Az a hat perc valójában 13 minutum volt

Érdekes körülmények között zárult a Katalán Körverseny tegnapi első szakasza.

A Katalán Körverseny első szakaszán egy háromfős szökevénycsoport ért haza, akik közül az etapgyőzelmet végül Maciej Paterski (CCC Sprandi Polkowice) szerezte meg, aki magabiztosan múlta felül a viadal további részét rendkívül kedvező helyzetből váró Pierre Rolland (Europcar) valamint a végére elfáradó Bart De Clercq (Lotto-Soudal) kettősét.

Az érdekesség azonban nem ez volt, hanem inkább az, hogy a mezőnyt kissé félretájékoztatták, így a peloton kissé későn kezdte meg a szökevények üldözését.

Mondhatnánk, hogy ez minden volt, csak nem egy szokásos World Tour viadal kezdete. Az elmenés legnagyobb előnye 13 perc fölött tetőzött.

„Azt hiszem, hogy amit láthattunk az a modern kerékpársport szégyene volt. A múltban elképzelhetetlen lett volna, hogy ez megtörténhessen,” – fakadt ki a befutót követően Alain Gallopin a Trek Factory Racing sportigazgatója.

„Folyamatosan arról tájékoztattak minket, hogy a különbség hat perc, miközben valójában több mint a kétszerese volt a szökevények illetőleg a főmezőny közötti differencia. Ennek áthidalása persze, hogy lehetetlennek bizonyult a dimbes-dombos útviszonyok között,” – folytatta.

Ám ami a legnagyobb probléma az összetettben érdekelt csapatok szempontjából, az az, hogy a hegyeket is kiválóan bíró Pierre Rolland (Europcar) jelenleg közel 3 perc előnnyel vezet a riválisai előtt.

„Sajnos a csapatok ma már nem beszélnek egymással. Régen alap volt, hogy átszóltunk egyik autóból a másikba, ám mára ez a szokás teljesen elfelejtődött. Elengedni a szökésben három olyan embert, akik az emelkedőket is viszonylag jól bírják nagy felelőtlenség. Számunkra azonban semmi sem változik, továbbra is azért küzdünk, hogy Haimar Zubeldia és Riccardo Zoidl minél jobb összetettbeli eredményt érhessen el,” – tette hozzá Gallopin.      

A furcsa kezdés vélhetően a vártnál is élesebbé teheti a hétnapos megmérettetést. A tegnapi napon elvesztett másodpercek alapjaiban írhatják át a forgatókönyveket.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes