Bjarne Riis és Oleg Tinkov immáron külön utakon

Már a licence eladásakor sejteni lehetett azt, ami most bekövetkezett. Bjarne Riis immáron nem tagja a Tinkoff-Saxo csapatának.

A Tinkoff-Saxo csapata sajtóközleményben jelentette be, hogy az egykori tulajdonos illetőleg csapatvezető Bjarne Riis azonnali hatállyal elhagyja a gárdát, miután nézeteltérésbe keveredett Oleg Tinkov tulajdonossal.

Mint arról mi is beszámoltunk Riis már a Milánó-SanRemón sem volt ott az övéivel, majd jött a hír miszerint Oleg Tinkov a gyenge eredmények okán azonnali hatállyal felfüggesztette.

„A Tinkoff Sport A/S társaság valamint a Tinkoff-Saxo csapata illetőleg Bjarne Riis azonnali hatállyal közös megegyezéssel felbontotta az egymás között fennálló szerződését,” – írja a csapat közleménye.

„A felek közötti megállapodás továbbra is bizalmas, így mindkét félnek tartozódnia kell minden további megjegyzéstől. A jövő hét elején a Tinkoff-Saxo be fogja jelenteni a csapat új strukturális felépítését.”

„A Tinkoff-Saxo csapata ezúton szeretne köszönetet mondani névadó szponzorainak a Tinkoff Banknak illetőleg a Saxo Banknak valamint minden további támogatójának. Ugyanakkor a csapat azt is reméli, hogy a rajongói a továbbiakban is ennyire aktívak lesznek a különböző közösségi oldalakon,” – fogalmaz a továbbiakban a közlemény.

A pletykák szerint Bjarne Riis és Oleg Tinkov kapcsolata a Tirreno-Adriatico szakaszversenye alatt mérgesedett el. A feleket a Saxo Bank vezérigazgatója Lars Christensen Seier próbálta békíteni, aki a kedvükért még egy svájci találkozót is tető alá hozott. Azonban ekkor sem tűnt úgy, a felek szívesen dolgoznának együtt a továbbiakban.

Persze a kapcsolat megromlásában a csapat gyenge szereplése is közrejátszott, pedig a tél folyamán Tinkov pénzt nem kímélve próbálta megerősíteni a sort.

Úgy tűnik, hogy a két emberi karakter közötti különbségek sokadalma nem hagyta őket együtt dolgozni. Morálisan biztos, hogy helyre kell kerülnie a versenyzőknek, hisz Riis-t nagyon sokat szerették, míg Tinkov Úrtól jól érezhető módon többen inkább tartanak.

Mindenesetre Alberto Contador munkáját már egy ideje Steven De Jongh irányítja.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes