Bemutatkoznak a Tour sorok: Sky

Egy csapat, amelyik nélkül nem Tour de France a Tour de France. Egy csapat, amellyel kapcsolatban sok a megválaszolatlan kérdés. Egy csapat, amelyik olyan konzisztens "valamit" épített fel alakulása óta, hogy az már-már hihetetlen magasságokig jutott. Egy csapat, amely rendre meghatározza, uralja a Francia Kört. Egy csapat, amely hazai pályáról indulva, Chris Froome vezényletével a címvédésre tör. Ez a Team Sky. 

2009. február 26-án nagy reményekkel, a brit kerékpársportot fejleszteni és népszerűsíteni kívánó törekvésekkel indult útjára a Team Sky. A manchesteri székhelyű alakulat - a híres műsorsugárzó Sky cég jóvoltából - azzal a céllal ivódott be az országúti bringázás berkeibe, hogy öt éven belül legalább egy brit nemzetiségű Tour de France-bajnokot adjanak a világnak. Nos, ez 2012-ben, az azóta már lovaggá ütött Dave Brailsford menedzselésével sikerült, Bradley Wiggins mellett ráadásul Chris Froome is ott állhatott a Champs Elysées nagy múltú pódiumán. Egy évvel később, azaz tavaly Froome percei következtek, a kenyai születésű kiválóság rég látott fölénnyel nyerte a 100. viadalt. Azóta sok minden történt, vádak, konfliktusok során van túl (pontosabban nem, nincs túl...) a brigád, Froome pedig - kérésére Wiggins nélkül, ugyanakkor ezúttal is bivalyerős segítői stábbal - a címvédésre készül. Yorkshire-ből, azaz hazai utakról indulva. Valljuk meg, remek esélyei(k) vannak.

Chris Froome

Chris Froome 2013-as bajnokként veselkedik neki az idei Tour de France-nak, hisz tavaly - Bradley Wiggins 2012-es diadalát követően - zsinórban második Team Sky-kerekesként nyerte a kerékpározás legnívósabb díját. Ebben az évben nem talált legyőzőre sem az Ománi, sem pedig a Romandiai Körversenyen, majd hat napig őrizte a Critérium du Dauphiné sárga trikóját. Hegymenői és időfutambeli képességeinek egyvelege segítheti az újabb győzelemhez. 

Richie Porte

A sportág egyik legkiválóbb versenyzőjének tekinthetően Richie lesz Chris Froome fő embere- vagy ha úgy tetszik, luxussegítője -, amikor a verseny eléri a hegyeket. Saját jogán bajnokként - olyan viadalokon nem talált legyőzőre, mint a Párizs-Nizza vagy az Algarvei Körverseny - az lesz a feladata, hogy gyors tempót diktáljon Chrisnek az emelkedőkön, mielőtt útjára engedi kapitányát a csúcs irányába. 

Geraint Thomas

Geraint volt a legfiatalabb versenyzője a Tournak, amikor a Brit-szigeteken járt (2007-ben), s az idei már az ötödik részvétele lesz. A walesi kétszer viselhette a fehér trikót, 2010-ben és 2011-ben is állt a fiatalok összesítésének élén, majd 2013-ban az egyik kulcsembere volt a sikereknek. Thomas "all-round" mivolta Chris egyik legjobb, legfontosabb csapattársának teszi, a sík, a hegyi és a macskaköves részeken egyaránt.

Mikel Nieve

Mikel a 2014-es szezon elején csatlakozott a Team Skyhoz, és rögtön letette névjegyét: főszerepet játszott Chris ománi és romandiai elsőségeinél. Nieve egy igen erős és minőségi hegyi beosztott, egyike a Team Sky kulcsjátékosainak a szerpentineken. Kiváló formának örvendett az idény során, nem is oly rég pedig nagyszerű sikert aratott a Critérium du Dauphine egyik nehéz hegyi szakaszán. 

Bernhard Eisel

Bernie egyike a legtapasztaltabb kerekeseknek a Team Skynál, 14 profi éve során 15 GrandTouron szerepelt. A legemlékezetesebb ezek közül a Team Sky első Tour de France-sikere 2012-ből, ezeket pedig felelevenítheti ezúttal is, mint Chris pozicionálója és "biztonsági őre" a sík etapokon, illetve a kockaköves szektorok folyamán.

Vasil Kiryienka

A fehérorosz széleskörű elismertséget szerzett a sportban fáradhatatlan, rettenthetetlen peloton élén végzett munkájával, a csapat igen-igen fontos tagja a kaptatókon. Munkaleírásában a szökevények kontrollálása rejlik, mindemellett iramot megy a meredek megkezdése előtt és aközben egyaránt. 

David López

López hatalmas rutinja és nyugodt, pihent természete azonnali nyereséget ért el, amikor csatlakozott a Team Skyhoz 2013-ban. Többször is bizonyította hű "szolgai dolgosságát", döntő és felejthetetlen érdemet kapva a tavalyi mozzanatokban. Ahol ott volt David, Chris "támogatójaként" versenyzett az idény során.

Danny Pate

Danny a mezőny egyik legkeményebben dolgozó bringása, elkötelezettségének jutalma a 2012-es elsőség, melynek során először teljesített Franciaországban Skyosként. Kiryienkához hasonlóan Pate viszi a sort a sík szakaszok során, Froome-ot tökéletesen helyeztetve az összes fontosabb és figyelemre méltóbb hegy előtt. 

Xabier Zandio

A legerősebb és legmegbízhatóbb segítők egyikeként Zandio karrierjét arra szentelte, hogy csapattársai, kapitányai győzelmet győzelemre halmozzanak. 13 profi évvel a lábaiban különösen a többnaposokon kamatoztatik rutinja, leginkább a hegyek középső részén vezet fel. 

 

Belkin http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-belkin-1022

BMC http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-bmc-1034

Giant-Shimano http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-giantshimano-1030

IAM Cycling http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-iam-cycling-1021

Katyusa http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-katyusa-1037

Lotto-Belisol http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-lottobelisol-1016

NetApp-Endura http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-netappendura-1041

Omega Pharma-Quick Step http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-omega-pharma-1015

Trek Factory Racing http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-trek-factory-1028

A www.teamsky.com közleménye nyomán...

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes