Az MPCC felfüggesztette a Neri Sottoli tagságát

Miközben az Astana kontinentális csapata öthetes eltiltást kapott.

A Mozgalom a Hiteles Kerékpározásért szervezet azaz az MPCC a tegnapi napon bejelentette, hogy felfüggeszti a Pro-Kontinentális olasz Neri Sottoli csapatának tagságát. Emellett az Astana kontinentális csapatára egy öthetes önkéntes eltiltást szabott ki, amennyiben a Kazah Kerékpáros Szövetség úgy döntene, hogy visszavonná a csapat felfüggesztését.

A szervezet azzal indokolta meg az olasz csapat tagságának felfüggesztését, hogy nem tisztázták Matteo Rabottini pozitív doppingesetét, sőt még csak meg sem jelentek az azt firtató megbeszélésen. A felfüggesztés 2015 októberéig marad érvényben. Amennyiben a 2015-ös évadban bebizonyítják a doppingellenes harcban való elkötelezettségüket, abban az esetben visszakerülhetnek a szervezetbe.

Angelo Citracca csapatvezető ellenben felháborodását fejezte ki, ugyanis elmondása szerint a gárda francia anyanyelvű sportigazgatója Serge Parsani ott volt az említett megbeszélésen, mindemellett az ügy is kivizsgálásra került, hisz szeptember 16-án négy nappal a pozitív eredmény nyilvánosságra kerülését követően eltiltották a versenyzőjüket.

Itt megjegyzendő, hogy Rabottini B-mintájának eredménye még most sem érkezett vissza.

Persze Danilo Di Luca és Mauro Santambrogio 2013-as esetei rendesen megásták a csapat gödrét, amit Citracca is elismert, de állítja, hogy az MPCC minden szükséges papírt megkapott ezekkel az ügyekkel összefüggésben is. Sőt talán érthető módon még egy kicsit ideges is lett.

„Ha az MPCC előre eldöntötte, hogy felfüggeszti a tagságunkat, akkor teljesen mindegy, hogy mit teszünk, úgysem lesz igazunk. Nem is rágódom emiatt, nem lesznek álmatlan éjszakáim,” – mondta a csapatvezető.

Az MPCC megvitatta az Astana kontinentális csapatának eseteit is.

„Az MPCC igazgatósága tudomásul vette a Kazah Kerékpáros Szövetség azon döntését miszerint felfüggesztette az Astana kontinentális csapatának működését. Ellenben amennyiben újra versenyezni szeretnének, a B-minta eredményeitől függően egy öthetes eltiltást kell teljesíteniük, azaz öt héten keresztül nem indulhatnak el egyetlen versenyen sem,” – szól a szervezet közleménye a három pozitív doppingesetet is produkáló kontinentális gárda ügye kapcsán.   

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes