Contador: Nem akarok 35 éves koromig versenyezni

Érdekes nyilatkozatot adott a tegnapi napon Alberto Contador, aki közölte, hogy 35 éves koráig szeretné befejezi pályafutását.

Ez csak azért is érdekes mivel Alberto Contador jelenleg 32 esztendős, így már csak maximum három évig láthatnánk a mezőnyben.

Alberto Contador, Marco Pantani 1998-as sikerét követően az első akar lenni, aki egy évben megnyeri a Giro d’Italiat és a Tour de France-t is. Habár a Touron történt bukása már a múlté, a térdén még mindig egy nagy lila folt látható.

„Rendben vagyok, jól érzem magam, habár eddig a téli időszak egy kissé aktívabb volt, mint szerettem volna. Elég későn zártam le az idényt, ráadásul még a szponzorok elvárásainak is eleget kellett tennem. A Kanári-szigetek-i edzőtábor véleményem szerint nagyon jó sikerült, ám ma már itt vagyok Moszkvában,” – kezdte mondandóját Contador.

Alberto szerződése a 2015-ös idény végén lejár, a hogyan topábbról egyelőre nincsenek konkrétumok.

„Már most vannak ajánlataim, nyugodt vagyok, mivel ezek az ajánlatok nem rosszak, sőt. Nem kell elkapkodnom a döntésem, és nem is most kell elhatároznom magam. Jól érzem magam a Tinkoffban és jelen pillanatban úgy vélem, hogy minden adott ahhoz, hogy 2015-ben kiemelkedő formába kerülhessek,” – mondta.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy azért nem akar visszavonulni a 2015-ös év végén?

„Minthogy mindenki úgy én is öregszem. Látni kell, hogy az ember meddig tud a legmagasabb szinten harcolni. Nem gondolom, hogy túl sok év lenne még bennem. Úgy vélem, hogy a 35. életévemet már nem mint versenyző fogom ünnepelni. Ám ezekre a kérdésekre csakis az idő adhatja meg a választ.”

„A kerékpársport rengeteg időt vesz el a barátaimtól és a családomtól. Persze az ember elkötelezettsége idővel kifizetődik, de mindemellett hálásnak kell lennem a családomnak, akik kitételek nélkül támogatnak engem.”

Mint ismeretes Alberto Contador működtet egy U23-as illetőleg egy junior csapatot is a spanyol kerékpársport megmentése érdekében.

„Nagyon elégedettek vagyunk az alapítvány működésével, nem csak mi hanem a versenyzők, a szülők illetve a társadalom is. Persze ez egy igen nagy gazdasági terhet ró rám, hisz én vagyok a csapat egyik főszponzora. Egyben azonban biztos vagyok, mégpedig, hogy ezeknek a srácoknak legalább a fele idővel profi lesz,” – zárta mondandóját Contador.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes