Csapatmustra 2014 – Bemutatkozik a Katusha

A World Tour csapatokat bemutató sorozatunk legújabb felvonásaként következzen a Katusha.

A 2008-as esztendő végén alapított csapat a immáron a hatodik évét kezdheti meg legmagasabb besorolású gárdaként. Első évükben rögtön Pro Tour csapatként kezdték meg "pályafutásukat", amellyel egyenesen arányosan a legnagyobb versenyek jártak. A hat évvel ezelőtti koncepciójuk továbbra is változatlan, a legjobb orosz bringásokra építeni és őket egy csapatba tömöríteni. Természetesen ez továbbra sem jelenti azt, hogy csak és kizárólag hazai versenyzőket alkalmaznak, de a fő prioritásukként továbbra is ezzel kívánnak élni. A jelenlegi World Tour csapatok egyik legnagyobb büdzséjével rendelkező gárda élén a sydney-i olimpia időfutam győztese Vjatcheslav Ekimov áll, akinek a munkáját Jose Azevedo segíti. Ekkora anyagi háttérhez dukál a minőségi szakmai munka, amit a két vezető meg is testesít.

A csapat rövidke története alatt is számos sikert könyvelhettek már el. Fennállásuk első évében a PT státusznak is köszönhetően indulhattak a Tour de France-on, és ha ott voltak már nyertek is egy szakaszt, az akkori regnáló orosz bajnoknak Sergei Ivanovnak köszönhetően. Ivanov abban az évben az Amstel Gold Racet is megnyerte, de Pippo Pozzato vagy éppen Robbie McEwen révén összesen 26 győzelemmel fejezték be az évet.

A rákövetkező esztendőben tovább erősödött az együttes, hiszen Alejandro Valverde árnyékából ideigazolt a Caisse d'Epargne-ból Joaquim Rodriguez illetve a kétszeres világbajnoki ezüstérmes és 2009-ig a Saxot erősítő Alexander Kolobnevet is magukhoz csábították. Az év során a kiemelkedő sikerek sem hiányoztak, Evgeni Petrov, Pozzato valamint Purito Rodriguez révén mindhárom nagy körversenyen értek el szakaszsikert.

2011-ben egy kicsit haloványabb évük volt, de Rodrigueznek köszönhetően azért ez az év sem múlt el sikerek nélkül. A Girón Contador kizárását követően végül a negyedik helyet csípte el a spanyol, míg a tavaszi egynapos versenyeken is top3-as helyezéseket ért el. Ráadásul a tendencia is folytatódott, hiszen az orosz bajnokságot ezúttal is egy Katushás nyerte, Pavel Brutt személyében. 

A csapat eddigi legsikeresebb esztendeje kétségtelenül a 2012-es volt. Rodriguez két nagy körversenyen is dobogóra állhatott, a Girón 2., a Vueltán a 3. helyezést érte el, úgy, hogy előbbinél az utolsó szakaszon vette le róla a Maglia Rosát Ryder Hesjedal, míg hazája három hetesén egy rossz napot leszámítva végig dominálta a versenyt. (Contador persze tökéletesen és remekül használta ki azt a bizonyos szakaszt.) Ennek a két dobogós helyezésnek, na meg az év közbeni rengeteg sikernek is köszönhetően (pl. Fléche Wallone győzelem) az év végén Joaquim Rodriguez végzett a World Tour pontlista élén. Az orosz bajnokságot természetszerűleg ebben az esztendőben is Katushás, Edouard Vorganov nyerte, csakhogy folytatódjon a hazai makulátlan mérleg.

2013 kissé nehézkesen kezdődött számukra, hisz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség első körben elutasította World Tour kérvényüket, mindössze a CAS döntése értelmében szerepelhettek a legmagasabb osztályban.

Joaquim Rodriguez az Ománi Körversenyen kezdve, majd a Lombardiai Körversenyen zárva élete egyik legjobb idényét futotta. Megszerezte a csapat történetének első Tour de France pódiumát, de a világbajnokságon is csak egy hajszállal maradt le a győzelemről.

Purito mellett Luca Paolini illetőleg honfitársa Daniel Moreno szállította még az eredményeket illetőleg a norvég Alexander Kristoff hozta még a tőle elvárhatót. A Hazai kerekesek tükrében a fiatal Sergey Chernetskiy valamint Alexei Tsatevich kettőse brillírozott.

Összességében 30 győzelmük mellett 80 alkalommal állhattak fel a pódium valamelyik fokára, amellyel 1340 World Tour pontot gyűjtöttek, ami természetesen új rekord a csapat háza táján.

Nem volt túlságosan nagy jövés-menés a holtszezonban, talán csak Xavier Florencio visszavonulása érintheti negatívumként a csapatot. Érkezett ellenben Egor Silin az Astanatól, aki a minap véget érő Tour Down Underen már meg is mutatta képességeit.

Rodriguez visszatér 2012-es programjához, vagyis a Tour helyett a Giro-Vuelta kombót választja. A sprinteknél ismét jók lehetnek, míg a tavaszi klasszikusokon Luca Paolini viheti a prímet.

Nagyrészt hasonló idényre számíthatunk tőlük, mint az elmúlt esztendőben.

Főbb vezetők: Viatcheslav Ekimov, Jose Azevedo, Dimitri Konyshev, Claudio Cozzi

Érkezett: Pavel Kochetkov (orosz, RusVelo), Alexander Rybakov (orosz, RusVelo), Egor Silin (orosz, Astana)

Maradt: Maxim Belkov (orosz), Pavel Brutt (orosz), Giampaolo Caruso (olasz), Sergey Chernetskiy (orosz), Vladimir Gusev (orosz), Marco Haller (osztrák), Petr Ignatenko (orosz), Mikhail Ignatiev (orosz), Vladimir Isaychev (orosz), Alexandr Kolobnev (orosz), Dmitry Kozontchuk (orosz), Alexander Kristoff (norvég), Aliaksandr Kuchynski (fehérorosz), Vyacheslav Kuznetsov (orosz), Alberto Losada (spanyol), Daniel Moreno (spanyol), Luca Paolini (olasz), Alexander Porsev (orosz), Joaquim Rodriguez (spanyol), Rüdiger Selig (német), Gatis Smukulis (lett), Simon Spilak (szlovén), Yury Trofimov (orosz), Alexei Tsatevich (orosz), Angel Vicioso (spanyol), Eduard Vorganov (orosz), Anton Vorobyev (orosz) 

Távozott: Xavier Florencio (spanyol, visszavonult), Timofey Kritskiy (orosz, RusVelo)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes