Carter Jones: Megfelelő döntést hoztam

Egy sikeres szezont követően a fiatal amerikai hegyimenő két éves szerződést írt alá a Giant-Alpecin csapatával.

Carter Jones 1989-ben született a New York közeli Maplewood városkájában. Juniorként remekelt az egyenkénti időfutamokon minek kapcsán 2010-ben a kontinentális Jelly Belly csapata kínált neki szerződést. Egy évvel később Axel Merckx kezei alá került a Trek-Livestrong sorában. Az ezt követő két esztendőt a Bissell színeiben töltötte, majd az Optum Pro Kelly Benefit csapatába került.

2013-ban megnyerte a Kaliforniai Körverseny hegyi összetettjét, nyolcadik lett a Tour of Gila illetőleg a Utahi Körverseny során, míg idén több remek eredménye mellett nyerte a Gila versenyét.

Jacob Erker az Optum sportigazgatója szerint Jones, Észak-Amerika legjobb hegyimenője.

„Ez nagyon hízelgő számomra, ám a neheze csak most jön, 2015-ben immáron World Tour szinten kell bizonyítanom a tehetségem. Ez egy hatalmas előrelépés lesz, ennek kapcsán rengeteg motivációt érzek magamban,” – kezdte mondandóját Jones.

Idén megnyerte a Tour of Gilat, hetedik lett a Utahi Körversenyen, nyolcadik a USA Pro Cycling Challange során, míg a Kaliforniai Körversenyen éppen, hogy csak lemaradt az első tízről.

„Egyértelműen pályafutásom eddigi legjobb idényén vagyok túl, de a célom az, hogy még tovább fejlődjek. A Gila volt az év legjobb versenye, ám azt a győzelmet a csapatnak köszönhetem, hisz nélkülük esélyem sem lett volna az első helyre.”

„A Giant-Alpecin csapatstruktúrája nagyon illik hozzám. Ez az a gárda, amely lehetőséget lát bennem és ennek fejében hajlandó számomra lehetőséget biztosítani. Nagyon izgatott vagyok, hogy olyan versenyeken szerepelhetek majd, amelyeket eddig csak a televízión keresztül követhettem. Nagyon izgatott vagyok a 2015-ös évad okán, remélem, hogy lesz esélyem részt venni az egyik nagy körversenyen is. Az első évben egy jó segítő válhat belőlem, aki minden támogatást megad majd Tom Dumoulin és Warren Barguil kettősének,” – vélekedett a lehetőségeiről Jones.

„Mindenki arról álmodik, hogy nyerjen egy nagy körversenyt vagy éppen egy klasszikust, amelyeket imádok nézni a TV-ben, ám az alkatom nyomán esélytelen lennék azokon. Bízom benne, hogy megállom a helyem az új csapatomban, kellő mennyiségű tapasztalatot szerezhetek és képes leszek a fejlődés útjára lépni,” – zárta gondolatait a fiatal amerikai kiválóság.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes