Csapatmustra 2015: Bemutatkozik a Lampre-Merida

Az olasz Lampre-Merida 2014-es éve illetőleg a legfontosabb átigazolásai.

A 2014-es évben aratott 28 győzelmével a Lampre-Merida csapat egyértelműen előre lépett. Habár az olasz sajtó kissé háborog, mivel évről évre egyre kevesebb a hazai kerékpáros a keretben, amely 2015-re sem változott, sőt.

Az eredményekért elsősorban Rui Costa, Diego Ulissi, Sacha Modolo és Przemyslaw Niemiec kvartettje volt felelős.

A világbajnoki trikót viselő portugál Rui Costat is utolérte a szivárványszínű mez átka, hisz a szezon eleje egészen nehezen indult még akkor is, ha a Volta ao Algarve viadalán a harmadik, míg a Párizs-Nizza alkalmával a szintén előkelő második pozícióban zárt. A Svájci Körversenyt ezúttal is megnyerte a Tour de France-t ellenben a 16. etapon kényszerűségből feladta.

Diego Ulissi ezzel szemben már a Tour Down Under alatt is brillírozott, aztán két nehéz etapot nyert a Giron, hogy aztán eltilthassák. Az ügye végére még nem került pont, így aztán nem lehet tudni, hogy adott esetben mikor is versenyezhet újra.

A lengyel Przemyslaw Niemiec a Vuelta Espana legendás Lagos de Covadonga-i etapjának megnyerésével pedig egy csapásra beírta magát az almanachokba.

Mellettük a sprinter Sacha Modolo hét győzelmet szállított, de kiváló idényt futott Jose Serpa Perez és a fiatalok Niccolo Bonifazio valamint Valerio Conti is.

Damiano Cunego távozása nagy érvágás ellenben a „szöszi” valljuk meg őszintén az évek során igencsak beleszürkült a fukszia mezbe. Mellette a kolumbiai Winner Anacona is egyre jobb és jobb formába lendült, nem is csoda, hogy a Movistar azonnal elcsapott rá.  

Ami ennél jóval érdekesebb, hogy az érkezők között egy olasz sincsen. Ellenben tajvani, etióp és fehérorosz kerekessel is erősítettek. A csapat egyre nemzetközibb, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy sportigazgatónak szerződtették a Tinkoff-Saxotól kijjebbrudalt Philippe Mauduit.

A mezőnyhajrákban mindenféleképpen számolni kell a csapattal, a többi azonban képlékeny, a nevek alapján ellenben…

Maradt: Niccolo Bonifazio (olasz), Matteo Bono (olasz), Mattia Cattenao (olasz), Davide Cimolai (olasz), Valerio Conti (olasz), Rui Costa (portugál), Kristijan Durasek (horvát), Roberto Ferrari (olasz), Sacha Modolo (olasz), Manuele Mori (olasz), Przemyslaw Niemiec (lengyel), Nelson Oliveira (portugál), Jan Polanc (szlovén), Filippo Pozzato (olasz), Maximiliano Richeze (argentin), Jose Serpa Perez (kolumbiai), Diego Ulissi (olasz), Rafael Valls Ferri (spanyol) és Xu Gang (kínai)          

Érkezett: Mario Costa (portugál, OFM-Quinta da Lixa), Kai Chun Feng (tajvani, Team Gusto), Tsgabu Grmay (etióp, MTN-Qhubeka), Ilia Koshevoy (fehérorosz, neo), Luka Pibernik (szlovén, Radenska) és Ruben Plaza (spanyol, Movistar)

Távozott: Winner Anacona (kolumbiai, Movistar), Damiano Cunego (olasz, Nippo-Vini Fantini), Luca Dodi (olasz, ?), Elia Favilli (olasz, Souteast), Chris Horner (amerikai, Airgas-Safeway), Andrea Palini (olasz, SkyDive Dubai) és Luca Wackermann (olasz, Southeast)

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes