Androni-Sidermac: Gyülekező sötét felhők

Az olasz pro-kontinentális Androni-Sidermac csapatánál, rövid időn belül a második kerékpáros is megbukott a doppingvizsgálaton.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a tegnapi nap folyamán arról tájékoztatta az olasz pro-kontinentális Androni-Sidermac csapatát, hogy versenyzőjük Fabio Taborre úgynevezett FG-4592-es szerrel akadt fenn, egy versenyen kívüli ellenőrzés során még június 16-án. A tiltott teljesítményfokozó szer legfőbb tulajdonsága, hogy az endogén EPO termelését stimulálja.

Sajnos a szer egyre inkább kezdi felütni a fejét a sportágban, hisz néhány napja a Pán-Amerikai játékok során, a chilei Carlos Oyarzun is ugyanezzel az anyaggal bukott meg az egyenkénti időfutamot megelőzően.

Természetesen a versenyzőnek joga van kérni a B-próbát. Sajnos azonban a történet itt még nem ér véget, mivel a csapat egy másik versenyzője Davide Appollonio június 14-én ugyancsak fennakadt egy versenyen kívüli ellenőrzésen, mégpedig EPO-val.

Az UCI legújabb rendelkezései alapján, ez egyben azt is jelenti, hogy az olasz istálló kénytelen lesz 15 és 45 nap közötti időszakra felfüggeszteni a versenyjogát. Vélhetően az eltiltás pontos időtartamáról és időszakáról az UCI fegyelmi bizottsága dönt majd.

„Amennyiben a B-próba vizsgálata is pozitív eredménnyel érkezik vissza, úgy a csapatunk rövid időn belül már a második hülye cselekedet miatt szenved jelentős károkat. Az Androni a versenyző szerződése alapján perbe fogja fogni a kerékpárost, hisz a Marco Marvasio közjegyző által aláírt kontraktus 100.000 Euró befizetésére kötelezi a szabályzatot megszegő kerékpárosainkat,” – szól a csapat sajtóközleménye.

„Minden erőnkkel harcolunk a dopping ellen, aminek fejében zéró toleranciát hirdettünk. Nagyon el vagyunk keseredve, hisz a pénzügyi felelősségvállalással próbáltunk nyomást helyezni a kerékpárosainkra. Mindezek ellenére nem adjuk fel a küzdelmet,” – tette hozzá Gianni Savio csapatvezető, aki elfogadja a kötelező eltiltást.

Az Androni csapatának versenyzői az elmúlt időszakban számos pozitív doppingesetet produkáltak, 2009-től nézve Francesco De Bonis, Massimo Giunti, Francesco Reda és Patrick Facchini is fennakadt különböző szerekkel a rostán.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes