Bemutatkoznak a Tour sorok: Tinkoff-Saxo

Természetesen már az orosz Tinkoff-Saxo is keretet hirdetett. Alberto Contador legénysége.

A csapat 1998-ban alakult Team Jack & Jones néven. Az egykori profi Bjarne Riis gárdája hullámhegyeket áthidalva nyert Giro d’Italia-t (2006), Tour de France-t (2008, 2010) és Vuelta Espana-t (2012) is. Az orosz milliárdos Oleg Tinkov 2014 elején felvásárolta a klubot. Az összetettben Alberto Contador köré épül a csapat, míg a sprintekben Daniele Bennati próbálkozhat. 

Alberto Contador

A Tour de France 2007-es és 2009-es győztese idén azzal a céllal vág neki a küzdelmeknek, hogy megdöntse a Sky hegemóniáját és elorozza az első helyet Chris Froome orra elől. 11. nagy körversenyére készül egy remek csapattal a háta mögött. Egy jó Tourhoz garancia a „pisztolyos” jó formája.

Daniele Bennati

Az olasz sprinter már az év elején megígérte, hogy idén újra régi formájában tündököl majd. Ez ugyan még várat magára, de ha visszanézünk a pályafutására, akkor láthatjuk, hogy mindhárom nagy körversenyen szerzett már szakaszgyőzelmet. A sprintekben próbálkozik majd.

Jesus Hernandez

Alberto egyik elválaszthatatlan oldalbordája, aki egyben a legkiemelkedőbb hegyi segítője is. Igazi szakaszverseny specialista, aki nagyon ritkán ad fel viadalt. Kérdés, hogy így harmincon túl nem-e unja a segítői szerepet? 

Rafal Majka

Tavaly élete első Giro d’Italiáján az összetett előkelő hetedik helyén zárt, míg idén egyet előrelépve a hatodik lett. 2011 óta profi, habár számottevő nagy győzelmet ezidáig még nem ünnepelhetett. Hatodik nagy körversenyére készülve akár még arra is lehet esélye, hogy a legjobb fiatalnak járó fehér trikóért harcoljon.

Michael Morkov

Volt már nemzeti bajnok, Vuelta szakaszgyőztes, de viselhette a Tour alatt a pöttyös trikót is. Mindemellett fantasztikus eredményekkel rendelkezik a pályaversenyekről. Idén a Luxemburgi Körversenyen brillírozott, ami egy Tour szereplést eredményezett neki. Jó segítő a hegyekben, de Bennatinak is vezethet fel. 

Sergio Paulinho

11. nagy körversenyére készülve Sergio Paulinho is a tapasztaltabb segítők közzé sorolható. Korábban már két szakaszt nyert a Touron a 2004-es Athéni Olimpia második helyezettje. Az előretolt helyőrség szerepkörében Contador másik fontos láncszeme.

Nicolas Roche

A Giro d’Italia nem sikerült túl jól számára, így a Touron is szerencsét próbál. Édesapja révén Franciaországban kezdte pályafutását, majd 2013-ban csatlakozott Bjarne Riis csapatához. Nyert nemzeti bajnokságot (2009) és szakaszt a Vueltan is (2013).

Michael Rogers

Mick Rogers háromszoros időfutam világbajnok (2003, 2004, 2005), Tour Down Under (2002), Belga Körverseny (2003), Német Körverseny (2003), Kaliforniai Körverseny (2010) és Bayern Rundfahrt (2012) győztes. A 2009-es Giro összetettjének nyolcadik helyezettje. 13. háromhetes versenyére gyúr miután clenbuterol mizériája után felmentésben részesült. Hasznos segítő lesz két Giro szakaszgyőzelemmel a háta mögött.

Matteo Tosatto

Az immáron a 40. életévét taposó Matteo Tossato 2001-ben nyert szakaszt a Giron, míg 2006-ban a Tour de France-on. Igazi klasszikus specialista, aki az ötödik Ypres-i szakaszon lehet a csapat motorja. Hosszú pályafutása ellenére ez mindössze a hatodik Tourja lesz.

AG2R http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-ag2r-1051

Belkin http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-belkin-1022

BMC http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-bmc-1034

Bretagne Séché-Environnement http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-bretagne-1063

Cannondale http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-cannondale-1065

Cofidis http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-cofidis-1057

Europcar http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-europcar-1062

FDJ.fr http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-fdjfr-1053

Giant-Shimano http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-giantshimano-1030

IAM Cycling http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-iam-cycling-1021

Katyusa http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-katyusa-1037

Lotto-Belisol http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-lottobelisol-1016

NetApp-Endura http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-netappendura-1041

Omega Pharma-Quick Step http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-omega-pharma-1015

Sky http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-sky-1043

Trek Factory Racing http://bringacafe.hu/pedalkiraly-bemutatkoznak-a-tour-sorok-trek-factory-1028

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjtemény

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes