Christian Meier: Vasember a valóságban

Egy szürke eminenciás, egy vízhordó. A rivaldafény még csak véletlenül sem vetül rá, mégis amit idén művel az teli tenyérrel tapsolandó.

Christian Meier 1985. február 21-én született a kanadai Sussexben. A Symetrics, a Garmin illetőleg a UnitedHealthcare csapatait követően 2012-ben került az Orica-GreenEDGE gárdájához.

A 2008-as kanadai bajnok a mai nap folyamán a Prudential RideLondon Classic egynaposán szerepel, amely már idei 83. versenynapja lesz, mellyel természetesen vezeti a pelotont. Habár szorosan követi őt a listán 81-81 nappal Luca Paolini (Katusha) és Perrig Quemenour (Europcar) mégis ez a 83 versenynap már önmagában is elképesztően magas szám. 2013-ben Albert Timmer (Giant-Shimano) 104 versenynappal zárta az évet, amelynek akkor még csak a közelébe sem tudott senki sem kerülni.

„Valahogy nem érzem úgy, hogy az év végén is én maradnék az élen. Jó lenne most már elérni a bűvös 100-as határt, de szerintem olyan 95 körül fogok zárni, hacsak el nem indulok a Pekingi Körversenyen? Végül is, miért ne? A szezon elején egyáltalán nem ez volt a terv. Argentínában kezdtem, majd a Francia Körverseny ideje alatt úgy volt, hogy Las Vegasban fogok vakációzni, amikor Michael Matthews sajnálatos sérülése miatt Leedsbe kellett repülnöm. A Tour nagyon jó volt tapasztalatszerzésnek, fontos állomását jelentette a pályafutásomnak,” – mondta Meier.

Túl sok ideje azonban a Tourt követően sem maradt, hisz két nap pihenőt követően már utazhatott is a Lengyel Körversenyre, s habár előzetesen nagyon fáradtnak érezte magát, mégis remekül szerepelt, sokáig szökésben volt a pénteki Bukowina-i szakaszon.

„Küzdöttünk a hegyi trikóért és mivel az éllovas Maciej Paterski elment a szökésbe valakinek mennie kellett tőlünk is,” –vélekedett röviden az eseményekről a kanadai kiválóság.

Meier aztán az utolsó napon az időfutamon már nem állt rajthoz, hanem Londonba utazott, ahol a vasárnapi Prudential RideLondon Classic egynaposára készült.

Christian idén rajthoz állt a Katalán Körversenyen, a Baszk Körön, az Amstel Gold Race, a Fléche-Wallone, a Liege-Bastogne-Liege egynaposain, a Romandiai Körön, a Criterium du Dauphinén, a Tour de France-on és a Lengyel Körön is. Megnyerte a hegyi trikót a Bayern-Rundfahrton és hozzásegítette a kanadai bajnoki címhez csapattársát Svein Tuftot, ráadásul Ő maga is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Az idei év egyik legszebb pillanata volt, amikor Simon Gerranst vitte egészen addig, míg Gerro meg nem szerezte a Liege-Bastogne-Liege győzelmét.

„A kerékpározás a szenvedélyem, nem fáraszt az, ha másokat segíthetek. Élvezem, ha dolgozhatok és elérem a teljesítőképességem határait,” – tette hozzá.

Előzetesen Meier a Vuelta Espanan szerepelt volna, azonban a Tour de France kapcsán megváltozott a versenyprogramja, így a Spanyol Körverseny helyett a két kanadai egynaposon áll rajthoz, amelyet aztán az Albertai Körverseny, talán a Világbajnokság és a Lombardiai Kör követhet.

Tiszteletre méltó hozzáállás…

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes