Carlos Barbero lehet a második Oscar Freire?

A 24 éves Carlos Barbero (Caja Rural-Seguros RGA) a spanyol kerékpársport következő sztárjai közé tartozhat. Neo-pro, azaz újonc évében öt versenyt nyert, és a Vueltán is bemutatkozott. Barbero nem titkolja céljait.

A spanyol elkezdte “a piszkos munkát” a burgosi hidegben való edzéssekkel. „Burgosban nem ritka a -4˘C fokos hőmérsékleti érték sem.”

„Még mindig a fejlődési fázisban vagyok. Azzal, hogy egy pro-kontinentális csapattal versenyeztem, felnőttem. Nekem személyesen elég jól ment az év, de az egész csapatról is elmondható ez. Remélhetőleg a következő esztendő is hasonlóan fog alakulni. A szezon legjobb és legrosszabb pillanatát könnyű megállapítani. A legjobb a Burgosi Körversenyen elért győzelem volt, hisz hazai pályán vezetni a versenyben… ezzel egy álom vált valóra. A legrosszabb az év korai szakaszában történt sérülésem.

„Jövőre tovább akarok fejlődni. Minden évben egy kis lépés és egyre kiegyensúlyozottabb leszek. Ebben az évben többször nyertem, de jövőre lehet, hogy kificamodik valamim, aztán mindenki rám fog mutogatni. Ez is előfordulhat. Szeretnék öt versenyt nyerni, de tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon nehéz lesz. Minden nap kimész, dolgozol érte, a győzelem pedig jönni fog.”

Barbero gyors a sprinten, de nem a klasszikus mezőnyhajrákon emelkedik ki. Ehelyett az emelkedős befutóknál kitűnő, mint a szakasz, amit Burgosban nyert.

„Állandóan dolgozom” - mondta. „Azt hiszem, ezt a tendenciát fogom követni, mivel vannak napok, amikor túl tudom élni a közepes hegyeket, mint a Madridi Körversenyen, ahol a nap szökésében voltam. Elég tisztán látszik, hogy az én testtömegemmel nem a 80 fős hajrák sprintere leszek, mint Greipel. Azok a befutók, amik emelkednek, sokkal jobban izgatnak. Eddig mindig valamilyen emelkedőn sikerült győzedelmeskednem. Télen el kell végeznem a piszkos munkát. Az eredményét lehet, hogy közben nem látja az ember, de a szezonban ez jócskán megtérül.”

Már jó néhány éve a spanyol kerékpársportért rajongó emberek olyan versenyzőket szeretnének látni, akik átveszik a stafétabotot Alberto Contadortól, Joaquim Rodrigueztől és Alejandro Valverdétől, akik hamarosan visszavonulnak. Barberót már említették, mint a jövő nagy sztárját.

„Én nem látom magam annak, mert volt már egy Oscar Freirénk, akit soha nem ismertek el annyira, amennyire kellett volna” - mondta. „Állandóan Puritóról, Valverdéről és Contadorról beszélünk, mert ők a nagy körversenyek menői, és ezt értékelik igazán Spanyolországban. Azonban Freire nyert három világbajnoki címet és három Milánó-Sanremót. Ez szerintem sokkal nehezebb. A körversenyeken kell egy bizonyos rugalmasság, és csak egy nagyon szelektált csoport marad elöl, de vannak versenyzők, akik úgy vonulnak vissza, hogy soha nem versenyeztek a világbajnokságon. Talán jobban illenek hozzám a klasszikusok, mint Freiréhez, de az eredményeim még közel sem tartanak az ő szintjén. És amiket nyert, azt nem is értékelik Spanyolországban.”

„Freire egy viszonyítási pont számomra. Amikor még versenyzett, nem igazán ismertem el, de most már látom, milyen nehéz volt megnyernie azokat a viadalokat, ezért pedig nagyon tisztelem.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes