Csapatmustra 2014 – Bemutatkozik a Sky

Már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került, hogy mely 18 csapat alkotja majd a 2014-es World Tour mezőnyt. Sorozatunk folytatásaként ezúttal következzen a Sky. 

A brit zászló alatt versenyző Sky ProCycling Team egy nagy álom beteljesítésének céljával jött létre 2009 februárjában. A pályakerékpár válogatott világra szóló sikerein felbuzdulva a szigetország kerékpáros szövetsége úgy gondolta, hogy alapítani kell egy a nemzeti érdekek mellett szervezendő kerékpárcsapatot, amely öt éven belül megszerezheti az első Tour de France-győzelmet a brit lobogó számára. A Kabaré című film világsikere óta tudjuk, hogy a világ tulajdonképpen a pénz körül forog, ezért elsőként szereztek egy tőkeerős támogatót, akinek a pénze kitart addig, amíg a vállalkozás sikerre vihető. A British Sky Broadcasting média személyében meg is találták azt a főszponzort, aki semmit sem sajnált a magasztos cél elérése érdekében. A britek érthető módon a vastag pénztárca birtokában igyekeztek mindenből a legjobbat vásárolni.

A walesi szakember, Dave Brailsford már bizonyította aranykovácsi képességeit, hiszen példátlan sikereket ért el a pályakerékpár szakágban a világbajnokságokon és az olimpiákon egyaránt, így egyértelmű volt, hogy rá esett a csapatvezetői választás. Az a kicsinység, hogy versenyzőinek ezután nem egy 250 méter hosszú fapályán, hanem a végtelen aszfaltcsíkon kell dicsőséget szereznie az union jacknek, a legkevésbé sem zavarta őket. Brailsford a legjobb edzőket gyűjtötte egybe, köztük Sean „Ülő Bika” Yatest. A jó kerékpárosedző legfőbb tulajdonsága a végtelen türelem. Márpedig egy volt Tour de France versenyző, aki képes Ülő Bika nagyfőnök képmását tetováltatni magára a derekától tarkójáig, az bizonyára bírja a fájdalmat, és eléggé türelmes is. Az első évben Carsten Jeppesen, Scott Sunderland, Shane Sutton, Rod Ellingworth, Steven De Jongh, Marcus Ljungqvist állt segítségként Yates rendelkezésére. Mára az edzői gárda kissé átalakult, mert ki ezért, ki pedig azért nem felelt meg az etikai szabályzatnak.  

Az első versenyévben – 2010-ben - a csapat kapitánya Bradley Wiggins lett. Őt szemelték ki arra, hogy olimpiai sikerei után az első brit Tour-győztes legyen. Jelentős szerep hárult a fiatal klasszikus versenyzőre, Edvald Boasson Hagenre, és a gyorslábú sprinterekre, Hendersonra, Suttonra illetve Swiftre. Brailsford jó érzékkel válogatott a Barloworld egykori versenyzőiből is. Bár a csapat gerincét a britek adták, volt köztük francia, dél-afrikai, olasz, finn, norvég, svéd, ausztrál és egy spanyol is. Valószínűnek tartom, hogy miközben Brailsford lapozgatta az országúti kerékpáros csapatok kézikönyvét, feltűnhetett neki, hogy minden alakulat kötelező felszerelései közé tartozik; egy fő spanyol bringás. A spanyol bringás annyira elengedhetetlen egy csapatban, hogy még az az Aldag is szerződtetett egyet - Vicente Reynes személyében - aki az Operation Puerto ügy után úgy félt a ibériaiaktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Brailsford tehát szintén elengedhetetlennek tartotta, hogy szerezzen egy spanyolt. Választása a Rabobank beépített katalánjára, Juan Antonio Flechara esett. A klasszikusok királyán, a Párizs-Roubaix versenyen volt már második, harmadik, negyedik, és hatodik is. Talán egyszer győznie is sikerül - gondolhatta. A beépített spanyollal megerősített soknemzetiségű gárda 18 győzelmet aratott az első évében.

Az igazán elégedettségre okot adó eredményre csak az vetett árnyékot, hogy Wiggins nem úgy teljesített a Touron, ahogy a régi csapatában. A Vueltáról pedig egy szörnyű tragédia miatt visszalépett a gárda. Valamely rejtélyes okból a csapat segítői között számos olyan szakembert találunk, akik egykor a Saunier Duvalnál dolgoztak. Ilyen volt a baszk Txema Gonzalez is. A kitűnő masszőr tragikus körülmények között, egy fertőzés következtében vesztette életét a Spanyol Körverseny alatt. A második év kezdetén arra jutottak, hogy hegyi segítőket kell vásárolni Wigginsnek. Láss csodát, a választás Rigoberto Uranra és Xabier Zandiora esett. Flecha spanyol ajkú lovagjainak száma ezzel mindjárt háromra emelkedett. Uran valamikor az Unibetnél kezdett, dolgozott északi csapatban, de hű fegyverhordozója, Zandio egész profi életében a Caisse d' Epargne és elődjei versenyzője volt. A két pergő nyelvű latin Nicolas Portal segítségével kitűnően beilleszkedett a gárdába. A Sky 2010-es éve már szerencsésebben alakult. Bár Brad a „Tour első heti mészárlásának” áldozatává vált, a csapat fiataljai néhány napra megszerezték a fehér trikót. Az ereklyét Geraint Thomas és Rigoberto Uran is viselte. Háromnevű norvég barátunk, Edvald Boasson Hagen pedig két szakaszgyőzelmet aratott.

A Vuelta még jobban sikerült, Chris Froome két győzelmet szerzett, és Kybele asszony madridi szobra előtt Wiggins és Froome fogták közre az összetett verseny győztesét a győzelmi dobogón. A klub összesen 28 diadallal a tarsolyában zárta az esztendőt. Az év talán legnagyobb sikerét azonban Brailsford érte el a tárgyalóasztal mellett. Végre leszerződtette azt az embert, akiért az egész csapat alakult, Mark Cavendisht. Természetesen tovább erősödött Flecha spanyol nevű kontingense is, egy tehetséges kolumbiai hegyimenővel, Sergio Henaóval. És ha már felvettek egy dél-amerikait, mi akadályozhatta meg őket, hogy Richie Porte személyében egy valódi tasmánnal is gazdagodjanak. Brailsford lelkesen kommunikálta, hogy a Tourt tekinti a csapat fő céljának, és minden vágya az volt, hogy Bradley Wiggins az összetettben érjen el jó helyezést, Cavendish pedig a sprinthajrákban. Brailsford azonban mindenekelőtt a brit pálya válogatott szövetségi kapitánya volt, van és lesz. Ennek kapcsán vélhetően éjjel-nappal az olimpiai öt karika lebegett a szemei előtt, és sokkal jobban örült volna Mark Cavendish győzelmének az olimpiai mezőnyversenyben, mint bármi másnak.

Már a felkészülés is bizakodásra adhatott okot, hisz minden eddiginél nagyobb sajtóvisszhangot kaptak. Aztán sikerült végre az, amiről álmodtak. Bradley Wiggins ellentmondást nem tűrően nyerte meg a Tourt, úgy, hogy legnagyobb riválisa éppen csapattársa, Chris Froome lett. A gárda végigdominálta az évet. Februártól-júliusig nem volt olyan verseny, ahol ne a Sky száguldott volna a peloton elején. Volta ao Algarve, Párizs-Nizza, Tour de Romandie, Bayern Rundfahrt, Criterium de Dauphine és végül a Tour. Fenomenális sor. Közben Mark Cavendish szenvedve szerzett 15 győzelmet, mialatt Rigoberto Uran megnyerte a Giro fehér trikóját és időnként Edvald Boasson Hagen is előbukkant. Az Olimpia mezőnyversenye csalódást okozott, de az időfutamban illetve a pályán szerzett aranyeső hamar megnyugtatta a befektetőket.

Az uborkaszezonban az új zéró tolerancia bevezetése kavarta meg az állóvizet. Michael Barry beismerte, hogy korábban doppingolt, míg Bobby Julich és Steven De Jongh sportigazgatók elhagyni kényszerültek a zászlóshajót. Közben Sean Yates visszavonult, Cavendish visszatért az övéihez, Michael Rogers pedig meglepetésre a Saxohoz lépett. Csak hab volt a tortán Flecha Hollandiába távozása. 

A legnagyobb veszteség Mark Cavendish, akinek távoztával a britek sokat veszítettek, de a kerékpársport vélhetően ugyanannyit nyert. Nagy húzás volt ellenben Vasil Kiryienka megszerzése.     

Dave Brailsford és Brian Epstein színdarabja érdekes vázlatot ígért. Wiggins próbálkozott a Giro/Tour duplával, amelyből végül az sült ki, hogy a háromheteseken ismét domináltak a sötétmezesek, azonban a klasszikusokon rendre leégve a futottak még kategóriában zártak. Persze nehogy már kritikusak legyünk egy olyan csapattal, amely Chris Froome révén nyerte a Tirreno-Adriaticot, az Ománi Körversenyt, a Criterium Internationalt, a Romandiai Körversenyt, a Dauphine Libere-t és a Tour de France-ot is.

Froome mellett persze Richie Porte Párizs-Nizza, illetőleg Rigoberto Uran Giro második helye is megsüvegelendő. A csapat összességében 35 versenyt nyert, elosztva ezt a versenynaptárra lényegében hetente egyet. Ezzel az eredménysorral a Movistar mögött a World Tour-ranglista második helyén zártak.

Bradley Wiggins figurája ellenben ellentmondásokra adott okot, nem beszélve a tavaszi klasszikusok blamájáról. Új edzésprogrammal készültek a legendás egynaposokra, azonban leszámítva Sergio Henao a Fleche Wallone-on szerzett második helyét, egyszerűen nem sült el túl jól a megreformált felkészülés. 

A 2014-es évadra való készülődés sajnálatos módon Jonathan Tiernan-Locke Biológiai Útlevelének eltéréseivel kezdődött. A vérértékek differenciáltsága sokak számára kérdéseket vet fel. A 2014-es évadban újra a többnapos versenyek lesznek a gárda középpontjában. Habár Rigoberto Urant elveszítették, ennek hozadékát ellenben Richie Porte próbálja majd kamatoztatni a Giro d’Italian való kapitányi szerepköre révén. A Tour vélhetően ismét Chris Froome malmára hajthatja a vizet, azonban Bradley Wiggins szerepköre – nem indulok többet a Touron, a pályaversenyekre készülök, de Anglia miatt talán mégis – szerepköre jelen pillanatban talán több mint tisztázatlan. A két srác nem igazán szívleli egymást, így vélhetően a Francia Körverseny sorának összeállítása is ezen fog múlni.

A klasszikusokon az Edvald Boasson Hagen, Ian Stannard, Bernhard Eisel illetőleg Geraint Thomas által alkotott kvartett nem engedhet meg magának még egy akkor blamát, mint 2013-ban. Egyszerűen muszáj felvenniük és tartaniuk a lépést az Omega Pharma – Quick Step valamint a Trek Factory armadájával.

Remek igazolásnak tűnik a Philip Deignan és Mikel Nieve kettős, amely így megalapozza egy, a sikerre éhes Vuelta keret felépítését.

Főbb vezetők: David Brailsford, Carsten Jeppesen, Servais Knaven, Nicolas Portal.   

Érkezett: Philip Deignan (ír, UnitedHealthcare), Nathan Earle (ausztrál, Huon Salmon), Sebastian Henao (kolumbiai, neo), Mikel Nieve (spanyol, Euskaltel)

Maradt: Edvald Boasson Hagen (norvég), Ian Boswell (amerikai), Dario Cataldo (olasz), Joseph Dombrowski (amerikai), Bernhard Eisel (osztrák), Chris Froome (brit), Sergio Henao Montoya (kolumbiai), Peter Kennaugh (brit), Vasil Kiryienka (fehérorosz), Christian Knees (német), David Lopez (spanyol), Danny Pate (amerikai), Richie Porte (ausztrál), Salvatore Puccio (olasz), Gabriel Rasch (norvég), Luke Rowe (brit), Kanstantsin Siotsou (fehérorosz), Ian Stannard (brit), Christopher Sutton (ausztrál), Ben Swift (brit), Geraint Thomas (brit), Jonathan Tiernan-Locke (brit), Bradley Wiggins (brit) és Xabier Zandio (spanyol)

Távozott: Matthew Hayman (ausztrál, Orica - Greenedge), Rigoberto Uran (kolumbiai, Omega Pharma – Quick Step)

Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes