Az elmúlt 10 év legjobb Giroi: Savoldelli, a Sólyom

A 2005-ös Giro hozta talán az elmúlt 10 esztendő legizgalmasabb versenyét, ahol folyamatosan változtak az erőviszonyok, 8 alkalommal cserélt gazdát a Maglia Rosa, az esélyesek közül hárman is birtokolták azt, és egészen az utolsó hegyi szakaszig eldöntetlen maradt közöttük a küzdelem.

A Finestre makadámútján zajló drámai csata örök klasszikus. A harmadik hét végén pedig egy olyan versenyző örülhetett Milánóban, akinek az előző két éve valóságos pokoljárás volt, de poraiból feltámadva mégis stílusos választ tudott adni az őt ért kritikákra, a Finestrén pedig szinte a pokolból jött vissza, és ezzel igazolta, hogy valóban rászolgált a Sólyom becenévre.

2005-öt írunk. Az év elején a Saeco és a Lampre csapatai egyesültek, és Lampre-Caffita néven folytatták működésüket Claudio Corti kezei alatt. A csapat kapitányai az előző évi verseny nagy párosa, a címvédő Damiano Cunego és a kétszeres győztes Gilberto Simoni. A Ceramica-Panaria színeiben ott van a rajtnál Emanuele Sella és Julio Perez Cuapio, a Selle Italiát pedig Ivan Parra és az élete első Girojára készülő Rujano Guillen vezetik. Pietro Caucchioli a Credit-Agricole színeiben tért vissza a versenyre, a két évvel korábbi győztes, Paolo Savoldelli pedig a Discovery színeiben próbálja feledtetni a korábbi, katasztrofálisra sikerült szezonjait. A Domina Vacanze kapitányai Szergej Goncsar és Wladimir Belli. Története során először vehet részt a viadalon az Euskaltel-Euskadi, a korábbi Girokon már bizonyító Aitor Gonzalez mellett feltűnik a csapatban a veterán Roberto Laiseka, illetve a fiatal Samuel Sanchez és Igor Antón is. A Fassa Bortolo Alessandro Petacchi és Marzio Bruseghin köré épül, az Illes-Baleares csapatban pedig ott van a korábban már pódiumon is álló Unai Osa, illetve a fiatal Vlagyimir Karpets. A Liberty Seguros kapitánya a két évvel korábbi borzasztó bukása óta csak a helyét kereső Joseba Beloki, de Koldo Gil és Michele Scarponi neve is ismerősen csenghet a szurkolók előtt. A Liquigas csapatát a tavasszal szinte minden versenyét megnyerő, a Pro Tour ranglistát magabiztosan vezető Danilo Di Luca vezeti, aki 4 év kihagyás után vesz újra részt a versenyen, az előző évek egyik nagy egyéniségével, Stefano Garzellivel az oldalán, és olyan segítőkkel, mint Andrea Noé vagy Dario Cioni. A Quick Step főnöke Paolo Bettini, az ő jelenléte pedig mindig előre garantálja az izgalmakat. A Rabobank színeiben feltűnik Michael Rasmussen és a fiatal Thomas Dekker, a Saunier Duvalban pedig Juanma Garate és Juanjo Cobo. A verseny egyik nagy esélyesének az egy évvel korábbi Tour harmadik helyezettjét tartják a szakértők, Ivan Basso 5 év kihagyás után indul újra el a Giron, a CSC csapatának színeiben, Frank Schleckkel az oldalán.

A verseny egy alig több, mint 1 kilométeres prológgal indult el Reggio Calabriában, ami igazán emlékezetesre sikeredett, aki látta az esti villanyfényben Messina főutcáján tekerő versenyzőket, szerintem sohasem felejti el ezt a napot. Egy nagyszerű egyéniség, a Girok történetének egyik legsikeresebb versenyzője búcsúzott el a pelotontól, akit királyoknak kijáró tisztelettel köszöntöttek a szervezők és a közönség egyaránt. A néhány héttel korábban visszavonuló klasszis, Mario Cipollini pedig ezúttal kiélhette minden exhibicionizmusát, és a címvédő Cunego elrajtolása után utolsóként, talpig rózsaszínbe öltözve lehetőséget kapott, hogy teljesítse a szakaszt, és tisztességesen elköszönjön a rajongóitól, annak ellenére, hogy ebben az évben már nem állt rajthoz a versenyen. A Maglia Rosát a Panaria ausztrál versenyzője, a prológon diadalmaskodó Brett Lancaster vehette fel a nulladik napon. 

Az első szakaszon Trapeában a mindig valami ravaszságon gondolkodó Paolo Bettini megtréfálta a sprintereket, és a kissé emelkedő célegyenesnek köszönhetően megnyerte a szakaszt, és mellé ajándékként átvehette a rózsaszín trikót is. Másnap McEwen ugyan levetkőztette az olaszt egyetlen napra, de a harmadik szakaszon, Giffoni Valle Pianában, Paolo visszavágott és újra rózsaszínbe öltözött. A szakaszt az egész tavasszal nagyszerű formában versenyző Danilo Di Luca nyerte Cunego és Garzelli előtt, és ezzel a Gyilkos becenévre hallgató menő benyújtotta igényét az összetett győzelemre, igaz, ezt ekkor még nem sokan hitték el neki.

Másnap aztán egy nem minden napos hajrát láthatott a közönség, Bettini magabiztosan győzött, ehhez azonban az kellett, hogy a sprint közben szabályszerűen felöklelje az ausztrál Baden Cooke-ot. Paolótól ezek után a szervezők teljesen jogosan elvették a győzelmet, és így a második Luca Mazzanti állhatott fel a pódiumra. Az ötödik napon ráadásul a Rosát is elveszítette a kopaszodó olasz, nagy riválisa, Danilo Di Luca második szakaszát is megnyerte a versenyen, a Maglia Rosa mellé pedig értékes másodperceket is gyűjteni tudott riválisaival szemben. Másnap egy sprintbefutó következett, ahol McEwen leckéztette meg a mezőnyt. A hetedik szakaszon aztán, Pistoiában folytatta remek szereplését a Gyilkos, az élete egyik legnagyobb győzelmét arató Koldo Gil és Cunego mögött a harmadik helyet szerezte meg, és összetettben tovább erősítette a pozícióját. Az első hét legfontosabb eseménye a 45 kilométeres egyenkénti időfutam volt Firenzében a nyolcadik napon. A bohókás David Zabriskie magabiztosan győzött Ivan Basso és Paolo Savoldelli előtt, Di Luca 1:35 hátránnyal a tizedik helyen érkezett, és ezzel sikerült megőriznie a vezetést. Az első hét valóságos őrültek háza volt, hat alkalommal is gazdát cserélt a Maglia Rosa, Lancaster, Bettini, McEwen, újra Bettini, Di Luca, harmadszor is Bettini, és másodszor is Di Luca volt a trikó útja. Az első hét végén Di Luca állt az élen, Basso 9, Savoldelli pedig 35 másodperccel követte őt, Cunego 1:15, Garzelli 1:35, Simoni pedig 2:11 hátrányt gyűjtött össze.

A pihenőnap után két újabb sprintbefutókat láthattak a nézők, előbb Petacchi, majd McEwen voltak a leggyorsabbak. A 11. napon aztán végre elérkezett az első komolyabb hegyi szakasz is, a Zoldo Alto megmászásával folytatódott ugyanis a verseny, amely végül komoly változásokat hozott összetettben. Ezen a napon láthattuk a Girok történetében először Ivan Basso azóta a védjegyévé vált, jellegzetes versenyzési stílusát a hegyek között. A Bjarne Riis kezei között szépen lassan klasszissá fejlődő olasz nem a látványos támadásának köszönhette a sikerét, hanem a hihetetlen teherbírásának. Basso nagyon hamar az élre állt, és egészen a hegytetőig iszonyatos tempót diktált, a riválisok pedig úgy hullottak el mellőle, mint a legyek, nem hogy visszatámadni nem tudta senki sem, ahhoz sem volt szinte senkinek ereje, hogy egyáltalán mögötte tudjanak maradni, "Ivan a rettenetes" szinte felőrölt mindenkit ezen a napon. A 2 év vergődés után a hamvaiból feltámadó Paolo Savoldelli volt az egyetlen, aki kitartott mellette a célig, és végül megnyerte a szakaszt, de a Sólyom szinte végig csak kapuzott mögötte, Basso egyértelműen erősebbnek tűnt nála. A rettentő szívósan küzdő Simoni végül 21 másodperc hátránnyal érkezett meg, az erejével teljesen elkészülő Di Luca pedig egy percet kapott. Cunego és Garzelli ellenben több, mint 6 perc hátrányt gyűjtöttek össze, így őket ezek után ki lehet venni az összetett győzelemre esélyes versenyzők közül. A Maglia Rosát a szakasz után teljesen megérdemelten vette át Basso, igaz, Savoldelli mindösszesen csak 18 másodperccel volt elmaradva mögötte. Az első héten sziporkázó Di Luca 1:04 hátránnyal állt ekkor, a szívósan küzdő Simoni neve mellett pedig 2:27 szerepelt.

A 12. szakasz Petacchi újabb győzelmét hozta. Az izgalmak aztán tovább fokozódtak a Dolomitok között, a 13. szakaszon az Ortisei befutó pedig nem várt fordulatokat hozott az összetettben. A szakaszt egy 185 km-es szökés után a Selle Italia kolumbiai menője, Ivan Ramiro Parra Pinto nyerte meg, akinek az idősebbik testvére, Fabio Enrique Parra Pinto a '80-as években nagyszerű eredményeket ért el, többek között fehér trikót is tudott nyerni a Tour de France-on 1985-ben, 1988-ban pedig a Morzine szakasz megnyerése után végül harmadik lett a viadalon, ráadásul ugyanebben az évben a Vueltán megnyerte a Cerlei hegyi befutót is. Ivan ebben az évben már hatodik szezonját töltötte Európában, de komoly eredménye még nem volt, és sokáig csak a bátyja árnyékában vergődött. Ezen a napon aztán végre bizonyította, hogy nem csak a testvére nevének köszönhetően van helye a mezőnyben, a nap hőse kétségtelenül a kolumbiai volt. Ezen a napon két verseny is zajlott párhuzamosan, az egyik a túl messzire elengedett szökevények között a szakaszgyőzelemért, a másik pedig hátul a főmezőnyben, az összetettben érdekeltek között. Simoni támadta meg váratlanul a többieket, amire Savoldelli és Di Luca tudtak csak reagálni, a rózsaszín trikót viselő Basso viszont meglepő módon leszakadt. Simoniék végül 1 perc előnyt tudtak összehozni a két nappal korábban félelmetes formát mutató Ivannal szemben, és ez elég volt ahhoz, hogy Savoldelli a szakasz végén átvegye a Maglia Rosát. A Sólyom ezzel karrierje során másodszor öltözhetett rózsaszínbe.

Másnap Livignóban aztán tovább fokozódott az addig is drámai helyzet, a Stelvio (ebben az évben a Cima Coppi), és a Passo di Foscagno várt ugyanis a mezőnyre. A szakasz hőse ezúttal is a kolumbiai Parra Pinto volt, aki lemásolta az előző napi szereplését, és egy epikus szökés után megnyerte második szakaszát is a viadalon. Két nap alatt 350 km-t töltött szökésben a kolumbiai, ami szinte embertelen. Két egymást követő hegyi szakaszt a Dolomitokban utoljára a legendás Marco Pantani tudott megnyerni még 1999-ben, amikor a Pampeago-n és a Madonna di Campiglio-n is diadalmaskodott. Az előző naphoz hasonlóan ezúttal is két párhuzamos verseny folyt, egy a szökevények között a győzelemért, egy pedig hátul a Maglia Rosáért. És ezúttal is a második hozta a több izgalmat, ahol  megint Di Luca és Simoni volt a két nagy hős. Már a Stelvio is nem várt fordulatokat hozott, miután az előző napon is gyengélkedő Ivan Basso idő előtt leszakadt a főmezőnytől, és végül nem kevesebb, mint 42 perc hátránnyal érkezett csak meg a 88. helyen. Bjarne Riis a szakasz után azt nyilatkozta, hogy védence túl sok hideg vizet ivott, és ezt nem bírta a gyomra. A Foscagnán aztán folytatódott a tánc, Simoni és Di Luca támadásba lendültek, és Gibo vezetésével el is tudtak szakadni az összetettben vezető Savoldellitől. Simoni végül közel fél perc előnyt tudott kiharcolni a Sólyommal szemben, aminek köszönhetően tovább éltek a reményei, hogy harmadszor is hazaviheti a Maglia Rosát. A szakasz után továbbra is a szívósan védekező Savoldelli állt az élen, őt követte a második helyen Di Luca 25 másodperc hátránnyal, a harmadik helyen álló Simoni neve mellett pedig 1:48 állt ekkor. A három nagyobb nevet két meglepetésember követte, Juanma Garate és Rujano Guillen, akik a második héten szinte minden hegyi szakaszon szökésben voltak, és szorgalmas gyűjtögetésüknek köszönhetően egészen előkelő pozícióba léptek előre.

A második pihenőnap után tehát még nagyon képlékenynek tűnt a helyzet összetettben, legalább három versenyző is eséllyel pályázott a győzelemre, kimondottan izgalmas záró napokra lehetett tehát így számítani. A hegyek közötti drámák előtt viszont még két újabb sík szakasz következett, előbb Petacchi győzött mezőnyhajrában, másnap pedig Christophe Le Mevel volt a legerősebb egy epikus szökés után.

Ezután aztán újra kiemelten fontos szakaszok következtek, a Limone Piemonte hegyi befutó, és a torinói időfutam várt ugyanis a mezőnyre. A második hét, a rózsaszín trikóért folytatott késhegyre menő csata ellenére is egy olyan emberről szólt, aki korábban a hegyek között szinte oktatta a mezőnyt, majd a Stelvion olyan szinten fejreállt, amire nehezen lehetett magyarázatot találni. Azonban Ivan Basso-t nem olyan fából faragták, aki csak úgy félreállna, és az összetettben begyűjtött tetemes hátránya ellenére is versenyben maradt. Meg is lett a jutalma, a Colle di Tenda tetején megszerezte pályafutása első szakaszgyőzelmét a Giron, majd másnap Torinóban az egyenkénti időfutamon sem tudta senki tartani a tempóját. Ez a két, talán váratlan, de annál meggyőzőbb diadal pedig már előrevetítette, milyen erő lakozik benne, és hogy mire lehet majd tőle számítani tőle a következő évben. A Colle de Tendán Simoni 42 másodpercet tudott hozni Savoldellin, és szinte csak karnyújtásnyira volt tőle a Maglia Rosa. Másnap a kronón azonban Il Falco visszavágott, és több mint egy perccel megverte Gibot, amivel gyakorlatilag visszaállt a hét eleji helyzet az élen a két nagy egyéniség között. Az első két héten remekül versenyző Di Luca csak eddig bírta erővel, a két szakaszon gyűjtött közel 4 perces hátrányával pedig kiírta magát az esélyesek közül, és ezután már csak a dobogó harmadik fokáért lehetett harcban. A Maglia Rosa sorsa azonban még nem dőlt el. Savoldelli a verseny második felében a hegyek között kifulladni látszott, és a végig egyenletesen teljesítő, rendkívül szívósan küzdő Simoni mindössze 2:09 hátránnyal állt a Sólyom mögött. Simoni mindenesetre nagyon fogadkozott, hogy a királyszakaszon majd megmutatja, miért nyert korábban kétszer is Girot!

A királyetap volt már csak hátra az utolsó előtti napon, ami előzetesen is igazi csemegét ígért a szurkolóknak, de amit végül teljesítettek a versenyzők ezen a napon, különösen Simoni és Savoldelli, arra nagyon nehezen lehet csak szavakat találni. A Colle della Finestre és a Sestriere várt a versenyzőkre. A szakaszhoz kapcsolódó körítés egészen lenyűgöző volt. A Colle della Finestre emelkedőt szánták a szervezők a verseny csúcspontjának, ami elég vad ötletnek tűnt, de végül minden előzetes várakozást felülmúltak az itt látottak, így egyértelmű, hogy remek döntés volt erre terelni a mezőnyt. A Finestre különlegessége, hogy nem aszfaltozott, hanem földes makadámút vezet fel a tetőig, helyenként akkora kövekkel az úton, hogy nézni is rossz volt. Hamísítatlan retro hangulat, amit az operatőr ügyesen meg is lovagolt, Binda, Coppi, Bartali idejében versenyeztek az egykori nagy legendák ilyen utakon. Minden adott volt ahhoz, hogy egy felejthetetlen szakaszt teljesítsenek a menők. Simoni pedig nem tökölt, rögtön a Finestre elején támadásba lendült, csak Di Luca és Rujano tudták tartani a tempóját, Savoldelli pedig közel 50 km-rel a vége előtt leszakadt! A hatalmas porban, igazán extrém körülmények között hosszú kilométereken keresztül Di Luca diktálta a tempót, aki ezen a napon egyértelműen letette a garast korábbi csapattársa, Simoni mellett, és fantasztikus tempóban húzta meg a hegyet, Gbbo rengeteget köszönhetett neki. A hegy tetejéig folyamatosan nőtt a három szökevény előnye, Savoldelli pedig hátul teljesen magára hagyva küzdött maga ellen is, Simoni ellen is, és a körülményekkel is. A Finestre csúcsára 2:20 előnnyel ért fel a csapat, aminek köszönhetően Gibo virtuálisan átvette a vezetést, Savo hátránya pedig végig folyamatosan növekedett. Erősen úgy tűnt ekkor, hogy a királyszakaszon gazdát cserél a Maglia Rosa, és Savo húzza majd a rövidebbet. Lefelé azonban eljött Il Falco ideje, és a lejtőzésben kimagasló bergamói bebizonyította, hogy nem véletlenül kapta egykor a Sólyom becenevet. Amit a lejtmenetben csinált Savoldelli, az valami egészen elképesztő volt. Közel 50 másodpercet hozott vissza Simonival szemben, a Sestriere lábánál már "csak" 1:37 volt a hátránya, amivel virtuálisan visszavette a Rosát, igaz, az itt kiharcolt előnye minimális volt, és még hátra volt az utolsó hegy. A Sestriere ugyan 2000 méter fölötti emelkedő, viszont átlagban csak 5,1% a meredeksége, így támadásra nem éppen ideális, de egy ilyen fáradt riválissal szemben semmi sem lehetetlen. Simoni persze még egyszer nekiveselkedett, hogy azt a néhány másodpercet is ledolgozza a végén, és megrántotta a hegy elejét, 1:55-ig ismét felment az előnye, amivel már kevés híján, de visszavette a vezetést, 2:09 volt Savoldelli előnye a szakasz előtt, ne feledjük. A körülmények azonban nem Gibonak kedveztek, a Finestrén hatalmasat dolgozó Di Luca lába begörcsölt, és a Gyilkos leszakadt, a korábban a "nagy hármasban" csak hátul kapuzó Rujano pedig új életre kelt, és 8 km-nél sikeresen megtámadta Simonit, aki nem is tudta átvenni a támadást. Savoldelli, aki nyilván rádión keresztül kapta a fülére az új információkat, a hírek hallatán megtáltosodott, és magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, a hátránya pedig újra csökkenni kezdett Simonival szemben. Az utolsó 5 km-en Simoni lélekben feladta, innentől már csak arra figyelt, hogy Di Luca ne érje utol, és legalább a második helyet megszerezze. Rujano élete talán legnagyobb napja volt, a szinte minden hegyi szakaszon szökésben lévő Pici végre elnyerte a megérdemelt jutalmát, és behúzta a királyszakaszt. A hatalmasat küzdő, teljesen elcsigázott Simoni végül másfél perc előnnyel ért célba Savoldelli előtt, alig 28 másodperc hiányzott volna csak a győzelemhez. Savoldelli és Simoni volt a nap két nagy hőse, mindketten vert helyzetből próbáltak felállni, mindkettőjüknek sikerült is időlegesen, és amit ezen a napon produkáltak, azzal mindketten kivívták a tiszteletet.

A milánói parádézás volt már csak hátra, ahol ezúttal is Petacchi volt a leggyorsabb. Savoldelli végül elhódította karrierje során másodszor is a Maglia Rosát. A Sólyom győzelmével megismételte magát a történelem, 2000 és 2002 között Savo teljesen mélyponton volt, az 1999-es Giron az Ivan Gotti mögött kivívott második helye után csak vergődött, és kvalitásaihoz képest mélyen tudása alatt teljesített, 2000-ben 24., 2001-ben pedig 14. volt. 2002-ben aztán, egy totálisan őrült 3 hét után nevető sokadikként, teljesen váratlanul megszerezte élete első Giro győzelmét. Aztán 2003 és 2005 között, ha lehetséges, még mélyebben volt, mint bármikor korábban. A Telekom színeiben eltöltött 2 éve teljes csőd volt, semmilyen értékelhető eredményt nem tudott produkálni. 2005-ben, egy új csapat színeiben próbálta meg a lehetetlent, és a Discovery igazán jó közegnek bizonyult, Bruyneel olyan teljesítményt hozott ki belőle, amire talán ő maga sem számított volna. A második Simoni a verseny pozitív hőse, aki végig megbízhatóan teljesített, és a végén a Finestrén bebizonyította, hogy méltó helye van a legnagyobbak között, tényleg csak egy hajszál hiányzott volna a győzelemhez. Nyilvánvalóan nem volt boldog a második hely után, de szégyenkezésre semmi oka nem lehetett így sem, és legalább annyi öröme volt, hogy a csapatán belüli különversenyt simán nyerte a címvédő Cunegóval szemben. A harmadik Rujano Guillen a verseny nagy felfedezettje, aki támadó stílusával és tengernyi szökésével rengeteg rajongót szerzett magának, a királyszakasz megnyerése pedig csak a korona volt a három hetes teljesítménye után. Parra Pinto és Rujano történelmet írtak a Selle Italia csapatnak, akik egyébként a verseny igazán üde színfoltjai voltak. Nem mellesleg, teljesen megérdemelten vihette haza a hegyitrikót is Rujano. A verseny másik pozitív meglepetése a végül negyedik helyen végző Danilo Di Luca szereplése, aki élete eddigi legjobb GT-jét futotta, és az első két hétben mutatott teljesítményével meglepte a világot. Ezek után pedig már számítani lehetett arra, hogy a későbbiekben lesz még Ő harcban a Maglia Rosáért is. A ciklámen színű trikót végül az első héten kimondottan jól teljesítő Paolo Bettini vihette haza, alig néhány pont előnnyel Alessandro Petacchival szemben.


Az összetett végeredménye:

1. Paolo Savoldelli (Ita) Discovery Channel 91.25.51

2. Gilberto Simoni (Ita) Lampre-Caffita + 28 mp

3. Jose' Rujano Guillen (Ven) Selle Italia-Colombia + 45 mp

4. Danilo Di Luca (Ita) Liquigas-Bianchi  + 2:42

5. Juan Manuel Garate (Spa) Saunier Duval-Prodir + 3:11

6. Serguei Gonchar (Ukr) Domina Vacanze + 4:22

7. Vladimir Karpets (Rus) Illes Balears + 11:15

8. Pietro Caucchioli (Ita) Credit Agricole + 11:38

9. Marzio Bruseghin (Ita) Fassa Bortolo + 11:40

10. Emanuele Sella (Ita) Ceramica Panaria-Navigare + 12:33

Győri Tamás írása nyomán...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes