Az ötödik Astana bringás is megbukott

Artur Fedosseyev személyében immáron az ötödik Astana kerekes akadt fenn egy doppingellenőrzésen, a harmadik a kontinentális csapat tekintetében.

Lassan már fejben tartani is nehéz, hogy az elmúlt hetekben az Astana kötelékébe tartozó kerekesek közül hányan is buktak meg tiltott teljesítményfokozó szerek használatával? Az Iglinskiy testvérek, Ilya Davidenok illetőleg Victor Okishev után most a kontinentális csapat egy újabb kerekese, nevezetesen Artur Fedosseyev akadt fenn a rostán.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség közleménye alapján Fedosseyev egy 2014. augusztus 16-án levett mintájában bukkantak anabolikus szteroid nyomaira.

A fiatal kazah kerekes sajnálatos módon már az ötödik Astana kerekes, aki pozitív mintát produkált az elmúlt három hónapban, beleértve az Astana World Tour illetőleg kontinentális csapatát is.

Az Astana doppingproblémái még szeptemberben kezdődtek, amikor kiderült, hogy Valentin Iglinskiy EPO-t használt az Eneco Tour során. Őt követte testvére Maxim az egykori Liege-Bastogne-Liege győztes, aki október 1-én ugyancsak EPO-val bukott. Ráadásul Maxim tagja volt annak a Tour csapatnak, amely idén Vincenzo Nibali révén megnyerte a Francia Körversenyt.

A kontinentális csapat legnagyobb sztárja Ilya Davidenok anabolikus szteroidokkal akadt fenn a Tour de l’Avenir során mintahogyan később csapattársai Victor Okishev és most Artur Fedosseyev is.

Artur Fedosseyev 1994-es születésű, kiváló hegyimenő hírében álló kerekes, aki 2013-ban mint Junior nemzeti országúti, Cyclo-Cross illetőleg hegyikerékpár bajnok került az Astana utánpótlás csapatához. Az idei szezonban a legjobb eredménye egy összetettbeli 15. hely volt a franciaországi Tour de l’Ain szakaszversenyéről.

No comment…

Fotó: Astana

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes