Brutális hegyekkel jön a 2015-ös Giro

Alig egy hónap múlva, október 6-án tartják a 2015-ös Giro d'Italia útvonalának prezentációját. Az már az előzetesen kiszivárgott hírekből biztosra vehető, hogy jövőre is igen színvonalas olasz körversenyre számíthatunk.

A Girót szrvező RCS Sport október 6-án a milánói Palazzo del Ghiacción mutatja majd be a jövő évi olasz kör útvonalát, ahol majd a verseny végső befutója lesz.

Olasz sajtóértesülések alapján a Corsa Rosára 2015-ben május 9. és május 31. között kerül majd sor. A L'Adige című lap értesülései szerint a mezőny a második héten Olaszország észak-nyugati régiójába látogat majd és május 24-én egy Madonna di Campiglio-i hegyi befutóra kerül sor, ahová 13,3 kilométeres út vezet fel, melynek legnagyobb meredeksége 7,4%.

Madonna di Campiglio igen emlékezetes helyszíne a Girónak, hiszen 1999-ben itt nyert szakaszt Marco Pantani Massimo Codol és Laurent Jalabert előtt, majd a célban kiderült, túl magas a hermatokrit-szintje, ami EPO használatára utalt, így a legendás Kalózt kizárták a versenyből, majd 2000-ben hat hónapra eltiltották.

A Madonna di Campiglio-i hegyi befutó zárja majd a második hetet és egyben felkészülés lesz a versenyzők számára a harmadik hétre, akkor várják majd ugyanis őket az igazán komoly emelkedők és az ezekkel járó megpróbáltatások. A hírek szerint az első héten Liguriában tekernek majd a résztvevők.

Az olasz sajtó úgy tudja, a jövő évi Giro egy csapatidőfutammal rajtol majd, amelynek befutója Sanremóban lesz, majd további két szakaszra kerül sor Genova és La Spezia érintésével. A mezőny ezután dél felé veszi az irányt és a Tirrén-tenger partvidékén is tiszteletét teszi, a negyedik szakaszon pedig sor kerül az első hegyi befutóra is Abetónéban.

A hírek szerint a szervezők az első világháború évfordulói kapcsán több történelmi helyszínt is említenek majd, így a peloton ellátogat Venetóba, Trentino-Alto Adigébe és valószínűleg Friuli-Venezia Giuliába is.

A második héten a Madonna di Campiglio megmászása mellett például a Monte Bericót és a Plan de Coronest is meg kell majd másznia a mezőnynek és az előzetes információk alapján egy egyéni időfutamra is sor kerül majd velencei rajttal és jesolói érkezéssel.

A harmadik héten nyugat felé veszi az irányt a mezőny, hogy végül elérkezzen Milánóba. Addig azonban még komoly megpróbáltatások várnak a versenyzőkre, hiszen meg kell majd mászniuk a Mortirolót és a Gavia hágót a 16. szakaszon, amely Tiranóban ér majd véget.

Ezt követően a mezőny meglátogatja a Comói-tavat, majd egy kis kiruccanást Svájcba, közelebbről Luganóba.

Ezután a peloton visszatér talján földre, ahol egy Sestriere-i befutóra is sor kerül, miközben megmásszák a 2178 méter magas Colle delle Finestre legendás, az utolsó nyolc kilométeren murvás emelkedőjét, amelyet legutóbb 2011-ben érintett a Giro útvonala. Minderre a 20. szakaszon kerül sor, amely egyben az utolsó hegyi befutó is lesz és óriási jelentőséggel bírhat az összetett végeredménye szempontjából. Az utolsó szakasz Torinóból vezet majd Milónába.

Bár mindezen információk egyelőre nem tekinthetők véglegesnek, azt kijelenthetjük, jövőre is igazán emlékezetes Giro d'Italia elébe nézünk. 

 

Fotó: Photo Pin

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes