Bemutatkoznak a Giro sorok: Cannondale

A hazaiak nagy kedvence, a Cannondale csapata is készen áll a pénteken kezdődő Giro d'Italiára, méghozzá egy igen ambiciózus, sokszínű sorral, melynek kapitánya Ivan Basso és Elia Viviani lesz. 

Szinte elképzelhetetlen egy Giro d'Italia a Cannondale csapata nélkül. Az 1999-ben még Liquigas néven kezdő, majd egészen a tavalyi évig ekképp tündöklő, amerikai bejegyzésű zöldmezes alakulat a hosszú esztendők során számtalan sikert szerzett, s mind a mai napig a mezőny egyik meghatározó tagjának minősül. Igazi énjüket mindig is hazájuk háromhetesén mutatták ki, a sok-sok dobogó mellé tizenegy szakaszgyőzelem, egy pontverseny-elsőség (Daniele Bennati, 2008) és két összetett-siker (Danilo Di Luca, 2007 és Ivan Basso, 2010) társul. Nagy kérdés, idén mire mennek.

Ivan Basso

A legnagyobb név a csapatban a vezér, Ivan Basso. Az immár 36 éves talján 2009 óta tartozik a Cannondale kötelékébe, ez idő alatt a legnagyobb győzelme egyértelmáen a 2010-es rózsaszín trikó, amelynek köszönhetően idén is a favoritok közé sorolandó. Csakhogy ő sem a régi már, sérülésekkel is bajlódott, 2014-ben a legjobb helyezése pedig egy 13. a GP di Luganóról. Tavaly kihagyta a Girót, ezúttal  azonban megmutathatja, lehet rá még számítani.

Oscar Gatto

2011-ben szakaszt nyert, s noha a tavalyi Corsa Rosán nem sikerült úgy villognia, mint ahogy szeretett volna, Oscar Gatto a Vini Fantinis érát követően végre megérdemelt helyén, egy WorldTour-gárdában van. A (már nem is oly) friss igazolás a tavasz folyamán ívelő formát mutat, példának okáért ki ne emlékezne a De Panne-i Körversenyen aratott Sagan-Gatto-féle, balul elsült mutatványra. Romandiában egy hatodik hellyel jelezte, alkalomadtán kellemes meglepetéseket okozhat.

Michel Koch

22 évesen pályafutása első GrandTourjára készülődhet Michel Koch. Az LKT Team Brandenburgtól a WorldTourba szerződő német 2013-ban még nem állt készen egy háromhetesre, ám idén - köszönhetően remek segítői munkájának - megkapja az esélyt. Akár-akár meglepetéseket okozhat az időfutamokon, valamint tagja lehet néhány szökésnek is.

Paolo Longo Borghini

Igazi kerékpáros família sarjaként már negyedik Giro d'Italiáján szállhat harcba a krisztusi kort taposó Paolo Longo Borghini. Az egykori Barloworldös, a jogelőd Liquigashoz 2011-ben csatlakozó olasz kiváló vízhordónak számít, igazi kiugró eredménye még nincs is az elmúlt három és fél évből adódóan. Alkalomadtán szabad kezet kaphat, egy-egy elmenésben részt is vehet.

Alan Marangoni

Longo Borghinihez teljesen hasonló cipőben jár Alan Marangoni is. A 29 éves lugói szintén 2011-ben érkezett, és szintén negyedik Olasz Körét kezdheti. Első Cannondale-es évében harmadik lett az olasz időfutam-bajnokságon, tizedik a Luxemburgi Körversenyen, azóta jóformán semmi. Ott volt a Török Körversenyen is, övé lett az összetett 60. helye. Fontos szerep hárulhat rá a belfasti csapatkronón.

Moreno Moser

Az egyik legnagyobb talány Moreno Moser szereplése lehet. Az olasz kerékpársport legnagyobb tehetségének kikiáltott, most 23 éves bringás üstökösként robbant be a a köztudatba: 2012-ben Lengyel Körversenyt, 2013-ban Strade Bianchét nyert, dobogós volt a tavalyi Tour de France Alpe d'Huez-i befutóján, azóta viszont mintha hanyatlani látszana a teljesítménye, idén csupán "be-beérkezik" az első csoportokkal. Egy jó Giro helyrezökkentené Francesco Moser unokaöccsének bizonyosságát.

Daniele Ratto

Sprintelni is tud, a hegyekben is jól megy, mégis afféle outsiderként lehetne jellemezni Daniele Rattót. A 24 éves, egykori Geox-versenyző 2013-ban tudását Katalóniában, Lengyelországban, majd a Vuelta a Espanán is csillogtatta, utóbbin hegyi etapot nyert szökésből, és a hegyi összetett harmadik helyén zárt. Idén újra jól teljesített a tavaszi egyheteseken, s noha az Ardennekben nem ment jól,figyelni kell rá a dombos-mezőnyhajrás penzumok végén.

Davide Villella

A szezon kisebbfajta felfedezettje az U23-as korosztályból szűk egy éve feljebb lépő Davide Villella. 22 évesen remekül teljesített a tavalyi szezonzáró olasz egynaposokon, a tavasz folyamán pedig még jobban muzsikált, kiválóan ment a Coppi e Bartalin, majd a Baszk Körversenyen is, ahol elhódította a hegyi trikót is. A támadások embere, nem lepődnénk meg, ha etapsikerrel zárná első háromhetesét.

Elia Viviani

A Cannondale legnagyobb reménye talán Elia Viviani. A 25 éves, a szűk sprinterelit kapuját bőszen döngető kiválóságra bármikor számíthat csapata, idén már háromszor ünnepelhetett, legutóbb kétszer is megverte Mark Cavendisht a Török Körverseny alkalmával. Háromhetesen azonban még nem szólították a pódiumra, idén jószerrel megtörhet a jég, s akár-akár még a ponttrikóra is esélyes lehet. 

 

AG2R http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-ag2r-665

Androni Giocattoli http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-androni-678

Astana http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-astana-671

BMC http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-bmc-racing-685

Colombia http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-team-colombia-694

FDJ.fr http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-fdjfr-640

SKY http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-team-sky-653   

LOTTO BELISOL http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-giro-sorok-lottobelisol-700

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes