Bartalitól Froome-ig, pöttyösben és sárgában Párizsban

Az idei Tour de France Chris Froome győzelmével zárult. Már ami az összetett versenyt illeti. Ám a Sky versenyzője, nem csak az éllovasnak járó sárga mezt vihette haza Párizsból, hanem a hegyi királynak járó pöttyös trikót is.

Ehhez a 40 éve nem látott teljesítményhez a 2015-ös Tour de France útvonalának kialakítása és Froome csapattársai is nagyban hozzájárultak. A Tour 113 éve alatt mindösszesen hat versenyzőnek sikerült ezt a csodálatos teljesítményt elérni.

Henri Desgrange 1933-ban vezette be az első verseny a versenyen belül megmérettetést, a hegyi király címet. Ezzel még jobban szétvált a kerékpársportban a versenyzők egyéni tulajdonságaira épülő versenyzés. Azok a kerekesek, akinek esélyük sem volt Tourt nyerni, de a hegyeken alkatuk miatt előnyt élveztek, szintén szerezhettek maguknak dicsőséget. Az első, aki ezt kihasználhatta a „torrelavegai bolha”, Vicente Trueba volt, aki noha a hegycsúcsokon rendre első tudott lenni, soha még csak szakasz sem nyert, annyira apró volt ezért a lejmenetben mindig beérték. Ha lettek volna hegyi befutók, minden bizonnyal Trueba többszörös Tour de France szakaszgyőztes lenne.

Az első kerékpáros, aki megnyerte az összetett versenyt és a hegyi király címet a Tour de France-ok történetében Gino Bartali volt. 1938-ban a meglehetősen zilált politikai körülmények közt zajló Touron Bartali mellett csapavezetőjén – Constante Girardengo kívül – Antonelli Tábornok is végigkísérte az olasz válogatottat. Antonelli a fasizmus népszerűsítése miatt volt jelen a versenyen, Mussolini megbízásából.

Ezen a Touron Bartali két szakaszt nyert. Az elsőt 24. születésnapján Marseille-ben, majd pár napra rá az első alpesi szakaszt Digne és Briancon közt. Utóbbi szakasz el is döntötte a Tour összetett versenyét és ma már, mint az egyik legendás szakaszra emlékeznek rá vissza. Bartali volt az első minden hegyen (Allos, Vars, Izoard), akárcsak a Pireneusokban (Aubisque, Tourmale, Aspin). Bartali átvette a sárga trikót. A következő hegyi szakaszra azonban az Acélember elfáradt. Éjszaka csak három órát tudott aludni és bajban érezte összetett első helyét. Csapattársa Marco Vicini ment el a nap szökésével és gyűjtötte be Bartali riválisai elől a hegyek csúcsán kapható időbónuszt és a hegyi pontokat a Galibier tetején. A Touron először szereplő Iseran lejmenetében Bartali felzárkózott az éllovasokhoz és gyakorlatilag bebiztosította első Tour győzelmét. Az 1938-as Touron szereplő tizenkettő, pontot érő hegy közül kilencen Bartali ért át elsőnek, így a hegyi király címet is elhódította riválisai elől. Elsőként a Tourok történetében. (Bartali későbbi csapatfőnöke Alfredo Binda már 1933-ban elérte ezt a bravúrt a Giro di Italián. Rögtön az első hegyi verseny kiírásakor megnyerte mind az összetettet, mind a Hegyi Király címet).

Gino Bartali kiemelkedő teljesítményét Sylvére Maes ismételte meg 1939-ben, a németek és az olaszok távollétében. Maes ugyanúgy a Digne-Briancon etapon nyerte meg a Tourt, mint egy évvel korábban Bartali. És éppúgy két szakaszt nyerve, mint az olasz. Maes a brianconi győzelem után, megnyerte a Tour első hegyi időfutamát, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hegyi király cím is az övé legyen Párizsban. Bartalival ellentétben Maes nem kapott akkora segítséget csapatársaitól, így a hegyi versenyben az előnye minimális, kettő pont volt Párizsban.

Bartali 1949-ben tért vissza a Tour de France-ra. Tíz évvel első győzelme után, csúcsformában, értett versenyzőként kezdte meg a versenyt. Összesen hét szakaszt nyert a huszonegyből. Ebből hármat egymás után az Alpokban és kettőt egymás után a Pireneusokban. Magabiztosan nyerte az összetett versenyt és a hegyek királya címet is. Emellett, ha nem is ő akadályozta meg egy olasz polgárháború kitörését, de mindenkép óriási szerepe volt abban, hogy az olasz nép figyelme elfordulhatott az akkor Itáliában lezajló káosztól egy kicsit a sport és a közös olasz sikerek felé. 1949-ben Bartalinak már legnagyobb olasz riválisával, Fausto Coppival is szembe kellett néznie a Touron. A sportolói szemszögből már koros Bartali nem tudta felvenni a versenyt fiatal honfitársával és „csak” második lett, az összetettben és a hegyi versenyben is. Coppi lett a harmadik versenyző, aki meg tudta nyerni a két versenyt a Touron. Mindezt úgy, hogy 1949-ben a Giro d’Italiát is megnyerte.  Fausto Coppi 1952-ben indult újra a Touron, csúcsformában. Az olaszok nagy bajnoka hasonlóan riválisának 1948-as teljesítményéhez, megnyert majdnem minden hegyi szakaszt. Az összes hegyi befutót, amik most szerepeltek először a Tourokon Coppi nyerte. Ismét úgy, hogy májusban már megnyerte a Girót.

A következő összetett-hegyi duplára többet kellett várni, mint azt az akkori szurkolók megszokhatták. Ennek fő oka az volt, hogy ellentétben a korábbi Tourokkal már nem csak az Alpokban és a Pireneusokban lehetett hegyi pontokat gyűjteni, hanem más szakaszokon is. Ez azonban nem zavarta meg Federico Bahamontest abban, hogy 1959-ben megismételje Bartali, Maes és Coppi legendás teljesítményét. A következő, és az idei Tourig utolsó versenyző, aki meg tudta szerezni a két kitüntető címet Eddy Merckx volt. Ekkora már a hegyi pontverseny a maihoz hasonlóan zajlott. A sík szakaszokon is szerepeltek pontokat érő hegyek, így már az első szakasztól a maihoz hasonló verseny zajlott a hegyi király címért. A cikkben szereplő dupla teljesítése egyre nehezebbé vált. Az 1969-es Touron a hegyi király személye az egyik legismertebb Luchon-Mourenx etapon dőlt el. A magabiztos előnnyel vezető Merckx a Pireneusokban indított támadást. A 214 kilométeres szakaszon 130 kilométert egyedül teljesített szökésben. Riválisai Gimondi és Poulidor nem értettek, miért tette ezt. A célban Merckx közel nyolc percet várt a másodikra és tizenötöt a harmadikként célba érkező csoportra. Mint később kiderült Merckx a szakasz elején tudta meg, hogy csapattársa Martin van den Bossche más csapathoz fog szerződni és már alá is írt. A hegyi pontokra hajtó van den Bosschét akarta megleckéztetni Merckx, azzal hogy a saját területén győzi le honfi- és csapattársát. Eddy Merckx még 1970-ben is meg tudta védeni összetettbeli elsőségét, úgy hogy a hegyek királya címet is elhódította. Azóta ez senkinek nem sikerült egészen 2015. július 26-ig.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes