Az IAM Cycling örül a World Tour licencnek

A svájci csapat a Pro-Kontinentális vonalból fellépve töltötte be az üresen maradó helyet.

A svájci IAM Cycling projekt alapítója és vezetője Michel Thétaz nagy örömmel fogadta, hogy a gárda megkapta a World Tour licencet, így 2015-ben a legmagasabb osztály tagjai lehetnek.

A mindössze két éve alapított csapat azután kapott felkérést a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől, hogy a Garminnal egyesülő Cannondale helye felszabadult.

„Tisztában vagyok azzal, hogyha visszautasítottuk volna a felkérést, akkor a kerekeseink nem vettek volna komolyan minket. A körülmények kedvezőek voltak számunkra, pláne úgy, hogy így most már nem kell aggódnunk a három nagy körverseny meghívóit illetően,” – mondta Thétaz.

Az IAM Cycling 2013-ban alakult és rögtön az első évében részt is vehetett a Vuelta Espanan, majd idén immáron a Tour de France-on is bemutatkozhattak.

Előzetesen nem szerettek volna fellépni a legmagasabb osztályba, ám csúnyán szólva az UCI belekényszerítette ebbe őket, habár egy rövid ideig a dél-afrikai MTN-Qhubeka neve is felmerült.

„Mivel csak az idióták nem akarnak a legmagasabb osztályban szerepelni, így értelemszerűen elfogadtuk a felkérést. Nagyon keményen dolgoztunk annak okán, hogy megfeleljünk minden egyes kritériumnak, pedig az idő nagyon sürgetett minket,” – folytatta.

A gárda legnagyobb neve Sylvain Chavanel hat győzelemmel zárta a 2014-es évet, míg Matthias Frank az előkelő második helyen zárta a Svájci Körverseny összetettjét. Arról már talán nem is kell szólni, hogy jelenleg Matthias Brandle az egy órás rekord csúcstartója.  

Természetesen a World Tour több pénzt igényel, így Thétaz máris jelezte, hogy szeretne újabb szponzorokat bevonni a csapat életébe.

„Készen állunk arra, hogy mind a versenyzők, mind pedig a személyzet létszámát megnöveljük. Keressük új befektetők személyeit, akik szívesen támogatnák a csapatunk.”

Az IAM az uborkaszezonban rendesen felforgatta a keretét, többek között érkezett a csapathoz a nagyon tehetséges hegyimenő Clément Chevrier, a szintén francia Jerome Coppel, a kolumbiai Jarlinson Pantano illetőleg a tavaszi klasszikusokon bevethető Dries Devenyns.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes