthatatlan ember. De még ő se volt annyira láthatatlan, mint Jan Ullrich. Knézy Jenő minden áldott nap elmondta, hogy az a baj, hogy Ullrich nincs itt, mert eltiltották kábítószer használat miatt, sőt autóbalesete is volt. Amint beértek a hegyek közé persze megtudtam, hogy miért Armstrong fog nyerni. És amint a Pireneusok lejtőin kígyózott a sor, amikor örökre és visszavonhatatlanul beleszerettem részint magába sportágba, részint pedig egy lehetetlenül csúnya, rózsaszín mezbe öltözött, kicsi, keszeg figurába, aki egy olajba főzött vértanú arckifejezésével próbált lépést tartani az erőteljes amerikai atlétával.
Ki gondolta volna akkor, hogy a Jan Ullrich sorsa egyszer olyan fájdalmasan fog összefonódni a távollétében első számú ellenféllé előlépett Joseba Belokiéval? 2003-ban már hatalmas várakozással néztem a Tour elé, végre láthatom az óriások harcát. A centenáriumi TDF mindenki vágyakozását teljesítette. Azok, akik látták a versenyt, egyöntetűen állítják, hogy az utóbbi 13 év legjobb, legizgalmasabb, leglátványosabb versenyét hozta. Armstrong ezúttal gyengébb volt, az Alain Gallopin segítségével fellépő Ullrich pedig erősebb volt a szokottnál. Der Jan kezére játszott az is, hogy „ullrichos” idő volt, rettenetes, száraz hőség, amit valami rejtélyes okból a nagy termetű hanza német mindig nagyon szeretett. Engem mindig is arra a szívós, éles szélű fűre emlékeztetett, amely szülőföldjének, a Keleti tenger partvidékének dűnéin tenyészik.
Jan legyőzte Armstrongot a Marseille-i hosszú időfutamon, és következő pireneusi szakaszokon egyre inkább megközelítette ellenfelét. Egészen addig, amíg elérkezett, a tizenötödik, luz ardieni szakasz. Minden idők egyik legizgalmasabb hegyi etapján Armstrong győzelmét elkaszálni látszott egy sárga reklámsapka, aminek következtében a négyszeres győztes, ölében Iban Mayoval, elterült a földön. Hosszú évekig volt vita tárgya, hogy der Jan megvárta-e az amerikait, önként várta-e meg, vagy figyelmeztették rá. Az eredmény szempontjából mindegy is. Armstrong önkívületi állapotba kerülve olyan testi és mentális erőket mozgósított magában, ami nemcsak a centenáriumi Tour győztesévé, de örök legendává is tették. Csak a jegyzőkönyv kedvéért megjegyzem, hogy az összetett verseny megnyeréséhez hozzásegítette az is, hogy Ullrich az utolsó időfutamon egyetlen pillanatra hibázott, mivel ezúttal ő törölte fel az aszfaltot.
A következő évben Ullrich hatalmas lelkesedéssel, elszánt fogadkozással, némi kis túlsúllyal, és élete legrosszabb formájával állt ki az immár ötszörös győztes ellenfelével szemben. A Telekom csapatkapitányi tisztsége az ifjú Andreas Klödenre szállt, aki hozta is a kötelező második helyet. Jan valami hihetetlen makacssággal kaparta össze ereje maradékát, és végül a negyedik helyen zárt. 2005-ben Armstrong a tisztesség kedvéért még elindult a Touron. Bejelentette, hogy ez lesz számára az utolsó, valamint, hogy az a célja, hogy a sok győzelem után megszerezze végre a francia szurkolók szívét. Az előző évben ugyanis eléggé haséban voltak, amit az is mutat, hogy a verseny útvonalát a szorgalmas franciák végig Epo-Lance feliratokkal festették tele, mert épp akkor jelent meg róla az országban egy botránykönyv. 2005-ben ennek már nyoma sem maradt, Armstrong ezért reménnyel szállhatott harcba a szívekért, és a győzelemért. Der Jan számára rossz csillagzat alatt kezdődött a verseny. Németország hőse az első időfutam előtti utolsó edzésen gyömbérszínű fejével egyszerűen betörte az előtte hirtelen fékező csapatautó hátsó szélvédőjét. Az időfutamon halott sápadtan, nyakán egy flastrommal állt rajthoz, azért a megaláztatásért, hogy Armstrong már ezen a legelső kronón „hátba csapja”. A Tour végül Armstrong győzelmével zárult, aki a párizsi pódiumon elmondott búcsúbeszédében a második helyezett Bassora, és a harmadik helyen végzett Ullrichra hagyta birodalmát, küzdjenek meg érte.
2006. júniusában a sportvilág éppen a németországi futball világbajnokság lázában égett, kivéve a kerékpársportot, mert itt mindenkit az Operation Puerto botrány foglalkoztatott. A „hágó hadművelet” keretében a spanyol csendőrség titkosszolgálati eszközökkel nyomozást folytatott egy Eufemiano Fuentes nevű, egykori nőgyógyász ellen, akinek sportorvosi laboratóriuma volt. A rendőrség 2006. május 23-án rajtaütött dr. Fuentesen, aki egy kávézóban tárgyalt a Liberty Seguros vezetőjével, Manolo Saizzal. A letartóztatáskor Saiznál hatvanezer euró készpénz volt, a jó Eufemiano doktornál, pedig egy táska teljesítményfokozó. Elindult a büntetőeljárás, amiben az elkövetkező öt évben a hatóságok semmiféle eredményt nem értek el, de mégis félig-meddig maga alá temette a kerékpársportot. A nyomozást vezető tiszt összeállított egy 38 oldalas összefoglalót a nyomozás eredményéről. Az Operation Puerto néven elhíresült jelentést a spanyol sportminiszter a Tour kezdetét megelőző napokban elvitte a francia kollégájához. Arra jutottak, hogy azok, akikre valószínűleg adatot tartalmaz, nem indulhatnak a Touron, hogy megvédjék a 103 éves verseny jó hírét. 2006. június 30-án az előző évben kijelölt mindkét trónörököst, Jan Ullrichot és Ivan Bassot is hazazavarták a rendezők, mert nevük összeköthető volt Fuentes tevékenységével. Aki nem élte át, nem tudja elképzelni azt a zavart, megdöbbenést, dühöt, amit akkor érzetünk. 15 versenyzőt tettek ki azzal, hogy titkos, de azért az El Pais újságban kiszivárgott adatok szerint, állítólag kapcsolatban voltak egy doppingorvossal. Ezen a ponton fonódott össze Jan Ullrich és Joseba Beloki sorsa, Armstong egykori legjobb ellenfelei soha többé nem indulhattak profi kerékpárversenyen.
Ullrichról néha-néha szivárogtak csak hírek. Megnősült, kisfia született, elindult amatőr autóversenyen, jótékonysági síversenyen. Közben váltakozó szerencsével büntetőeljárás folyt ellene csalás miatt, ami végül eredmény nélkül, a vádlott és az ügyészség megegyezésével zárult. Bármilyen hihetetlen, a sportfegyelmi eljárása egy hatásköri vita miatt, pedig még el se kezdődött.
Aztán egyszer csak jobb hírek jöttek, januárban megszületett Jan második kisfia. A nyáron, pedig óriási esemény történt, Jan visszatalált a sportághoz, ismét elkezdett edzeni. Hatalmas médiaérdeklődéssel, és a szurkolók szeretetével kísérve teljesítette az Ötztaler maratont. Ott szerzett élményei arra sarkalták, hogy folytassa az újra megtalált utat, és a jövőben- jótékonysági céllal – újabb versenyeken induljon. Pár nap múlva megújult honlappal lépett a nyilvánosság elé, amely nemcsak a múltja eseményeit, emlékeit idézi fel, de legjobb részében a jövendő tervekről szól. Például arról, hogy Amerikában indul a Grand Fondo Miami amatőr versenyen, és hogy üzletember vált belőle. Tőke biztosításával és igazgatóként fog segíteni egy Dubaiban bejegyzett cég, a LOWOXYGE működtetésében. A vállalkozás olyan berendezéseket készít, amelyek magashegyi körülményeket imitálnak, és így segítik az állóképességet igénylő sportok, többek között a kerékpárosok felkészülését. A hírek szerint ő maga is használ ilyen berendezést. Bárhogy is történt, bárhogy is fordult az immár 40. esztendős német sztár sorsa, maradjon meg minél tovább nekünk.
Ma már persze nem azt várjuk, hogy megküzdjön a legjobbakkal a Tour győzelemért, csak azt, hogy legyen jelen a sportágban, mint Eddy Merckx, Raymond Polidour, Bahamontes, vagy Indurain. Adjon át díjakat, induljon maraton versenyeken, mondja meg a frankót az újságíróknak, ossza meg a tapasztalatait az új nemzedékkel. Mert belőle csak egy van.
Rácz Vanda írása és engedélye nyomán.
A képek forrása: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye
