Az Etixx-Quick Step nagy tervei 2015-re

Az Omega Pharma-Quick Step csapata volt az, amely a legtöbb győzelemmel zárta a 2014-es évet. Természetesen az idei szezonban is nagyok az elvárások Patrick Lefevere gárdájánál.

Az immáron Etixx-Quick Step néven futó csapat céljairól Patrick Lefevere csapatvezető a gárda vadonatúj weblapján nyilatkozott.

„A 2014-es szezon egy fantasztikus év volt a csapatunk számára. Ismét túljutottunk a 60 győzelmen, sőt 64 sikerig jutva előzetesen nem is gondolt magasságokba jutottunk. Ezen felül nyertünk három pályaversenyt illetőleg egy Cyclo-Cross Világbajnokságot. 2015-ben szeretnénk még magasabbra tenni azt a bizonyos lécet. Az elsődleges célkitűzés, hogy ismét a legjobb csapat lehessünk a mezőnyben.

Én, aki szenvedélyesen gyűjtöm a borokat, azt kell, hogy mondjam, hogy idén egy újabb –Grand Cru-t – szereztünk a gyűjteményünkbe.”

Reméljük, hogy 2015, egy újabb fontos év lesz a csapatunk számára. Szerencsére tavaly júliusban biztosítódott a gárda jövője miután a szponzoraink 2017 végéig elkötelezték maguk mellettünk.

Ami a csapatot illeti 12 nemzet 27 kerekese alkotja a keretet. A sor egyfajta keveréke az idősebb tapasztalt és a fiatalabb kerékpárosoknak, ami tavaly is úgy tűnt, hogy egy kiváló egyveleget alkot.

A veterán motorosok úgy mint Mark Cavendish, Tom Boonen, Rigoberto Uran, Niki Terpstra és Tony Martin azok, akik mellé igyekeznek felnőni a fiatalok. Nagyon jó példa Michal Kwiatkowski vagy éppen Petr Vakoc és Julian Alaphilippe esete, akik nagyszerű évet futottak.

Tavaly nem volt szerencsénk a tavaszi klasszikusokon illetőleg a Tour de France során sem. Ennek ellenére a csapaton belüli remek összhang segített versenyeket nyerni.

A legfontosabb dolog ebben az évben is az lesz, hogy mindenki megfelelően hajtsa végre az utasításokat. Már most biztos vagyok benne, hogyha megfelelő munkát végzünk, akkor továbbra is az egyik legjobb gárda leszünk a világon.

Nagyon várom már a következő – Grand Cru – begyűjtését.

Nagyra értékeljük a szurkolóink támogatását is szerte a világon. Tisztában vagyunk azzal, hogy rengetegen követnek minket. A rajongói bázisunk napról-napra egyre nagyobb. Ez természetesen még inkább motivál minket azért, hogy elérjük a céljainkat.

Mindenkinek győzelmekkel teli 2015-ös esztendőt kívánok,” – mondta Lefevere.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes