A sport fejlődésével és Desgrange szívének enyhülésével az 1930-as évektől már lehetett segíteni egymást a Tour-okon. Mára pedig a bringások munkaszerződésében köti ki a csapatvezető, hogy kit és hol kell a győzelemhez segíteni. Amikor egy nagy bajnok segít egy másikat, talán még jobban felértékelődik a személyisége. Gino Bartali és Fausto Coppi versengését, viszálykodását az 1952-es Tour-on történtek alakították át barátsággá.
Az olasz kerékpársport talán két legnagyobb alakját nem kell bemutatni az olvasóknak. Gino Bartali és Fausto Coppi neve jóval túlélte magukat a versenyzőket, teljesítményük és személyiségük által hallhatatlanná téve őket. Bartali, - aki 1948-as Tour győzelmével egy polgárháborútól mentette meg Olaszországot - és Coppi a Campionissimo - aki egy évben tudta megnyerni a Giro-t és a Tour-t – nevét közterek, emlékművek és egy rangos verseny is őrzi, több, kisebb amatőr megméretetés mellett. Pályafutásuk végére barátokként tekintetek egymásra, annak ellenére, hogy aktív versenyzői koruk túlnyomó részében kifejezetten hűvös viszonyt ápoltak. Bartali szó szerint kémkedett Coppi után, titokban bejárt a szobájába, átkutatta Coppi személyes dolgait. Egyszer egy versenyen látta amint Coppi eldobja a kulacsát. Megjegyezte a helyszínt, majd a befutó után visszatekert a kulacsért, amit egy orvoshoz vitt el tesztelésre. A doktor megállapította, hogy nincs benne semmi titkos csodaszer, egyszerű francia márkájú ásványvíz. Bartali még aznap vett egy kartonnal a vízből és ő is azt kezdte fogyasztani a versenyek alatt. Coppi pedig büntetést fizetett, azért mert csapattársa az olasz pályabajnok – Coppi kérésére – a bajnoki trikóban versenyzett országúton, noha az országúti bajnok Bartali volt. Természetesen ez Bartali-t módfelett idegesítette. Alfredo Binda az olasz nemzeti csapat főnöke hosszas rábeszélés után tudta őket rajthoz állítani az 1949-es Tour-on.
1952-ben a két legenda szintén egy csapatban indult el a Francia Körversenyen. Ez a Tour több újítást is tartogatott a versenyzők és a közönség számára, ebből a legfontosabb, hogy először került sor hegyi befutóra. Az első hegyi befutó előtt Coppi, Bianchi-s csapattársa és hű segítője Andréa Carrera vette át a sárga trikót mindössze öt másodperccel Coppi előtt. Coppi-nak akkora tekintélye volt illetve Carrera annyira hűséges segítőjének tartotta magát, hogy utóbbi a Campionissimo vállán sírt, annyira szégyellte magát. Azonban a Sestriere-en meghúzott célvonal után egyértelmű vált mindenki számára, hogy Coppi verhetetlen ezen a versenyen. A szervezők a dobogós helyekért járó pénznyereményt megduplázták, hogy izgalmat vigyenek a versenybe. A következő Sestriere-Monaco szakaszon Coppi defektek sorát szenvedte el. Bartali, aki még esélyes volt a dobogóra megállt és átadta Coppinak a kerekét. Ezzel a gesztussal egy korszak lezárult. Az addig a tifosikat és Olaszországot is szó szerint kettéválasztó ellentét eltűnt. Az olasz sporttörténet legnagyobb riválisaiból, ott valahol Sestriere és Monaco között barátok váltak. Bartali tettével és később szavakkal is elismerte, hogy Coppi-nak fizikai és lelki csúcsformájában nincs ellenfele.
Hogy megértsük a rivalizálást és a domestique szerep felvállalását, következzen egy másik történet a számos közül Bartali-ról és Coppi-ról. Két évvel a kerékátadós eset előtt készült a két nagy bajnokról egy kép amint Coppi hátranyújt Bartali-nak egy vizes kulacsot a Col de l'Izoard -on. Sem a célban sem később nem ismerték el, hogy ki adta kinek a kulacsot. Coppi Bartali-nak, vagy Bartali Coppi-nak. Természetesen mindketten a saját álláspontjukat hangoztatták, a tifosik a mai napig képesek ezen az eseten vitatkozni.
A kerékátadós szakaszon Bartali több mint 6 percet vesztett, ezzel lemaradt az 1952-es Tour dobogójáról. A párizsi célban az összetett versenyben negyvenhét másodperc választotta el a harmadik helytől. Bartali miután versenyzői pályafutása végett ért, leszerződtette csapatában a majdnem negyven éves Coppi-t. Talán Gino Bartali volt az első szuper vagy luxussegítő, ahogy ma nevezzük azokat a versenyzőket, akik annak ellenére, hogy maguk is esélyesek egy-egy versenyen a dobogóra, feláldozzák maguk, tehetségük és erejük, hogy kapitányuknak ebből előnye származzon.
