Bemutatkoznak a Tour sorok: Giant-Shimano

Ahogyan azt már megszokhattuk idén is egy igazi sprintervonattal érkezik a Francia Körversenyre a holland Giant-Shimano. Egyértelműen a szakaszgyőzelmekre törekszenek.

A csapat 2005-ben alakult Shimano-Memory Corp néven, majd éveken keresztül a Skil szerszámgyár illetőleg a Shimano támogatásával versenyzett. 2013-tól a World Tour rangsor tagjai, női és utánpótlásgárdát is működtetve. A sprintekben Marcel Kittel és John Degenkolb kettőse villoghat, míg a hegyekben talán Tom Dumoulin lehet a legfontosabb láncszem.

Roy Curvers

Eddigi egész pályafutását ennek a csapatnak a kötelékében töltötte Roy Curvers, kinek legnagyobb sikere a Halle-Ingooigem egynaposának megnyerése volt 2011-ben. A 34 esztendős kerekes az egynaposokon illetőleg a felvezetésekben kihagyhatatlan. Tipikus segítő.

John Degenkolb

A német sprinterfenomén nyert már szakaszt a Giron illetőleg a Vueltan is ellenben a Touron egyelőre csak egy második hely jutott neki. Érdekes felállás lesz ez a kétsprinteres elképzelés, de már tavaly is így vágtak neki a Francia Körnek. Az emelkedősebb hajráknál Degenkolbé lesz a főszerep.

Dries Devenyns

Hogy az ötödik Ypres-i etap vagy esetleg egy nem várt összetettbeli helyezés lebeg-e a csapatvezetők szeme előtt Dries Devenyns kapcsán azt igazából csak ők tudhatják. A belga kerekes kiváló klasszikus menő, de kisebb szakaszversenyekről is vannak becsülendő eredményei.

Tom Dumoulin

Egyértelműen a csapat kapitánya lesz az összetett szempontjából az idei Svájci Körverseny ötödik helyezettje, aki nem mellesleg néhány napja nagy magabiztossággal nyerte a holland időfutam bajnokságot is. Remek adottságokkal megáldott kerekes, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Ji Cheng

Kína történelmének első Tour de France indulója Ji Cheng, aki a július 5-ei első tekerést követően elmondhatja majd magáról, hogy országa első kerékpárosaként szerepelt nagy körversenyen, illetőleg elsőként állt rajthoz mind a három háromhetesen.

Marcel Kittel

A 2011 óta profi német fenomén Mark Cavendish elsőszámú kihívója a gyorslábúak világában. 2013-ban négy szakaszt nyert a Tour-on, miközben korábban már diadalmaskodott a Scheldeprijs-en (2012, 2013, 2014) illetőleg a Münsterland Giro-n (2012) is. Egyértelműen szakaszgyőzelmekért érkezik a Francia Körversenyre.

Koen De Kort

Érdekes egy figura Koen De Kort, aki már két csapatot is faképnél hagyott azért, mert nem indították a Touron. 2006-ban a Liberty Seguros, míg 2008-ban az Astana mögött csapta be az ajtót. Bár ha valakinek élete egyik legnagyobb győzelme egy bizonyos Suzuka Road Race. Kittel vonatának egyik fontos láncszeme.

Albert Timmer

A csapat egyik nagy erőssége, hogy általában ragaszkodik a versenyzőihez. Timmer 2007 óta szolgálja hűen a klubot anélkül, hogy bármilyen komoly eredményt is elért volna. Szerepelt Giron, Touron. Megbízható kerekes.

Tom Veelers

Marcel Kittel utolsó embere 2006-ban nyert U23-as Párizs-Roubaix-t illetőleg kisebb ázsiai versenyekről van jó pár szakaszgyőzelme is. Nagyon fontos, egyben kihagyhatatlan elme a Giant gépezetének.  

Belkin http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-belkin-1022

IAM Cycling http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-iam-cycling-1021

Lotto-Belisol http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-lottobelisol-1016

Omega Pharma-Quick Step http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-omega-pharma-1015

Trek Factory Racing http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-trek-factory-1028

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes