Bemutatkoznak a Tour sorok: Omega Pharma

Az Omega Pharma-Quick Step elsőként hirdetett keretet. A belga klub természetesen ezúttal is erős sorral vág neki a Francia Körversenynek. Vajon Mark Cavendish győzni tud majd édesanyja háza előtt?

A csapat 2003-ban alakult Quick Step-Davitamon néven. Az évek folyamán Patrick Lefevere csapatvezető kezei alatt az egyik legstabilabb, legerősebb klubbá nőtte ki magát. Persze ez nagyban volt köszönhető az Omega Pharma színre lépésének (na meg Zdenek Bakalanak), amely egy minden eddiginél nagyobb pénzügyi büdzsét kínált. Mark Cavendish lesz a kapitányuk, míg az összetettben Michal Kwiatkowski próbálkozhat.

Jan Bakelants

A tavalyi Tour során még a RadioShack színeiben nyert szakaszt és viselte két napig a sárga trikót. Természetesen ez volt a 2008-as Tour de l’Avenir győztesének eddigi legnagyobb sikere. Sokat segíthet majd Kwiatkowskinak, de egy-két elmenésben is jó lehet. 

Mark Cavendish

A feladat nem egyszerű, meg kell nyerni az első szakaszt. Ami nem is tűnne bonyolultnak, ha csak azt néznénk, hogy Cav már 25 Tour szakaszsikernél jár. A Yorkshire-i nagy nyitány első etapja az édesanyja háza előtt ér véget. Erre készült egész évben, már csak ettől is fantasztikus lesz a Tour rajtja.

Michal Golas

A 2012-es lengyel bajnok elsősorban segítői szerepben tündököl majd. A hegyekben is viszonylagosan jól bírja a tempót, így honfitársa Kwiatkowski bátran számolhat vele. A szürke eminenciás szerepkörét betöltve nagy hasznára lesz majd a csapatának. 

Michal Kwiatkowski

A regnáló lengyel bajnok, az idei Strade Bianche illetőleg Volta ao Algarve győztese az elmúlt hetekben kissé visszább vett a tempóból, így sokan megkérdőjelezik az esélyeit. Az OPQS titkon bízik egy Top 10-es szereplésben, de vajon lehet-e két legyet fogni egy marokban?

Tony Martin

A regnáló időfutam világbajnokot talán már nem is kell bemutatni. Az egyenkéntiken mint győzelmi esélyes, míg a felvezetéseknél mint klasszikus tempómenő számolhatunk vele. Remek formában várja a rajtot. Pályafutása során már két szakaszgyőzelemmel büszkélkedhet a Tour de France kapcsán. 

Alessandro Petacchi

22 szakaszgyőzelem a Giron, 20 szakaszgyőzelem a Vueltan és 6 szakaszsiker a Tour de France-on. Azt hiszem mindent elmondtunk a 2005-ös Milánó-SanRemó győzteséről. 27. nagy körversenyére készül, két győzelemre pályafutása 100. sikerétől. Cavendish egyik legfontosabb embere.

Mark Renshaw

Cavendish első számú felvezető embere lesz az ausztrál Mark Renshaw. Elment ugyan a Rabobankhoz szerencsét próbálni, de egy Török Körverseny szakaszgyőzelmen kívül más nem nagyon jutott neki. Kulcsszereplője lesz Cav esetleges sikereinek.

Niki Terpstra

A Párizs-Roubaix, a Dwars door Vlaanderen illetőleg a Katari Körverseny idei győztese eleddig káprázatos idényt produkál. Az ötödik szakasz lesz majd az Ő terepe, ahol akár még az etapgyőzelemre is rámehet. Kérdés, hogy mit kíván majd meg a csapatérdek.

Matteo Trentin

Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét épp a tavalyi Touron aratta, amikor a 14. szakaszon a Lyon-i befutó alkalmával szökésből hazaért. Talán az idei eddigi pályafutása legjobb idénye. A Tourra nem akárhogy hangolt, hisz szakaszt nyert a Svájci Körön is.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes