Bjarne Riis csak sajtóközleményben nyilatkozik

Bjarne Riis nem nyilatkozik a médiának ellenben a rengeteg megkeresés okán ma délelőtt egy sajtóközleményt adott ki.

Mint arról a tegnapi nap folyamán mi is beszámoltunk Bjarne Riis illetőleg a Tinkoff-Saxo csapatának útjai különváltak. Az azóta eltelt időben számos média próbálta felvenni a kapcsolatot az egykori csapattulajdonossal, azonban Riis nem volt hajlandó interjút adni.

Riis a Milánó-SanRemó előtt került felfüggesztésre miután összerúgta a port Oleg Tinkov csapattulajdonossal, bár sokan már akkor tudni vélték azt, hogy a dán napjai meg vannak számlálva, amikor eladta a licencet az extravagáns orosz milliárdosnak.

A Tinkoff-Saxo mindössze két győzelmet szerzett ebben az idényben, s sokáig a World Tour ranglistán is viszonylag előkelőtlen helyen tanyáztak.

Oleg Tinkov 2013 végén 6 millió Euróért vásárolta meg a csapatot Bjarne Riistől. Ezt követően dán bejegyzésről oroszra váltottak majd Bjarne Riis helyére Stefanto Feltrint nevezték ki csapatvezetőnek, aki annak idején a Tinkoff Credit System gárdájánál is Tinkov jobb keze volt.

Bjarne Riis ma reggel sajtóközleményt adott ki:

„A hétfői napon a Tinkoff Sport menedzsmentje valamint jómagam közös megegyezéssel felbontottuk a szerződésemet. Ennek a csapatnak több mint egy évtizeden keresztül voltam a részese illetőleg a tulajdonosa. Kérem, hogy a különböző médiumok tartsák a megállapodás felbontását tiszteletben, mivel megállapodás született, hogy semmilyen részletet nem fogunk ezzel kapcsolatosan közölni.  

Ez volt az a csapat, amelynek tagjaként az évek során fantasztikus dolgokat élhettem meg. Ezennel szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem a hálámat és a köszönetemet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ezeket a felejthetetlen dolgokat átélhessem. Gondolok itt a versenyzőkre, a személyzetre, a szponzorokra és a rajongókra egyaránt. Keményen kell a továbbiakban is dolgozniuk, biztos vagyok benne, hogy eredményesek lesznek és elérik azokat a céljaikat, amelyeket maguk elé tűztek. Kívánok minden jót és sok szerencsét.

Az elkövetkezendő időszakot szeretném a családommal és a barátaimmal tölteni. Átgondolom, hogy szakmai síkon mit akarok a jövőben csinálni. Ez alatt az időszak alatt nem kívánok a sajtó rendelkezésére állni,” – közölte Riis.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes