Contador szerint a Mortirolo lesz a Giro kulcsa

Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) úgy véli, hogy a 16. szakasz lesz a 2015-ös Giro d’Italia legfontosabb pontja.

Négy évvel ezelőtt Alberto Contador az Etna emelkedőjén aratott szakaszgyőzelmét követően húzhatta magára a Maglia Rosa trikóját, amelyet aztán már nem is adott ki a kezéből, habár később a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság megfosztotta ettől a címétől.

„Már akkor is boldog lennék, ha csak az utolsó napon vehetném fel a rózsaszín trikót. Ez a Giro sokban különbözik az előzőektől. Számomra legfőképp abban, hogy sokkal taktikusabban próbálok majd versenyezni. Nem lesz egyszerű az útvonal, de a 14. szakaszig igazán komoly befutó mégsem vár a mezőnyre,” – kezdte interjúját a mai Marca napilapjában Contador.

Persze azt már megszokhattuk, hogy a legnehezebb hegyi etapok általában az utolsó hétre vannak bezsúfolva úgy, mint a Cervinia valamint a Sestriere befutói. A Tinkoff-Saxo kerekese szerint azonban nem ezeken dőlhet el a viadal, mint sokkal inkább a 16. Mortirolo-i etapon.

„A legnehezebb szakasz szerintem a 16. lesz. Az Aprica, a Tonale, a Mortirolo majd újra az Aprica,” – vélekedett a nehézségekről a spanyol kerekes.

Az első nagy vízválasztó a 14. szakasz egyenkénti időfutama lehet, hisz Treviso és Valdobbiadene között nem kevesebb, mint 59,4 kilométer várja a mezőnyt.

„Már megnéztem az időfutam pályáját, s azt kell, hogy mondjam, hogy előzetesen komolyabb útvonalra számítottam. Az emelkedő nem olyan nehéz és a lejtmenetek sem a legtechnikásabbak. Ami nehézzé teszi az egyértelműen a több mint egyórás folyamatos intenzitás.”

„Készen állok a kihívásra. Szinte az összes szakaszt feltérképeztem. Lesznek olyan etapok, amelyek koránt sem lesznek annyira nehezek és bonyolultak, mint azt előzetesen gondoltuk volna. Viszont lesznek olyanok is amik megtréfálhatják  mezőnyt, mint például a befutó La Speziaban. Nagyon kellesz figyelni az első csapatidőfutamon, ott sokat lehet rögtön bukni, ha nem jól jön ki a lépés. Ennek ellenére azt mondom, hogy a Mortirolo szakaszán dőlhet el a Giro,” – zárta mondandóját a verseny egyik legnagyobb favoritja Alberto Contador.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes