Bemutatkoznak a Giro sorok: Bardiani-CSF

A kis olasz Pro-Kontinentális sor számára minden évben az Olasz Körverseny az év csúcspontja.

Kevesen tudják, de ha a jogelődöket is idevesszük, akkor ezt a csapatot 1982-ben alapították Termolan néven. Első számú emberük természetesen a 2013-as Giro hegyi trikósa Stefano Pirazzi, míg a sprinteknél Sonny Colbrelli jeleskedhet majd.

Stefano Pirazzi

2010 óta gyűri Roberto Reverberi kezei alatt az országutakat Stefano, aki 2012-ben a Tirreno-Adriatico, majd 2013-ban a Giro d’Italia hegyi összetettjét hódította el. A kiváló hegyimenő immáron ötödik Girojára készül, amelyek során évről évre jobb és jobb teljesítménnyel rukkolt elő.

Enrico Battaglin

A 2011-es Coppa Sabatini győztese 2013-ban megnyerte a Giro d’Italia negyedik szakaszát, majd az év végén a Trofeo Matteotti alatt is szállított egy dobogót. Az olaszok nagy kedvence természetesen ezúttal is arra készül, hogy valami nagyot alkothasson.

Nicola Boem

A kiváló segítő Nicola Boem Isztanbulból repül Belfastba, hogy társai segítségére lehessen. A tavalyi évben mutatkozott be az Olasz Körversenyen, s habár profi pályafutása során számottevő sikerrel még nem büszkélkedhet, mégis a csapat egy kihagyhatatlan láncszeme.

Manuel Bongiorno

2013-as újoncidényében berobbant a köztudatba a fiatal Manuel Bongiorno, aki hetedik lett a Coppi e Bartalin, 71. a Giron, 5. a Dán Körversenyen, 3. a Settimana Lombardan és 5. az év végi Giro dell’Emilia alkalmával. Mivel ezt idén sem adta eleddig alább, így a Giron értelemszerűen sokat várnak tőle.

Marco Canola

A Tirreno-Adriatico idei hegyi bajnoka Marco Canola 2012-ben került a csapathoz, ahol rögtön le is tette a névjegyét egy Langkawi Körversenyen aratott szakaszgyőzelemmel. Remek ütemben fejlődik, második Girojára készülve lassan már nem tudjuk eldönteni, hogy akkor Ő most Colbrelli felvezetője vagy egy újabb talján hegyimanó.

Sonny Colbrelli

A csapat sprintere, aki eredményesen vette át Sacha Modolo megüresedett örökét. Két Giroval a háta mögött idén már hét Top 5-ös helyezést szállított, azonban győznie egyik alkalommal sem sikerült. Elátkozott vagy talán épp az Olasz Körversenyre vár?

Enrico Barbin

Enrico kifejezetten az a kerekes, aki mindig közel van a tűzhöz, azonban a nagy áttörés valahogy mégsem akar számára összejönni. Első nagy háromhetesére hangol, karrierje eddigi legjobb eredménye egy Szlovén Körverseny összetett nyolcadik hely.

Nicola Ruffoni

Utolsóként az első éves neo-pro Nicola Ruffoni került be a Bardiani, Giro sorába. A gyorslábú kerekes Colbrelli egyik kiemelt felvezetőjeként a mezőnyhajráknál jeleskedhet. Idén az Ománi Körversenyen valamint a Katari Körön szerepelt kiemelkedően.

Edoardo Zardini

A Giro del Trentinon aratott eufórikus szakaszgyőzelmét követően Enrico egyszerűen kihagyhatatlanná vált a Bardiani-CSF keretét illetően. Bebizonyította, hogy képes arra, hogy nagy eredményeket érjen el. Egy-két szökésben bizonyosan találkozunk majd a nevével. 

 

AG2R http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-ag2r-665

Androni Giocattoli http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-androni-678

Astana http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-astana-671

BMC http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-bmc-racing-685

Cannondale http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-cannondale-713

Colombia http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-team-colombia-694

FDJ.fr http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-fdjfr-640

SKY http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-team-sky-653   

Lotto-Belisol http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-lottobelisol-700

   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes