Beloki örökké az a fickó marad, aki odaverte magát az aszfalthoz Armstrong elé a gapi lejtőn, Beppe Guerini mindig az a szegény pára, akit egy fényképező turista felhömbölített az alpe d' huezi emelkedőn, és Carlos Barredo pedig az a csóka, aki egyszer összeverte Rui Costát a Touron.
Carlos Barredo 1981. június 5-én született, a híres asztúriai kikötővárosban, Ovideoban. A környék legjelentősebb exportcikke az autóversenyző- Fernando Alonso, és a kerékpárversenyző: a néhány éve visszavonult felejthetetlen Chechu Rubiera. Mellettük említendő még Samu Sanchez, Santi Perez, Luis Pasamontes, Dani Navarro és Benji Noval. Ugyancsak itt emelkednek a Vuelta legendás emelkedői, az Angliru illetve a Lagos de Covadonga. Úgy tűnik, hogy az egykori híres bányavidéket átitatja a kerékpározás szeretete, így nem csoda, hogy kis Carlito is ezt a sportágat választotta. Érdekesség, hogy Barredo a profi pályafutása mellett építészeti tanulmányokat is folytat.
Carlos már junior korában is sikeres versenyző volt, 17 évesen már három győzelmet is szerzett a korosztályában. 2003-ban kitűnő eredményeinek köszönhetően felvették a Würth-ONCE amatőrcsapatba, amely akkor Manolo Saiz versenyistállója, az ONCE utánpótlásbázisa volt. A következő évben Saiz átalakította a csapatát. Az új főtámogató az amerikai biztosítótársaság a Liberty lett, a kapitányi tisztet Roberto Heras vette át. Saiz jónéhány ifjú tehetséget emelt be a nagy csapatba. A regruták sorait erősítette Allan Davis, Alberto Contador, Jesus Harnadez, Luis Leon Sanchez, Giampaolo Caruso és Barredo is. Barredo már az első profi évében elhozott egy szép győzelmet, méghozzá hazai földről, mert megnyerte az Asztúriai Körverseny harmadik szakaszát. 2005-ben Saiz kék zergéi igen ütősen nyitották a szezont. Barredo tagja volt annak a csapatnak, amelyik Luis Leon Sanchez és a betegségéből frissen visszatért Alberto Contador révén két szakasz győzelmet aratott a Tour Down Underen, elhozta az összetett elsőséget, és ráadásul a csapatversenyt is megnyerte. Ebben az évben Carlos bizonyságát adta annak is, hogy a spanyol neoprofik többségével ellentétben van érzéke az északi, erősebb fizikumot igénylő versenyekhez is. Hetedik lett a Benelux Körversenyen, és megnyerte a 3 Dias de La Panne hegyi pontversenyét. Barredonak nem lehetett panasza a 2005-ös szezonra, egészen addig, amíg el nem következetek azok a bizonyos tragikus őszi napok. Mindenszentek napján Luis Leon bátyja, akivel Barredo egykor együtt versenyzett a Würthnél, halálos quadbalesetet szenvedett. November 4-én a spanyol kerékpáros szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy Roberto Heras pozitív mintát adott az alcala de henaresi időfutam után. Küzdelmes napok következtek, a csapat izgatottan figyelte, hogy mi történik Heras-szal, ugyanakkor megpróbálták integrálni az új kapitányt, Szása Vinokurovot és kazah segítőit is. Barredo ezekben a zivataros napokban igen érdekes, és a későbbieket szinte előre vetítő nyilatkozatot tett. Azt mondta, hogy szomorúnak tartja, hogy ilyen eset előfordult a csapatban, de őt magát nem érintette közelről az ügy, mert neki, a csapat névtelen fiatal kezdőjének, nem sok kapcsolata volt a kapitánnyal. Az olvasóknak ebből az az érzése támadt, hogy a Libertynél volt egy belső kör, a fontosabb versenyzőből, és egy külső a „kisbiciklistákból”, és a kettőnek, nem sok köze volt egymáshoz. Mindenesetre Barredo emelkedni látszott a ranglétrán, mert Saiz benevezte az ifjú zergegidáit a tavaszi klasszikusokra, és az egész korai szezont velük töltötte északon. A korai szezon azonban Carlos számára igazán korai véget ért, tekintettel arra, hogy 2006. március 29-én eltörte a karját. Mire felgyógyult, úgy járt, mint Bánk bán, országát és feleségét fenekestül felforgatva találta. A főnökét letartóztatták, majd kiengedték, a csapat féllegális állapotba került.
2006. június 30-án Carlos még azt hitte, hogy életében először indulhat a Touron, ekkor azonban öt csapattársát, Joseba Belokit, Isidro Nozalt, Sergio Paulinhot, Allan Davist és Alberto Contadort az Operation Puerto ügyben feltételezett érintettségük miatt kizárták a versenyről. Barredo annak köszönhetően, hogy kimaradt abból a bizonyos belső körből, maradhatott volna, csakhogy Luis Leon Sanchez, Vino és Kash és ő nem tették ki az induláshoz szükséges minimális létszámot. A nyár folyamán Vino sebességi rekordot állított fel a Pro Tour csapat szervezése versenyszámban, és az Asztana néven induló gárda élén meg is szerezte a győzelmet a 2006-os Vueltán. Barredo 42. lett az összetett versenyben, de nem kívánt az új szerkezetű csapatban maradni, sőt egyáltalán nem akart spanyol csapatban maradni. Végül jó barátja, és mentora Juan Manuel Garate nyújtott neki segítő kezet, és beajánlotta saját munkahelyére, a Quick Stepbe. Bár Barredonak élő szerződése volt Saiz cégénél, az Activ-Baynél, amikor az UCI megfosztotta a licencétől Saizt és Pablo Antont, megszűnt az akadály, amely Carlos és a macskakövek közé állt. Carlos jól kezdett a klasszikusokon a klasszikus csapatban. A Brabantse Piljsen 20. lett, és 21. az Amstelen. Végigszolgálta a svájci és Francia Körversenyt, és top tízben végzett a Spanyol Körversenyen. A sikeres év után karitatív munkát is végzett, az asztúriai kerékpársport legendájával, Chechu Rubierával ajándékot vittek a gyermekkórház kis betegeinek. 2008-ban szintén erős, egyenletes teljesítményt nyújtott. A Brabantse Piljsen ezúttal 18. lett, és az igen előkelő 24. helyen végzett a Flandriai Körversenyen. Derekasan végigküzdötte a Tour de France-t, ahol a huszadik szakaszon a második helyezést szerezte meg. Sajnos a Vueltán nem tudott végig menni, ki kellett állnia sérülés miatt.
2009-ben hősünk ismét oszlopos tagja a volt Quick Step, Tour csapatának. A nyár végén elérte a nagy áttörést, olyan győzelmet aratott, amely minden klasszikus versenyző egyik álma. Győzni tudott a Clasica San Sebastianon, a kedvenc egynapos versenyemen. Barredo hihetetlenül boldog volt, Tuoron kezdeményezett számtalan eredménytelen támadása, erős megfázása után csodálatos kárpótlást kapott. Carlos 15 kilométerrel a vége előtt támadott, a szökésben Pierick Fredrigo, Luis Leon Sanchez, és Roman Keruziger vett még részt. Két kilométerrel a cél előtt Carlos és Roman lerázta a másik kettőt, a végső sprintet, pedig asztúriai barátunk a maga javára fordította.
A sikert újabb karitatív tevékenységgel ünnepelte. 2009. december 5-én elindult a Tom Boonen által szervezett jótékonysági cyklocross versenyen. Bár Carlos a verseny jó részében a mély tengerparti homokban, a hátán vergődött, mint valami ösztövér rózsabogár, rettenetesen élvezte a mókát. Bár az óta már nem dolgozik Boonennel egy csapatban, töretlen lelkesedéssel vesz részt a mikulásnapi versenyeken. Következett a 2010-es esztendő, amelyik végleg híressé tette. A Kaliforniai Kör egyik szakaszán a harmadik helyet szerezte meg, 19. helyen végzett az Amstel Gold Racen, és a Liege-Bastogne-Liegen, és negyedik volt a nemzeti bajnokságon. De nem ezekkel került az újságok címlapjára, hanem azzal, hogy a Tour különösen forró hatodik szakaszán összekülönbözött Rui Costával, és a befutó után egy első kerékkel támadt az ifjú portugálra. Costa nem maradt adósa, és a nézők, a segítők, és a versenyzők legnagyobb elképedésére a két lepkesúlyú ibériai hamarosan vérre menő ketrecharcba keveredett. A küzdelembe hamarosan beleavatkoztak a csapatok segítői is, majd nagy nehezen szétválasztották az ellenfeleket. Garate pedig intenzív terápiában részesítette barátját. Azt hiszem ebben a pillanatban született meg az az elhatározás, hogy jobb lenne, ha maga mellé venné a Rabobankba. Barredo persze rettenetesen bánta, amit tett, másnap felkereste a buszban a Caisse menőjét, és bocsánatot kért tőle, de nem csak tőle, hanem a szurkolóktól is. Barredo a Vuelta, lagos de covandongai szakaszán köszörülte ki a csorbát, megnyerte a mitikus asztúriai hegyet. Élete legnagyobb sikere volt ez, amelyről így vallott a spanyolbringások.hu lapjain:
Ez valami… nehéz elmagyarázni, mert ott nőttem fel húsz kilométerre onnan. Aztán ott volt a fogadás apámmal, volt egy hegyi kerékpárom, de egy országútira vágytam. Nagyon félénk gyerek voltam… mindentől féltem, leginkább az egyedülléttől. Azt mondta az apám, ha ‘egyedül felmész a tavakig, veszek neked egy kerékpárt’. Felmentem, megvette és most itt vagyok. Ez már történelem… Arra már nem emlékszem, hogy szombat volt, vagy vasárnap, de hétfőn már ott voltunk a bringaboltban és megvettük.
Ez egy nagyon különleges hely. Már 15 éves korom óta feljárok minden január 2-án Gijónból, hogy lássam Santina (Szűz Mária) szobrát. Ez nagyon fontos az asztúriaiak számára. Nem vagyok túlzottan vallásos, de van valami Santinában. A szüleim is ott házasodtak össze és emlékszem, hogy Rominger vagy Jalabert nyert ott… aztán ott látni magad! Nem hittem el!
A káprázatos siker ellenére Carlos az év végén elhagyta a Quick Stepet, és a konkurens holland csapathoz, a Rabobankhoz szerződött. Hogy miért ment el, sose derült ki, de ahogy mondtam, valószínűleg barátja Juanma Garate ösztönzésére és segítségével tette. Ez a forrófejű, verekedős fickó, aki a télen éppen az eltiltását töltötte a kerékpársport tekintélyének rombolása miatt, a következő nyílt levélben búcsúzott el a csapattól, amely négy évvel az előtt, a zivataros időkben otthont adott számára:
Kedves Quick Step Rajongók!
Négy év közös munka után jövőre elválok a csapattól és új útra lépek. Négy nagyszerű, emberi és szakmai tekintetben is gazdag év volt. A pályám eddigi legsikeresebb évei. A Párizs-Nizza, és a top tízes helyezés hazám körversenyén, a Vueltán. A hab a tortán, pedig a tavalyi győzelmem volt a San Sebastianon. Szép emlékeim vannak. Mi voltunk az egyik legerősebb csapat, ahol mindenki 100%-ot teljesített, együtt, az év minden napján.
De mindenekelőtt, a Qiuck Step a második családom volt. Itt mindig otthon éreztem magam. Mindig úgy támogattak, és értékeltek, ahogy arról álmodtam. Magas színvonalú csapatban dolgoztam, csodálatos versenyzőkkel küzdöttem együtt. Mély barátságot és tiszteletet érzek irántuk, ami akkor sem fog elhalványulni, ha jövőre másik mezben versenyzem. A szakmai és a személyes életben is legjobbakat kívánom a csapatnak, Patrick Lefevrenek, és a szponzoroknak. Megtiszteltetés volt, hogy ebben a mezben versenyezhettem. Az összes rajongónak üzenem, hogy jóságuk továbbra is támogatni fog. A Quick Step csapat mindig a szívemben fog élni.
Üdvözlettel: Carlos
Barredo barátja segítségével hamar integrálódott az új helyen. Elhozta a szokásos top húszas helyét a Brabant nyílról. A Touron a vérmes reményekkel induló, de kudarcot valló Robert Gesink hegyi rabszolgájaként tündökölt. A csapat nem szerpelt túl jól a nagy hurkon, se a giant gépek, se maguk a versenyzők nem bírták a sok áldozatot követelő "első heti mészárlás" megpróbáltatásait. A jókedvűket viszont nem vesztették el. Gesink, a csapat tréfamestere egy óvatlan pillanatban megkaprintotta hősunk telefonját, és átállította kínaira a kommunikáció nyelvét. A Tour után Carlos ismét felvette a ritmust, és bebizonyította, hogy két év ellőtti sikerke a Donostián nem volt véletlen. Ezúttal csak az élete szezonját futó Philippe Gilbert volt gyorsabb nála a festői San Sebastianban.
2012 azonban sajnos rosszul kezdődött. Napra pontosan 6. évvel azután, hogy első tavaszi klasszikus szezonjában eltörte a kezét, március 29-én megint a karjára esett. A forgalomból ideiglenesen kiesett hősünk a Belga Körversenyen tért vissza a munkapadhoz, és mindjárt az összetett harmadik helyén végzett. Majd beütött a krakk Biológiai Útlevelének rendellenességei következtében 2012. júliusában eltiltották, majd nem sokra végérvényesen is bejelentette visszavonulását.
Rácz Vanda írása és engedélye nyomán...
Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye, illetve közösségi média
