Bombaerős sorral a BMC utánpótláscsapata

Jó néhány kontinentális sor is megirigyelhetné a BMC regionális utánpótlás csapatának keretét.

Az amerikai bejegyzésű World Tour istálló a BMC a mai napon hivatalosan is bemutatta a 2015-ös utánpótláscsapatát. Jövőre 15 kerekes alkotja majd a keretet, akik közül öten érkeznek újonnan. A csapat az idei szezonban közel két tucat győzelmet szerzett, amelynek nagy részét Stefan Küng illetőleg Dylan Teuns kettőse szállította. Elismerésül jövőre már mindketten a World Tour keretet erősíthetik majd.

„Nagyon elégedettek vagyunk azzal a progresszióval, amit az elmúlt két esztendő során az utánpótláscsapatunk véghezvitt. A célunk a kezdetektől az volt, hogy egy olyan keretet rakjunk össze, amelyből idővel a fiatalok felkerülhetnek a World Tour csapathoz. A tanulási folyamat legjobb módja a kerékpársportban pedig nem más, mint a versenyzés,” – mondta Jim Ochowicz a World Tour csapat vezetője.

2015-ben hat svájci, három amerikai, három belga, két holland és egy ausztrál versenyző alkotja majd a keretet. Az új versenyzők névsora lebilincselő. Az ausztrál Jesse Kerrison remek sprinter az elmúlt két esztendőben számos ázsiai egynapos versenyt nyert meg a Budget Forklifts kontinentális csapatának színeiben. A belga Nathan Van Hooydonck sokak szerint a következő nagy klasszikus specialista lehet, aki mindössze 19 esztendősen már túl van egy sikeresen teljesített USA Pro Cycling Challange viadalon hisz ezt az évet a Bissell Development színeiben töltötte. Rajtuk kívül nem tűnik rossz névnek a holland Floris Gerts illetőleg a kétszeres svájci junior bajnok Patrick Müller sem.

A csapatvezetés élén a távozó Rik Verbrugghe helyét Jens Blatter veszi át, akinek a munkáját majd a Garmin-Sharp gárdájától érkező Geert Van Bondt illetőleg az egykori remek kerekes Scott Nydam segítik.

A visszatérő kerekesek közül mindenféleképpen ki kell emelni a regnáló amerikai időfutam bajnok Taylor Eisenhart valamint a következő Philippe Gilbertként aposztrofált belga Loic Vliegen nevét.

„Nagyszerű dolog fiatalokkal dolgozni. A célunk az, hogy minden évben legalább két srácot neveljünk ki a World Tour csapat számára. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor jó munkát végzünk,” – nyilatkozta Jens Blatter.

A 2015-ös keret: Valentin Baillifard (svájci), Tom Bohli (svájci), Taylor "TJ" Eisenhart (amerikai), Kilian Frankiny (svájci), Floris Gerts (holland), Johan Hemroulle (belga), Jesse Kerrison (ausztrál), Patrick Müller (svájci), Théry Schir (svájci), Lukas Spengler (svájci), Bas Tietema (holland), Nathan Van Hooydonck (belga), Alexey Vermeulen (amerikai), Loïc Vliegen (belga) és Tyler Williams (amerikai).

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes