Csapatmustra 2015: Az FDJ elmúlt évei

A World Tour csapatokat bemutató sorozatunk legújabb felvonásaként következzen a La Française Des Jeux.

A Francia Nemzeti Lottójáték a La Française Des Jeux által támogatott gall kerékpárcsapatot 1997-ben alapította az egykori kitűnő klasszikus versenyző Marc Madiot. Madiot 1980 és 1994 között élvonalbeli kerékpáros volt, ráadásul két alkalommal 1984-ben és 1991-ben is győzni tudott a legrangosabb tavaszi versenyen, a Párizs-Roubaix-n. Visszavonulása után a Nemzeti Lottójáték egyik leányvállalatával összefogva, testvére Yvon Madiot segítségével hozta létre ezt a különleges alakulatot.

A FDJ már alapítása után is igen kiváló eredményeket ért el. Davide Rebellin mindjárt az első évben megnyerte a San Sebastian-i és a Zürich-i Nagydíjat. Az olasz az elért sikerekkel a hóna alatt mindjárt az év végén távozott is. Az első év legnagyobb sikerének kovácsa Frederic Guesdon azonban hosszú éveken át a csapat meghatározó tagja maradt, mint a klub egyik legjobb klasszikus versenyzője. Guesdon 15 évvel a Párizs-Roubaix-n aratott győzelme után, a 2011-es észak poklát követően szeretett volna visszavonulni. Terveit keresztülhúzta, hogy Yvon Madiot nevezte a Tour Down Underre, és az első napi tömegbukásban Fred eltörte a csípőjét, így a nagy visszavonulás egészen a 2012-es év Roubaix versenyéig elhúzódott.

A magyar szurkolók által a csapatnév fonetikus kiejtése alapján csak „dezsőék” -nek nevezett gárda két dologról híres: hogy minden szökésben van emberük, és hogy ők azok a franciák, akik villámlábú ausztrálokat cipelnek magukkal. A derék déliek a legendás 2003-as Touron tartották a legnagyobb tűzijátékot. A prológot Bradley McGee nyerte, aki azokban az években afféle prológ specialista volt. A kitűnő sprinter Baden Cook pedig a szakaszgyőzelme mellett megszerezte a sprintertrikót és az „évszázad” párbajának végén Armstrong, Virenque, és Mencsov társaságában ott állhatott a győzelmi dobogón. McGee emellett szakaszgyőzelmet szerzett a Girón, megnyerte a Rute du Sud viadalt (2004) és viselte az aranytrikót a 2005-ös Vueltán, ráadásként pályán világ és olimpiai bajnoki címet is szerzett. A két kitűnő ausztrál, idővel odébbállt a csapatból, de bárhová kerültek, soha nem tudták már elérni azt a szintet, amit Madiot kezei alatt mutattak.

Azt, hogy milyen szeme van Marc Madiotnak a tehetségekhez, és hogy mennyire jó nevelőedző, igazából 2006-ben fedezhettük fel. Abban az évben a csapat alapköveit jelentő francia törzsgárda – Guesdon, Casar, Mengin, Mourey, Vaugrenard - mellett egy tehetséges, szemtelen, bátor kölyök bontotta ki a szárnyait, a belga Philippe Gilbert személyében. A vallon valahogy mindenütt ott volt. Gilbert 2003-tól, 21 éves korától, 2009-ig, 27 éves koráig dolgozott a csapattal, eközben higany természetű kezdőből világklasszissá érett. 2003-ban 1, 2004-ben 2, 2005-ben 5, 2006-ban szintén 5 profi győzelmet aratott, csakhogy ezek közül kettőt Pro Tour versenyen, egy másikat, pedig egy jelentős tavaszi klasszikuson, az Omlop Het Volkon ért el. Gilbert az elkövetkező években egyre-jobb és jobb versenyzővé vált, egyre több-és több versenyt nyerve. Végül 2008 őszén elvitte a Párizs-Tourt is, majd hazaszerződött az Omega Pharmához, ahol a 2011 szezonjában egészen meghökkentő teljesítményt ért el. Vélhetően, amit elért, abban nem kis szerepe van egykori csapatának és egykori mesterének is. A Marc Madiot és a Gilbert közötti jó viszony a mai napig fennmaradt, aminek vicces megnyilvánulása volt, amikor Madiot a FDJ reklámjaival teleragasztott csapatkocsival jelent meg Phil esküvőjén.

Miután kifogytak a sprinterek, és kifogytak a klasszikus versenyzők, elővették egykori sztárjuk, a nagy szökevény Jacky Durand tudományát. Durand híres mondása szerint, minden tízedik szökés sikeres. Ebből következik, ha a FDJ minden szökésben megmutatja a Madiot által tervezett mezét, akkor egyrészt meghálálja a versenyrendezők bizalmát, másrészről, pedig benne lehet abban a bizonyos „tízedikben is.” Az elszántság és a kitartás minden esetben elnyeri a jutalmát. A csapat kapitánya, Sandy Casar 2007-ben, 2009-ben, és 2010-ben szakaszgyőzelmet aratott a Touron, Tony Roux pedig a Spanyol Körversenyen szökött be a sportalmanachokba, és a nézők szívébe, amikor a győzelmi dobogón a csokorból kihúzott virágokkal bókolt a szép díjátadó donnáknak. 2011-ben a csapat kiesett a pikszisből, ezért csak szabadkártyával indulhatott hazája körversenyén. Madiot komolyan vette, hogy ezért mutatniuk kell valamit a gall közönségnek, ezért aztán szinte minden elmenésben volt egy kék lóherés mez. Az ifjú Jeremy Roy annyira tökélyre fejlesztette a műfajt, hogy végül megválasztották a verseny legharciasabb versenyzőjének.

2012-ben a csapat a Big Mat hathatós támogatásával vághatott neki az évnek. Az 1997-es alapítás óta az egyik legsikeresebb évüket zárták. A tejfölösszájú Thibout Pinot fantasztikus szakaszgyőzelme a Touron az év egyik legemlékezetesebb pillanataként maradt meg. Pláne úgy, hogy a 22 éves suhanc, így a franciák következő Tour várományosává avanzsált. Persze nem csak Pinot lehetett dicsérni, hisz Arnaud Demare öt győzelme és Nacer Bouhanni robbanékonysága által elhódított francia nemzeti címe szintén a pozitív oldalra sorolható.

Nagy volt a nyomás 2013-ban Pinot-on, mivel a média érthető módon nagyon felkapta. Például Franciaország legnépszerűbb kerékpáros lapjában a Le Veloban 2012 decemberében nem kevesebb, mint 12 oldal szólt „csak” róla. Persze ez érthető, hisz a csapat legfontosabb versenye minden esztendőben a Tour de France. Aztán abból az összetettbeli tízedik helyből egy csúfos húzom a féket lefelé csalódás vált, ami kissé elkeserítette a nagyérdeműt.

A Vueltán próbált meg kozmetikázni a csapat, ahol Pinot az előkelő hetedik helyen zárt, mialatt a szintén tejfölösszájú Kenny Elissonde a viadal egyik legszebb szakaszgyőzelmét szerezte. Ráadásként még Alexandre Geniez is megtetőzte a tortát egy újabb etap elsőséggel. A kisebb versenyeken tovább brillíroztak a sprinterek Nacer Bouhanni nem kevesebb, mint 11, míg Arnaud Demare további kilenc alkalommal ünnepelhetett. Mellettük mindenképpen pozitív esztendőt zárt a francia bajnok Arthur Vichot illetőleg a visszatérő Yoann Offredo is.   

A 2014-es idényre készülvén Pinot beköltözött egy raliautóba megpróbálván leküzdeni a sebességtől való félelmét.

Folytatjuk…

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes